utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

A modern nevelés buktatói

2015. november 11. - Akuci

 

Mielőtt gyerekeim lettek volna soha nem gondolkoztam el azon, hogy milyen elvek szerint fogom nevelni majd őket. Amikor pedig megszülettek, elsősorban az ösztöneimre hagyatkoztam, és csak elvétve olvastam el szakkönyveket (bár így is jó pár összegyűlt), mert egyrészt nem volt rá időm, másrészt azt gondoltam, hogy jól megy ez zsigerből is. Ötleteket persze mindig lehet lopni, és ahol elakadás van, azon át tud lendíteni egy szakember véleménye, de egészében mindig úgy éreztem, hogy csak úgy lehetek hiteles, ha magam vagyok. Ergo a saját véleményemet tükrözöm, a saját elképzeléseim szerint nevelek, és nem könyvből, ahogy teszik ezt jó néhányan (nem sok sikerrel). Én például nem akartam homlokegyenest szembemenni saját szüleim nevelésével, sőt nagy részét átmenthetőnek éreztem saját anyaságom idejére.

2015-11-10_13_43_49.jpg

A könyvekből egyébként is akkora a kínálat, hogy már a kiválasztásuk önmagában is irányt mutat, bár az utóbbi években egyre inkább a szabadelvű, nyitott, liberális és megengedő nevelés a trend. Ezek a szavak számomra mind pozitív töltetűek önmagukban, de valahogy a gyereknevelésben néha kevésnek érzem őket. A szabadság is csak úgy ér valamit, ha kerete is van, és határokat is szabtak hozzá, különben anarchiába torkollik és narcisztikus, a többi ember igényeit semmibe vevő felnőtteket szül. Az elvek egyébként is akkor érnek valamit, ha a gyakorlatban megvalósíthatók, hiszen az emberek közti egyenlőség is nemes cél, a gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy a kommunizmus nem működik…Vagy az az irányzat, mely szerint a gyereket mindenhova hurcolja az anyja, igény szerint eszik és igény szerint alszik…szép szép...csak, ha születik egy testvére, ott akkor el kell dönteni, hogy kinek az igénye lesz hirtelen a fontosabb (nyilván a kicsié, ami elég nagy feszültséget fog indukálni az addigi egyeduralkodóban, akinek addig semmilyen határt nem szabtak). Arról már nem is beszélve, hogy a napok a totális kiszámíthatatlanságba fulladnak, ha nincs egy biztos pont, hogy nagyjából ki mikor és hol alszik, eszik stb…

Félreértés ne essék, én sem órára szoptattam három óránként, de merevebb felfogású lévén, a délelőtti séta/játszótér után dél körül fektettem/fektetek (szinte mindig) otthon.

Egyébként már a játszótéren észre lehet venni, hogy ki mennyire szab kereteket a gyerekeinek, vannak, akik a homokozóba sem engedik be szegény csemetét, „nehogy piszkos legyen a szép ruhája” (bár ez főleg nagyszülőkre jellemző), és van, aki akkor sem avatkozik közbe, ha gyermeke épp egy vödör homokot sózott a másik nyakába. Aztán persze vannak, akiket égetően „rossz” gyermekkel áldott meg a sors, és nekik állandó készenlétben kell állniuk (nálunk volt egy harapós korszak Cuki diktátornál, amikor odasomfordált egy hasonló méretű totyogóhoz és egyszer csak ráharapott, ultra ciki volt és nem győztem exkuzálni magunkat, vagy az a játszótéri kisfiú, aki minden játékot kitépett mindenki kezéből. ), remélhetőleg ezek a korszakok elmúlnak (ha nem, ideje magunkba nézni…gondolom ). És van, amikor az ember egyszerűen nem veszi észre (elvileg sokgyerekesekre jellemző), hogy egyik vagy másik gyermeke esetleg másokon tölti ki a mérgét (bevallom ilyen is volt már). Szóval hiába szajkózom, én sem vagyok mindig koherens és elveimmel egyező, van, hogy egyszerűen belefáradok a sok tiltásba. Mert ugye, ha egész nap az iskolában „viselkednie” kell a kisfiamnak, akkor legalább a játszótéren ereszthesse ki a gőzt, de tegye persze ezt anélkül, hogy rondán beszélne, vagy másokat terrorizálna. Sajnos, amikor bandába verődnek, hirtelen nagyon megnő az én pöttynyi hétévesem, és előfordul, hogy bősz erőfitogtatásba kezd. Ezt meglehetősen nehezen kezelem, főleg ha a többi anyuka nem áll ki mellettem (mármint hogy bocsánatot kell kérni, bánja meg bűneit és hasonlók).  Hirtelen magam sem tudom, hogy mit kéne tegyek, amikor a magyarázásra oda sem figyel, elfut, majd ha elkapom a grabancát flegmáskodik és letagadja, amit tett. Ekkor jön a kiabálás, fenyegetés kombó, amivel rövidtávon és csak látszatmegoldást érek el (mondjuk tényleg bocsánatot kér, de nem gondolja komolyan).

