utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Ne hasonulj meg anyaként!

2016. február 09. - Akuci

Mindig tiszteltem azokat az embereket, akik egy-egy új dologba teljes mértékben bele tudták vetni magukat, nem csak megmerítkeztek a kihívásban, hanem hosszú távon kitartottak és elérték a céljukat. Ezek az emberek hisznek az elképzeléseikben, és utólag sem tagadják meg se önmagukat, se a kitűzött célt.

Aztán szembetalálkoztam olyan emberekkel, akikben erőteljesen túlteng a „kitartás”, (miközben saját bizonytalanságukat leplezik), vagy inkább úgy is nevezhetném, hogy szélsőséges nézeteket vallanak az élet bizonyos területein, és ehhez a gyakorlatban is tűzön-vízen át ragaszkodnak, épp addig, míg hirtelen más szelek nem kezdenek fújni…s ekkor az addig vallott nézetek hirtelen a kukába kerülnek, és azok szöges ellentéte lesz a követendő.

Sok nő, mindegy mikor válik anyává, az anyaságot megpróbálja száz százalékosan teljesíteni, tekintet nélkül arra, hogy ez számára jó érzés-e vagy sem. Direkt írtam „teljesítést” és nem megélést, mert ezek a nők, bár az elején, rövidtávon testben és lélekben is száz százalékosan helytállnak, egy idő után a teljes kimerültség és fásultság vesz rajtuk erőt. Ők azok, akik azt gondolják mindenféle „szakkönyvek” és a „modern szellemiség” jegyében, hogy jelenlétük mindennél fontosabb, és ők ezzel tesznek a legjobbat kicsiny utóduknak. Miközben már a híresen liberális nevelési elveket valló Vekerdy tanár úr is megmondta, hogy bár fontos az anyai jelenlét az első két-három évben, de az még fontosabb, hogy ez az anyai jelenlét kiegyensúlyozott és biztonságot sugárzó legyen, ne pedig egy frusztrált, befásult és a háztartásba menekülő anyáé.

2015-12-17_16_13_06.jpg

Számomra igen visszatetsző, mikor valaki óriási vehemenciával beleveti magát a „gyerekprojektbe”, évekig csak ezzel kapcsolatos szakkönyveket bújik, beszédtémája kizárólag a „gyerek”, minden szempontból átvariálja az életét, hogy a gyereknek jobb legyen (mást főz, más életet él, gyerektelen barátait hanyagolja, párját nem párként, csak apaként fogadja el), és közben nem veszi észre, hogy önmaga tűnt el a sok változásban. Sok esetben olyan mélyen eltűnt, hogy soha többé fel sem tud bukkanni. Mindezt nem csak a szegény elhanyagolt férj sínyli meg, de maga a nő is, aki miután a gyerekek kicsit felnőnek, elkezdheti keresni az újabb célokat, vágyálmokat, esetenként a férjét is… és persze önmagát.

A másik eset, amikor ugyanez a felállás az elején, de mivel a nő éveken keresztül elnyomja az igényét arra, hogy mással is foglalkozzon a gyerekén kívül, ezért, mint egy ketrecbe zárt oroszlán tör ki onnét, ki erőteljesebben és vehemensebben, ki csak frusztráltan és rossz érzésekkel telten. Ennek egyértelmű megjelenése (mely környezetemben is előfordult), amikor az állandó együttlétből egy kihívásokkal teli, stresszes és teljes embert igénylő munkába fog, mindezt átmenet nélkül, azt azonban nem veszi figyelembe, hogy a hirtelen váltás mennyire megviseli az addig burokban nevelt gyermeket. Ennek még szélsőségesebb (szintén saját ismerősi tapasztal alapján) megjelenési formája, mikor a nő, nem csak az „anya” szerepet, hanem a „családi életet”, mint olyat, cseréli le egy izgalommal, kalandokkal és új pasikkal teli világra, amelyben semmi szerepet és időt nem hagy az addig majomszeretettel ajnározott gyerekének.

cipok.jpg

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy aki kitölti a három évet, és ezt teljes mértékben a gyereknek szenteli, játszótéren, homokozók szélén és földön kúszva-mászva tölti az életét az gáz, egyáltalán nem, ha mindezt belső indíttatásra, és tényleg örömmel teszi. Csak tudni kell nemet mondani, kikapcsolni és felmérni saját személyiségünket, hogy mire és „mennyire” vagyunk alkalmasak. Hány gyerekre, hány évig, és milyen intenzitással?

