utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Téli szüneti emlékek

2016. január 11. - Akuci

Bár nem egyöntetű a véleménye az anyukáknak, hogy a karácsonyi szünet üdítő és gondtalanul boldog időszak, (nekem sem volt minden karácsony az), de nem szabad engedni, hogy magával ragadjon a stressz és a háztartás.

Kétségtelenül stresszelik az embert azzal, hogy már ősszel elkezdik a karácsonyi dekorációkkal felhívni a figyelmét az ünnep elengedhetetlen elemére: AZ AJÁNDÉKRA. Éppen ezért alakult ki jó néhány családban az a szokás, hogy a felnőttek már nem is ajándékozzák egymást, mert annyi embernek kéne adni, hogy az mindenkit kikészítene. Ez a gyakorlat persze inkább azokban a családokban terjedt el, ahol akkora a gyerekszaporulat, hogy bőven elég nekik ajándékot venni, nem hogy még a felnőtteknek is. Nálunk vegyes a gyakorlat, oldalra (sógor, testvér) nem ajándékozunk, csak le és fel (szülő, gyerek) irányba. Így egész követhető a mennyiség, de azért nem csak a kicsiknek jár az élvezet.

img_5604.jpg

Egyik ismerősömnél „húznak”, mint az iskolában, így mindenkinek csak egy ajándékot kell vennie (ennél gazdaságosabb már csak az lehet, ha töröljük a karácsonyt a naptárból). Aztán persze vannak az észérvek, és a dolog lelki oldala. Óriási tusát jelent ugyanis, ha van olyan rokonunk, akár közeli hozzátartozónk, akiről tudjuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik meglepik valami aprósággal az ünnep alkalmából, ám nem fér rá az általunk elképzelt listára, ilyenkor jönnek a kivételek, mert azért a karácsonyt tényleg nem lehet csak gazdasági szemszögből nézni.

Más családoknál a gyerekek ajándékozása okoz galibát, ugyanis nem a szülők által elképzelt ajándékokkal lepik meg a kedves rokonok a kicsiket (sokan utálják a zenélő, sok apró részből álló, vagy esetleg ultragagyi műanyag csodákat, amik aztán első alkalmat követően használhatatlanná válnak.) Jelentem nálunk ezzel soha nem volt gond, csak azzal, hogy a férjem nem engedte idén, hogy én vegyem meg a nagyszülők helyett az ajándékokat, mert nem akarta, hogy „elvegyem az ajándékozás örömét”, így aztán idén csak súghattam.

A másik nehéz pont a „Kinél legyünk Szenteste?”. Számos barátnőm még mindig nem bírta rászánni magát és megmondani a felmenőinek, hogy neki(k) egyáltalán nem kényelmes és üdvözítő gyerekestül átkecmeregni egy vacsorára, mert a gyerek fáradt lesz és nyűgös, és akkor úgyis fuccs a békés estének, míg ha a saját vackán elalhat, mindenki jól jár.

Csak biztatni tudok mindenkit, hogy valljon színt (legalább jövőre), már ha nem emberevők a családtagjai, mert tényleg sokkal boldogabb az ember, ha ott ünnepelhet, ahol szeretne, és nem kényszer és tortúra az este. Mi például 2 gyerekig átmentünk anyósomékhoz (akikhez egyébként az én kis családom is átment) és ott aludtunk náluk. Nem volt rossz, mert nem kellett este hazasietni, de három gyereknél már úgy éreztem több a herce-hurca egy estéért, mint az öröm, úgyhogy azóta otthon vagyunk és hozzánk jönnek. És hogy sokan lennénk? Valóban 10 felnőtt és a saját 4 gyermekünk nem kevés, de még épp elfér, az étkezést pedig sikerült végre a tökélyre fejlesztenünk az idén.Pedig nem volt ez mindig így, első otthoni karácsonyunkkor ugyanis kacsa méretűnek hittem a libákat (rutinos háziasszonyként, és még egy barátnőm meg is erősített ebben a hitemben, hogy "nagyon kicsire sül össze"), így aztán dupla adagnyit készítettem, minek következtében, nem elég, hogy egész 24-én azon izgultam, hogy időben kész legyen a három fogásos vacsora és a négy tepsinyi hús, de utána az egész rokonság libát evett napokig, és még a fagyasztóba is jutott. Sebaj, csak sikerült kialakítanunk egy jól működő rendszert, és szétosztanunk a feladatokat az egész családban, így mindenki nyugodtabb és boldogabb, elsősorban én.  Ebben az évben mindenki azt készített, amit szeret, anyósom hozta a levest, anyukám a főétel(eket), én pedig a desszertet készítettem.

