utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Legszebb dolog a terhesség. Vagy mégsem?

2015. október 02. - Akuci

Eszemben sincs megmondani, ki hogy élje meg és át ezt a hol csodás, hol nehézkes 9 hónapot, csupán megosztom, hogy nekem mind nagyon más volt! Ebből azt feltételezhetjük, hogy mindenkié elég más, persze némi azonos tünet együttessel fűszerezve.

Én mindig azt gondoltam, hogy vasból vagyok, az egészségem pedig csak rajtam múlik. Az általam leginkább elfogadott nézetet, már az ókori görögök szajkózták: „Ép testben, ép lélek.” Szóval nem hódolok semmilyen új hóbortnak, paleo, vega, fittness irányzatnak, és nem gondolom, hogy évente valaki feltalálja a tökéletes élet tuti receptjét. Ennyiben régimódinak tartom magam. Az épp testre én úgy gondolok, hogy azt rendszeresen gondoznom kell, ahogy a virágot is locsolom,mert ha a testemet kilenc hónapig elhanyagolom, nehéz lesz utána újraéleszteni téli álmából. Tehát a terhesség nem egy hibernált állapot, aminek menetébe nincs beleszólásunk, hanem továbbra is a mi testünk, ami fölött mi rendelkezünk, csak jobban vigyázunk rá, mert immár leendő porontyunk is lakja azt.

 

 

Tehát én nem hagytam abba (szinte) semmit, csak finomítottabb verzióban folytattam. Futottam, (esküszöm az elején nem gáz, aztán, amikor már nehéz a hasad, akkor tényleg át kell térni valami másra), úsztam, kismama tornáztam (videóval, közösségben).  Természetesen nem mindet egyszerre, hanem egymás után, egyik terhességemnél ezt, másiknál azt.Az első terhességnél, mint mindenki, akinek még nem sertepertél a lábánál már egy vagy több poronty, nagyon odafigyeltem magamra. Azt persze nem állítom, hogy szakkönyvek garmadáját olvastam volna el, hangosan beszélgettem volna leendő kis családtagunkkal, illetve áttértem volna kedvéért a komolyzene hallgatására.

Viszont volt időm befelé figyelni, olvasgattam hetente a növekedéséről, a szülésről, és ha fárasztóbb napom volt, este elengedtem magam és csak felraktam a lábam és nem csináltam semmit! Volt, hogy eljártam moziba, barátokkal dumálgatni, és egyáltalán, eléggé élvezetes kilenc hónapot éltem meg.(Javaslom minden első gyereket várónak tegye ugyanezt, vissza nem térő alkalom (mint a reklámban!), de tényleg!

 

 

Ekkor még szinte semmim sem fájt, persze feszült a bőröm, szó szerint éreztem, hogy időnként szakaszosan nő a hasam, és persze óriási ciciim lettek. Hurrá!

A második terhességem, mivel első szemem fénye 9 hónapos volt ennek kezdetekor, már korántsem telt ennyire a leendő babára koncentrálva. Őt vártuk, jó gyorsan jött is, de amíg bent volt, nem sok figyelmet kapott. A terhességem csak egy mellékes tényező lett, és csak nap végén realizáltam, hogy azért vagyok ma estére fáradtabb a szokásosnál, mert hiszen terhes vagyok. Ennek ellenére hosszabbnak tűnt, mint első alkalommal, és az utolsó két hónapban nagyon vártam már, hogy kidugja a fejecskéjét. Pedig ahogy említettem, „mintababa” nem sok vizet zavart, nem lármázott éjszaka, nappal is szépen aludt, csak hát foglalkozni kellett vele. Én meg még, mint lelkes kezdő kotyvasztottam neki szorgosan a bébipapikat (erről még lesz szó!). Aztán estére néha elfáradt a lábam és az utolsó két hónapban még visszeres is lettem. (Ennyit arról, hogy az elhízott és lusta embereknek lehet csak visszere!). Természetesen semmilyen csilivili krém nem használt, és a nődokim is csak azzal vígasztalt, hogy ha kibújik jobb lesz.

 

 A harmadik alkalommal már kihagytam volna a terhesség részét. Tudom, vannak, akik szeretnek terhesek lenni (az anyukám is szeretett, háromszor is), de én rájöttem, hogy nem.