Csak egy példa: a barátnőm otthon szeret rajzolgatni a kislányával, viszont a hideg futkos a hátán a játszóterektől, én pont fordítva vagyok ezzel, ha szép az idő, minden napomat el tudnám tölteni a játszótéren, és még hülyét sem kapok tőle. Mindenkinek más az igénye és szokták mondani, hogy vannak a „nagygyerekes és kisgyerekes nagyszülők”. Az első kategória, amelyik örömmel ül le sakkozni vagy barkochbázni az unokával, az utóbbi, amelyik örömmel építi fel újra is újra a méteres duplo tornyot, melyet aztán pillanatok alatt döntenek le az apró kezek, vagy szívesen mászik négykézláb farkasüvöltést hallatva, miközben unokája vigyorogva menekül előle. A legjobb persze a kevert kategória, de nagyszülőként megtehetik, hogy választanak…

Nos, szülőként persze nem választhatjuk meg, melyik csoporthoz szeretnénk tartozni, mert mindkettőben helyt kell állnunk, mégis tudjuk magunkról (jó esetben), hogy személyiségünkhöz melyik, és annak melyik szegmense áll közelebb.  Párunkkal ki is egészíthetjük egymást, mert bár esetünkben én a mozgásos dolgokban (tornaórát tartunk a mackóknak vagy fogócskázunk a téren) általában benne vagyok, valahogy Marcinak mégis jobban áll a párnacsatás bunyózás, vagy a gyerekek feldobálása. Példának okáért én sokkal nagyobb örömmel kotyvasztok a konyhában lisztfelhőbe burkolózva, miközben a férjem szívesen legózik és épít versenyautót a nagyfiúnkkal. A lényeg, hogy autentikusak, és önazonosak maradjunk!

A gyerekekkel való lét pedig az első két évben valljuk be, elég monoton. Először is, mert az nyújt biztonságot nekik, ha hasonló dolgok történnek a kis életükben szinte napról napra, másodszor pedig számukra még minden új, és az élet dolgaival való ismerkedés sokkal több időt vesz igénybe, mint azt felnőttként sejthettük volna. Ha pedig tényleg a gyereknek akarunk jót, akkor nem az a legfontosabb, hogy elrohanjunk a kedvenc biopiacunkra, hanem az, hogy álldogáljunk a sarkon, míg kicsodálkozza magát a kirakatban visszamosolygó önmagán, és hagyjunk időt, hogy szabadon kószálhasson, amerre a lába viszi. Akinek nem áll át az agya erre a tempóra és erre a gondolkodásra, az bizony hosszas szenvedés elé néz, és alig fogja várni, hogy végre: járjon, beszéljen, és mihamarabb óvodába járjon a gyerek. Ha viszont felismeri magán a jeleket, korántsem bűn bölcsödébe adni a gyereket, mialatt anyu „feltöltődik” egy munkahelyen, majd vidáman töltik együtt a délutánt és az estét.

Ahogy a kisgyerek-nagygyerekkel való boldogan eltöltött időt tekintve is vannak, akik mindkét dologgal tudnak azonosulni, úgy van, aki rövidtávon elég jól bírja a monotonitást és bébiüzemmódot, viszont időnként kikapcsolásra/kikapcsolódásra vágyik. Mindenkinek más természetesen a monotonitástűrő képessége, én például nem is sejtettem gyerekeim megléte előtt, hogy nekem ennyire magas, hisz hét éve elég jól viselem a földön építőkockázást és gügyögést.

Legutóbb akkor tűnt fel ez az egész kívülről nézve, mikor a síelés kapcsán a két kicsit anyukámra hagytuk, és mikor visszajöttünk, azzal fogadott, hogy aranyosak voltak, de a monotonitás, az igazán durva, és ő már ezt nehezen viseli…és megérti, ha ebből néha ki akarok szállni. Kiszállás alatt esetemben értsd: heti egyszer menj el tanítani, és ugráld ki magad heti 2-szer egy edzőteremben vagy szaladj ki a Margit-szigetre egy körre.

Hogy mennyi kikapcsolódásra van szüksége egy anyának, azt persze mindenkinek magának kell megítélnie (sose elég). Ha azonban van rá lehetőség, akkor ne hagyjuk veszni a „saját időt”, azt, amikor pár lopott órát csak a párunkkal töltünk, vagy egy fél órát egy jó könyvbe mélyedve olvasunk, netán „elfeledett” barátainkkal élünk szociális életet, és ne legyen emiatt lelkiismeret furdalásunk, sőt inkább annak biztos tudatában búcsúzzunk gyerekünktől, hogy néhány óra múlva egy sokkal kipihentebb, szórakoztatóbb és kisimultabb anyát kap vissza.

Ha megadjuk magunknak ezt a heti néhány órát, sokkal lassabban telítődünk a „monotonitással”, sokkal nagyobb örömünket leljük saját gyermekünk első pár évében, és valószínűleg nem fogunk bombaként kirobbanni, hiszen nyitottunk egy szelepet, amelyen folyamatosan távozhat némi gőz…

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr178372558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.