2015-11-07_11_31_58.jpg

Nem hiszek egyébként a kőkemény konzervatív, szigort a középpontba állító nevelésben sem, s inkább a kettő szélsőség helyett keresem a helyem középen (irtó nehéz feladat) de úgy érzem, gyakrabban billenek a „túl megengedő” oldalra, mint azt szeretném tudatosan. A minap olvastam egy cikket, amiben leírják, hogy mekkora hiba, hogy a szülők, a hisztitől való félelmükben minden további nélkül áttöltik a bögre kakaót, ha az adott színű bögre nincs az ínyére a gyermeknek. Nos, efféle „hibákat” én százával követek el, és bevallom nagyon félek egyik (konkrétan harmadik) gyermekem hisztijétől. Mert ha ő egyszer rákezd (kicsit befeszülök, és nem úgy történik minden, mint ahogy ő szeretné), akkor ott kő kövön nem marad. Kiabál, toporzékol, harap, rúg, végkifejlet: sokkal rosszabb, mint volt, mert már durva erőszakkal is nehéz ráerőltetni az akaratomat. Ebből kiindulva magamra kapom az alázatos nyúljelmezt és alávetem magam a szeszélyeinek, miközben irtó gáznak tartom az egész szituációt. Mondjuk kiabálva közli, hogy ő nem vesz fel, csak macis pólót, én pedig, mint a güzü elkezdem keresni a szennyes között, majd megkönnyebbülve lobogtatom, és  elhatározom, hogy (miután felvette) ma este végre sikerül ki is mosnom. Vagy amikor három percre leheveredek a kanapéra, és odalibbennek a gyerekek, hogy „Megígérted, hogy délután palacsintát sütsz?!” akkor sem tudok nemet mondani, hanem ahelyett, hogy határozottan kiállnék a saját érdekeimért (amíg Vilu alszik pihenek, utána sütök például), egy nagy sóhaj kíséretében nekiállok kikeverni a tésztát, mert különben biztos menten éhen pusztulnának.

2015-11-08_08_59_09.jpg

Persze nekem segít a nagy szaporulat némileg szigorúbbnak lennem, és ezért néha sikerül nemet mondanom. Például nem főzök más ételt egy szem gyerek kedvéért, vagy nem cipelem a plüssállatát az állatkerten végig, mert nem én hoztam magamnak, illetve nem hurcolom magát a gyereket sem, mert úri kedve úgy tartja. 

Milyen jó, hogy ilyen sokan vannak a gyerekeim, ezzel a mások (testvérek) igényeit már alapból figyelembe kell venniük, anélkül, hogy én erre külön felhívnám a figyelmüket. Nem nagy dolgokban, és nem szenvedéssel járó tevékenységekkel (például nálunk senki nem vár a másik különórája alatt az öltözőben unatkozva), csak például elinduláskor segítenek egymásnak megkeresni a plüssállatot, a sapkát, fél pár cipőt, különben „összcsaládilag” nem fogunk tudni elindulni, és ez közös érdekü(n)k, vagy este már hárman raknak rendet a nappaliban. Megpróbálok nekik példát mutatni és betartani a szavam (következetesen), odafigyelni rájuk, amennyire csak tőlem telik, mert remélem hogy ettől majd ők is odafigyelnek egymásra és megtanulják hogy mi a helyes és a helytelen, még akkor is, ha ez egy életre szóló tanulás kezdete csupán. Hiába, olyanok vagyunk, mint egy vegyes csoportos mini óvoda, a jó példa ragadós, csak az a baj, hogy a rossz is…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr588067572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iti 2016.01.11. 19:38:59

nagyon tetszett a bejegyzés, valahogy így állok én is a magam 4 kicsinyével (a legnagyobb mindjárt 7, a legkisebb 1 múlt), bár nálunk inkább diktatúra van, mint nálatok azt hiszem....

hajrá, hajrá! :)

Akuci 2016.01.11. 20:53:21

@iti: Köszi! Akkor elég hasonló a felállás, mint az orgonasípok nálad is. :-)

Trollmama 2016.02.13. 20:15:12

Huuu,szia! Le a kalappal elotted. Erdekes,es elgondolkodtato,amit irsz. A fent emlitett cikket,a bogrest en is olvastam. Rosszul megirt,kisse gunyolodo hangemunek erzem,es pont azt a kozeputat nem fogadja el amikrol a demokratikus nevelesi elvek szolnak szerintem. Vagyis hogy a felnott,a szulo esszeru kereteKet szab,amin BELUL a gyermek minden iranyban probalgathatja magat,amig az biztonsagos,es a fejlodesegez szukseges. Marpedig,szerintem igenis belefer h meggondolja magat,es mas szinu bogrebol igyon. Velem is elofordul. :-)... igyekszem potolni a lenmaradasom a blogod követésében,mert kivancsi is vagyok,illetve van mit tanulni toletek!

Akuci 2016.02.16. 20:15:14

@Trollmama: Szia! Köszi a dicséretet, remélem rászolgálok, és a többi posztom is tetszeni fog neked. :-)