2015-12-19_15_38_00.jpg

 Idén egyébként nálunk különös dolog történt, miközben serényen gyűjtögették az ajándékokat az angyalkák, az én elsős nagyfiam szintén elkezdett ajándékokat gyártani a családtagoknak. Nyilván az iskolának tudható be (illetve a kerámia szakkörnek, ahol már hetek óta készítik apának és anyának a mesterműveket), de engem őszintén meglepett, hogy hogy fér meg a fejében az, hogy neki az Angyalkák hozzák, de azért maga is készít valamit nekünk? Azt hiszem az én felnőtt racionális agyamat már megint meghaladta, az hogy a gyerekek képesek több síkon gondolkodni, és nem okoz nekik gondot a valóság és a képzelet összemosása. (Pedig mennyit gondolkodtam, hogyha megkérdezik, hogy hol a kéményünk mit mondjak, és egyáltalán, hogy tud egy újszülött baba ajándékot hozni (hiszen látják a testvérükről, hogy még enni sem tud egyedül…), de ezek a kérdések, csak egy felnőtt agy szüleményei, a gyerekek pedig inkább nem kérdeznek rá…mert számukra enélkül is teljes a kép.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy legutóbb, mikor az 5 évesemmel barkochbáztunk ő az Angyalkát gondolta ki, mire én kitaláltam, ő hamisan rám nézett és közölte: "Egy konkrét Angyalkáról van szó." Miután erre széttártam a kezemet, megtudtam, hogy ez a konkrét Angyalka a JÉZUSKA. 

Ami a szünet kihasználását illeti, nem panaszkodhatok, az elmúlt évek legeseménydúsabb két hetén vagyunk túl, így a karácsonyfa még mindig áll, hogy legalább a szünet után nézegethessük, ha már a szünetben alig töltöttünk otthon időt. Először Szlovákiában havaztunk (nagyon kevés volt, de legalább volt egy kicsi hóemberre és hentergésre való). Aztán a Szentestét követően a nagyszülők balatoni nyaralójában gyűlt össze a nagycsalád (ricsaj, kajahegyek és tespedés). Majd egy délutánnyi otthon töltött idő után Telkibányára utaztunk barátokkal, akikkel nagyokat kirándultunk (a cudar hideg ellenére is), hogy aztán egy gyerekkel teli bulival zárjuk a 2015-ös évet.

2015-12-31_18_46_53.jpg

Bár nem mindenkinek az az ideális, ha végigrohanja a szünetet, mint azt mi tettük, de a lényeg, hogy kiegyensúlyozottan és harmonikusan töltse az ünnepeket, ha neki az kell hozzá, hogy punnyadjon naphosszat, hát úgy. Az előző évek nekünk is tanulópénzt jelentettek, hiszen rá kellett jönnöm, hogy én három nap otthoni "semmittevés" után feszült és morgós eszek, amit csak némi sporttal lehet feloldani, a gyerekek pedig felforgatják az egész lakást, így aztán mindenkinek jobb, ha gyakrabban mozdulunk ki. A sok gyerek rendszerre is tanított, így immár nem az utolsó pillanatra marad az ajándékvásárlás sem, és végre az étel problematikáját is megoldottuk. 

 Azóta újra elkezdődött az iskola, óvoda, és az immár újra szürke hétköznapok, még ha közel egy hétig hó is fedte ezt a nagy szürkeséget. Apropó hó, még soha ennyi hóember nem árasztotta el a facebook oldalamat, amit vehetünk jó jelnek (minden szülő milyen lelkes és gyors), de vehetünk rossznak is, (hiszen annyira ritkán esik hó az utóbbi években, hogy ezért cuppant rá mindenki azonnal). Szóval pipa a hóemberre, szánkózásra, de sajnos a tavon való korcsolyás tervemet elmosta a hétvégi esőzés. Sebaj, marad a műjég, vagy hátha lesz még idén hideg és hó, végül is még közel két hónapig lehet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr808256486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.