utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Cuki diktátor korán jön

2015. október 14. - Akuci

 

 Mit is várhatna az ember egy Cuki diktátortól? Még szép, hogy maga választja ki, hogy mikortól fog saját orrlyukán levegőt szippantani, és nem zavartatja magát, ha az anyatermészet, ezt éppenséggel hét héttel későbbre tervezte volna.

Történt egyszer, mikor nyári zivatarban tepertem haza bringával hátul a gyerekkel, akinek épp előző nap vették ki az orr manduláját, és amikor úszni mentem egy addig ismeretlen uszodába, hogy estére kissé elfáradtam. Ezen az estén, 33 hetes terhesen, kezdett hasogatni a hasam. Na, gondoltam, ez valami vicc, most még nem szülhetek, több okból sem. Először is, mert a férjem épp vakációzik Európa csizmájában a barátaival, másrészt, mindenki másom is elutazott ezen a napfényes júniusi héten (anyukám, szülésznőm stb…) De a fájás és a bennem rúgkapáló kis akarnok nem látta be, hogy nem ez lenne az alkalmas időpont az érkezésre, így aztán egész éjjel fél óránként fogcsikorgatva forgolódtam az ágyban, és közben próbáltam nagyon kipihenni magam. Volt időm összepakolni a kórházas cuccomat is, majd másnap reggel becsattogni a kórházba, mondván, itt valami nem stimmel. A fájásvizsgáló azonban, csak szemernyi összehúzódásokat regisztrált, úgy tűnt nem vagyunk egy véleményen e tekintetben,  s ezáltal sűrű jókívánságokkal, de hazaengedtek. Azt azért a lelkemre kötötték, hogy ha folytatódik, nyugodtan húzzak le egy felest, vagy iszogassak egy kis bort lazításként.

Délelőtt aztán a játszótéren műanyag poharas fröcsikémet szorongatva egyre jobban kellett koncentrálnom, hogy ne roppantsam össze a hűsítő nedűt karmaim közt. A fájások nem hogy lanyhultak volna, inkább egyre sűrűbbé és brutálisabbá váltak. Hiába próbáltam én élvezni a hűs árnyékos padokat, mikor ülni se tudtam, hiába próbáltam csevejbe elegyedni az anyukákkal, amikor erőmből csak arra futotta, hogy ne üljön ki arcomra az erőlködés, és hiába pihentem intenzíven a homokozó szélén, mikor minden porcikám azt kiabálta: indulj szülni.

Kénytelen voltam magamnak, és nem a (délelőtti) fájásvizsgálónak hinni, így aztán visszaindultam a kórházba, miközben rácsörögtem az egyetlen emberre, aki épp nem nyaralt, és még épp segíthetett rajtam, a nőgyógyászomra. Beérve méhrajként zsongtak körbe, beinfúzióztak (magnéziumos, alkoholos lazító kombó) és sűrűn ellenőriztek. Úgy látszott mindenki nagyon szeretné elkerülni, hogy bármi távozzon belőlem. Kezdetben úgy tűnt, erre még esélyük is van, hiszen pettyet sem tágultam, de amikor felvilágosítottam őket, hogy ez az előző két esetben sem jelentett akadályt, akkor kissé aggodalmasabb képet kezdtek vágni. Addig-addig tanakodtak, míg biztos, ami biztos alapon még egy tüdőérlelő injekciót (babának) is belém döftek.

Az infúziótól persze jobb nem lett, fájni fájt, csak teljesen bebódítottak egy időre és tisztára kipirultam. Aztán ez a hatás is elmúlt, és jött a 2 perces fájás, aminek már tudtam, hamarosan jön az összeolvadós változata. Ekkor lépett be az én orvosom, és mint egy mentőangyal mosolygott felém és mondta:  „Nem mentem messzire (persze, hogy lejárt már a műszakja estére), tudtam, hogy maga nem viccel.”  és már ment is bemosakodni. Ugyan én sem terveztem szülni, de mivel már minden jel erre mutatott, jó volt végre biztosan is tudni, hogy tényleg az következik.

