utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

terhesség 4/1.

2015. október 01. - Akuci

 

Elmélkedtem, hogy mit fogok majd írni az első terhességemről, hiszen bizonyára ugyanolyan volt, mint mindenki másé, aki először szül. Rózsaszín köd, aggódás, lelkesedés, fészekrakó ösztönök felpörgetve…de azért jobban átgondolva, mégis történt velünk egy s más, ami mégsem annyira mindennapi.

Először is, Dudát megelőzően elment egy babánk, „szerencsére” még az elején, kb a 6 héten. Épp aznapra voltam behívva a dokihoz. Vigasztalhatatlan voltam. Előző nap squashholtam, és meg voltam róla győződve, hogy én vagyok a hibás. A dokim persze vigasztalt, hogy tuti nem ezen múlt, aztán elhittem, mert el akartam hinni.

Ezt a megrázó és szomorú eseményt három hónapra rá egy igen örömteli váltotta fel, miszerint újra babát várok. Ekkor már nem mertem squasholni…. Viszont valami más sport után kellett néznem, mert abban biztos voltam, hogy belehalok, ha kilenc hónapig nem mozoghatok „rendesen”. A nőgyógyászom szerint mindenki folytathatja azt a sportot, amit addig végzett, ameddig jól esik. Tehát én futottam, és amikor már nem esett annyira jól, akkor elmentem úszni (pedig azt utálom).

Első terhességem „legemlékezetesebb” eseménye az ötödik hónap táján következett be: Egyik reggel, amikor épp nem sportolási, pusztán helyváltoztatási céllal, biciklivel tekertem a munkahelyemre, egy figyelmetlenül száguldozó suzukis elcsapott az átkelőn. Történt ugyanis, hogy haladtam a bicikliúton, amit sajnos néha keresztez egy-egy autóút, ahol a baloldali átengedett, a jobbról jövő azonban úgy döntött inkább áthajt rajtam. A bicikliről lerepültem, de mázlim volt, mert a hátizsákra estem hanyatt, mint egy büdösbogár. Nagyon örültem, hogy nem a még alig látszó hasamra sikerült. A pasas kissé elsápadt, amikor megtudta, hogy 24 hetes terhes vagyok, és ekkor már sokkal készségesebben hívta a mentőket.

Mindenki segített persze, én meg az út szélén félig fektetve felhívtam a párom, hogy mi történt, és hogy odajöhetne. Nos, nem akarok senkit minősíteni, de motorral a munkahelyéről 10 perccel hamarabb odaért, mint a mentősök, úgy hogy később hívtam. A mentősök igen készségesek, bár meglehetősen dezorientáltak voltak a tekintetben hogy mit is kezdjenek velem. Befektettek és elkezdtek tanakodni, hogy melyik sebészetre is menjünk, ám amikor meghallották, hogy terhes vagyok, akkor rájöttek, hogy akkor nem lehet röntgenezni, úgyhogy legyen inkább nőgyógyászat vagy mégsem? Gondoltam, akkor én majd segítek nekik és a „saját nődokim kórházába” irányíttattam magamat.

A baj csak az volt, hogy a legdúlóbb nyár közepén persze szabadságon volt, így egy ismeretlen és zöldfülű rezidens ultrahangozott meg. Nagyon nem örültem, pláne annak nem, amit megállapított, miszerint bevérzések vannak a méhlepényen, bent kell tartani, még maradjak a koraszülött szülészeten.

Nem tudom mi a hivatalos elnevezése, akkoriban, egy viszonylag nagyobb termet jelentett, amiben függönyökkel voltak elválasztva a vajúdó nők, akik mind koraszülött babát készültek épp világra hozni. Kissé megijedtem, minek következtében a vénáim összeszűkültek, minek következtében egy szintén zöldfülű szülésznőtanonc szétszurkálta az összes vénámat.

Aztán néhány óra múlva rajtam kívül ők is észlelték, hogy szerencsére nem szándékozom még szülni, úgyhogy kaptam egy ágyat és bent tartottak. Azt nem mondták meg meddig. Vacak volt a bizonytalanság (nem igazán hittem a rezidensnek) és az, hogy semmit nem csináltak velem, de mégsem engedtek haza.

Persze mit volt mit tenni, a rendszer bedarált, én meg csak magamban szoktam lázadni, esetleg a családtagjaimat szórakoztatom vele, így aztán fejet hajtottam jó magyar birkaszokás szerint egy ismeretlen orvos akaratának, aki látott valamit, nem tudta mi az, és mi lehet a következménye.

Egy hetet töltöttem bent semmittevéssel, egyszer kiszöktem a férjemmel a kertbe és megnéztünk a laptopon egy filmet, ez volt a hét csúcspontja. Mindenki bejött látogatni, megdorgált, hogy ne biciklizzek többet és jobban vigyázzak magamra.

A hét elteltével egy másik ismeretlen doki (még mindig nem jött meg az enyém :-( ) megvizsgált, és megállapította, hogy nem lát semmit. Lehet hogy felszívódott, lehet, hogy cisztákat látott az előző, sebaj, a baj elmúlt. Természetesen el lettem tiltva a további biciklizéstől.

A külvilágba visszatérve „végre” látszani is kezdett a terhességem, és egy szép napon találkoztam egy régi ismerősömmel, aki kismama ruhákat forgalmazott, és épp „mamamodelleket” keresett.  Nekem bizony kapóra jött, mert a fizetség ruhában járt, így aztán közel s távol nem volt olyan leendő mama, akinek annyi terhesfarmernadrágja lett volna, mint nekem. Tobzódtam, boldog voltam, és élveztem a felhajtást, a fotózást, és a divatbemutatókat.

Nyár végén azért még lejátszódott egy kínosnak ígérkező jelenet. Alapul vettem matematikus nagyapám állítást, miszerint mikor a legkisebb az esélyed egy repülőgépen, hogy más bombát vigyen? Természetesen ha te viszel egyet! (statisztikával foglalkozott), Mi annak az esélye, hogy egy terhesség alatt 2szer elüssenek? Statisztikailag...szinte semmi. Így amikor Füredről átbicikliztünk épp Tihanyba, és határozottan úgy láttam, hogy a nőgyógyászom karjaiba fogok beletekerni(aki ezek szerint megint nyaralt), egy laza balkanyarral kitértem a kínos kérdések elől, és összementem kicsire, hogy ne is lásson. Remélem nem is látott. :-)

Közben eljött az ősz, és ezzel együtt a második (töri) szakom tanítási gyakorlata, amivel még adós maradtam. Azzal persze nem számoltam, hogy a padok egyébként sem túl nagyok, de 9 hónapos terhesen kifejezettem szűkek, és énnekem a hospitálást (óralátogatást) efféle padokból kell végigélnem. Azzal sem számoltam, hogy mivel nincs egy egész félévem a gyakorlatra a tömbösítés miatt több osztályt kell egyszerre tanítanom, és napi 5-6 órát hospitálnom. Aztán ezt is megugrottam, méghozzá nagyon is élveztem. Egy érdeklődő légkörű gimnáziumban, egy nagy tudású mentor mellett élvezet volt kistanárkodnom.

 Aztán a gyakorlatnak vége lett, és egy héttel később, egy péntek esti divatbemutató utáni éjjel megszületett elsőszülött, és eddig egyetlen kisfiam, Duda.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr87948368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.