Mindenek ellenére korlátozva éreztem magam a saját testem használatba vételét illetően, és kifejezetten idegesített, hogy itt fáj, ott fáj, és mindezt passzívan kell lekövetnem (gyógyszert ugye nem nagyon kapkodhat be az ember lánya, kiváltó ok, meg bennem csücsül ugye).

A visszerek itt már a tizenkettedik héten megjelentek, pedig mindössze 3 kilo volt rajtam, és olyan helyen is, amit szemérmességem nem enged kimondani sem. Egyszerűen szörnyű volt! A legjobb persze, hogy mindenki, akivel csak összefutottam: „de jól nézel ki”, felkiáltással üdvözölt, és nem tudta mennyire szenvedek a játszótéri álldogálástól és egyáltalán bármilyen állástól. Ez az önmagamról kialakított,” kicsi szegény meggyötört bálna vagyok, aki a sebeit nyalogatja esténként, hogy holnap újra lábra tudjon állni” kép persze az ember szexuális életére sem épp pozitívan hat. Ezt csak azoknak súgom meg titokban, akiket azzal a téveszmével szédítenek, hogy a nők a terhesség alatt őrülten kívánják a szexet és szexistennőkké válnak. Nos, biztos vannak ilyenek, de én nem tartoztam közéjük. Ezúton is üzenem páromnak, hogy büszke vagyok rá, hogy így kitartott mellettem (nem semmi ennyi terhességet megélni egy férfinak sem), és az időnként összeomló egómat újra és újra feltámasztotta.

Negyedik alkalommal, már a tesztcsík látványára belém hasított a félelem, hogy most mi lesz? Vajon a harmadik héttől jönnek-e már vissza régi barátaim, a visszerek rövidtávú albérletbe testem különböző, és egyre nagyobb területére? Minden hét egy megkönnyebbülés volt, ami nélkülük telt, de azért tíz, tizenkettedik hétre újult erővel kiduzzadtak az ereim, és lila foltok jelentek meg legszebb testrészemen (ami szerintem a lábam). Nem volt mit tenni, gyógynövényes biszbaszok ide vagy oda, visszér harisnyát kellett vegyek. Borzasztó! Először is, csak úgy lehet felvenni, ha felfelé tartod a lábad, tehát, mint egy hátra vetett hal vonaglasz az ágyon, miközben megpróbálod azt az erős és igen szoros necc harisnyát magadra szenvedni.  Aztán pedig, ha véletlenül nyár van és meleg (ami volt) és még vízparton is vagy, akkor ezt naponta többször is megteheted. Minden formátumot kipróbáltam, a zoknitól, a combfixen át a teljes terhes harisnyanadrágig, amelyik nem olyan szörnyű, az nem is ér annyit.

És még az allergiámról majd elfelejtkeztem írni! Mivel a terhesség alatt az immunrendszerünk nem annyira erős, az én tüneteim, úgy, mint szemviszketés és orrfolyás (különféle növényektől) mind megszűntek. Ollé! Cserébe azonban, szintén terhességről terhességre egyre hamarabbi időpontú megjelenéssel elkezdődött a „vízszintesen nem kapok levegőt” tünet együttes. Nem náthás lettem, csak egyszerűen úgy összeszűkült az orrnyálkahártyám, hogy rosszabb volt, mint a legvadabb allergia. Próbálkoztam cseppekkel, gyakorlatilag orrcseppen éltem (szerintem többet költöttem rá, mint terhes vitaminra). Aztán utolsó, illetve helyesbítenék, negyedik alkalommal rákattantam a gyerekeknek felírt szteroidos orrcseppre (gondoltam nem lehet durva, ha három éves is kaphatja). Na ez végre nem csap percekre, de még akár egy elalvás erejéig is hatott. Úgyhogy a kérdést megoldottnak nyilvánítottam.

Szó ne érje a ház elejét, senkit sem akarok elriasztani a sok terhességtől, attól, hogy nekem egyre rosszabb volt, lehet, hogy másnak meg sem kottyan. És olyan is van, akinek már az első is kicsapja a biztosítékot, úgyhogy hajrá csajok, ki-ki a maga útján!

Aztán szerencsémre egyik babácska sem maradt bent, és a szenvedéseim is elmúltak. Na nem azonnal, csak hetek múlva, de tény, hogy a dokimnak igaza lett, a szülés mindent megold, vagyis helyesbítenék, más problémákat hoz elő.  Egyetlen kék erecske emlékeztet a jobb térdhajlatomban arra, hogy testem elfoglaló porontyaim bent is okoztak nehéz perceket.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr877948366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.