Eljött az ideje, hogy apa is megtudja a nagy hírt, így aztán, épp mielőtt betoltak volna a műtőasztalra, még elcsíptem és közöltem vele, hogy. – Épp most fogok szülni. Puszi Édes! – Gondolom lepetézett, annyi biztos, hogy már másnap hajnalban berobbant a kórházba, pedig 12 órányi autóút választotta el tőlem.

Kicsit egyedül éreztem magam a műtőasztalon, kicsit szorongtam is, hogy mi lesz a babával, de aztán a nőgyógyászom olyan béna viccekkel szórakoztatta a nővérkéket, hogy ez teljesen elterelte a gondolataimat. Mire felocsúdtam, kiderült, hogy kislány! Mivel eddig ezt nem tudtuk (nem akartuk tudni), nagyon megörültem, mert a lányokat sokkal életképesebbnek gondolom, és ez nem utolsó egy koraszülésnél.

p1050224.JPG

A szülés beindulását azóta is rejtély övezi, fertőzést kizárták (úgy tűnik nem az uszoda a ludas), azon kívül bármi lehetett.

Végül minden jól sült el, néhány nap intenzív, kicsit több nap koraszülött osztály, inkubátor, kék fény és cumis táplálás után, teljesen rendes baba lett belőle. Kicsit mindig kisebb, mint a többi, de mostanra talán már ezt is behozta. Az a tíz nap pedig, amit kettesben töltöttem vele a koraszülött osztályon, gyermekekkel töltött életem legpihentetőbb tíz napja volt. Azóta is mosolyogva gondolok vissza a „babaszanatóriumra”, ahol semmi más dolgom nem volt, csak ellátni őkicsiségét.  

És miért ő a „Cuki diktátor”? Mert azóta is ő igazgatja a családot, decibelben mindenkit túlszárnyal, és az történik, amit ő szeretne, akkor, amikor ő szeretné. Elég nagy csatákat is vívunk, most, hogy óvodás lett, és Duda iskolája miatt időben kell indulni. Emellett viszont tündéri, és egy kis szemrebegtetéssel bárkit levesz a lábáról. Azt hiszem a hisztis énjéről sem tájékoztatta az óvónőket, csak nekünk tartogatja ezt az oldalát. Sebaj, ezek szerint egészségesen kötődik hozzánk, illetve főleg az apjához. Bár ő volt az egyetlen, akinél apa nem volt jelen a születésnél, azóta mégis ő ragaszkodik a legjobban hozzá. Igazi apa kicsi szeme fénye lett.

 foto_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr367966684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shitgun 2015.10.14. 15:13:34

"Történt egyszer, mikor nyári zivatarban tepertem haza bringával hátul a gyerekkel, akinek épp előző nap vették ki az orrmanduláját, és amikor úszni mentem egy addig ismeretlen uszodába, hogy estére kissé elfáradtam. " - amellett, hogy ennek a mondatnak nincs igazán értelme, nekem laikusnak rémisztőnek tűnik, hogy egy, a terhességének a vége felé járó anya uszodába menjen, ahová/ahonnan biciklivel hurcolja az előző nap műtött gyermekét szakadó esőben. De biztos maradi vagyok. A poszt többi része is nehezen olvasható, gyenge stílusú iromány, de ennyi kölök mellett biztos nincs más, amivel el lehet ütni az időt, mint alacsony színvonalú blogolással.

izbel 2018.01.29. 11:45:30

Istenem, mintha rólunk szólna, Na nem a biciklizős rész, de a többi. Ő is kislány, 3. baba, 33. hétre totál váratlanul, mai napig nem tudni miért jött korábban. Őt is próbálták benntartani magnéziumos szupercuccal, de csak még inkább jöttek a fájások. (Azt hittem lassító helyett véletlenül gyorsítót adtak. :-) ) És ő is igazi kis diktátor, de édesen csinálja. Egy korababás barátnőm azt mondta erre: "jól van ez így, ők már megküzdöttek az életért." Egész kedvet kaptam egy negyedikre.