utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Iskolát pedig választani kell, ha jó a rendszer, ha rossz…

2016. február 17. - Akuci

Szegény szülőknek, ha az önmagában nem lenne elég, hogy gyermekük egy új élethelyzet előtt áll (az iskoláskor közeledtével), még folyton azt is hallják, hogy a magyar iskolarendszer recseg-ropog, és az adminisztratív teendők súlya alatt hamarosan összeomlik, miközben a gyerekek egyre fáradtabbak és túlterheltebbek. Mint anya, pedagógus és egy iskolás gyerekkel rendelkező szülő, én is ezt gondolom, sőt, tényként állítom, hogy ez igaz, és mindezt meg kell változtatni…de azon a tényen, hogy hamarosan intézményt kell választanom a második gyerekemnek is, ez nem változtat.

2015-12-22_16_00_48.jpg

Abbéli elképzeléseimben, miszerint, „mi is felnőttünk így” és „hiszek az állami oktatásban” és „csak a tanító nénin múlik minden” kissé meginogtam. Persze felnőttünk, de emlékszem, hogy elsőben soha nem volt több, mint napi négy órám (jelenlegi elsősömnek soha nincs 5-nél kevesebb), és az akkori állami oktatásban sokkal több tere volt a tanítómnak (nem ellenőrizgették folyton, és nem tekintették betanított munkásnak) , ja és szabadon választhatott tankönyvet is nekünk…

 Valami nagyon félresiklott, de hátha még vissza lehet terelni a vonatot egy beporosodott sínre, vagy gyorsan újat lehet építeni neki, de ne olyat, amelyik folyton alagútban megy és zsákutcába vezet, mint a jelenlegi, mert bár a (jó) tanítók tényleg mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy a kisiskolások ne érezzék, hogy mindjárt rájuk omlik a rendszer, erőn felül teljesítve, nem lehet hosszú távon széllel szembe menni.

2016-02-13_11_33_12.jpg

Sokan ezért érthető módon az állami iskolák alternatíváit keresgélik, és viszik el magán illetve egyházi iskolákba gyermekeiket. Teljesen meg tudom érteni őket, a lényeg persze itt is a szellemiség, és hogy a tanító személye passzoljon a gyerekéhez, esetleg a szülőhöz is. Férjemnek is azonnal megtetszett a Prezi iskolája, hallván róla a sok jót, csak sajnos én kicsit tényleg régimódi vagyok. Bár a terv szuper, de nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez családilag jó lenne nekünk. Lévén most induló iskoláról szó, nem szeretném, ha az én gyerekemen kísérleteznék ki az új rendszer hibáit és erősségeit. Aztán lehet, hogy nem nekem lesz igazam, és nyúl vagyok, és ahelyett, hogy egyik gyerekemnek megadnám a "csodát", mindet betagozom a „rendszerbe”, de szóljon ez az írás azoknak, akik szintén nem elég bátrak, vagy esetleg nincs is lehetőségük mást választani, mint állami intézményt.

Immár második éve futunk neki az iskolaválasztási procedúrának, mivel a két nagy között csak másfél év a korkülönbség, így egymás után mennek suliba. Idén nehezebb dolgom van, valahogy tavaly minden adta magát, és egyértelmű volt.

Már régóta élt a fejemben egy prioritáslista az iskolákat illetően, így ennek megfelelően választottunk tavaly (Dudának) és próbálunk idén is (Babcinak). A tanító néni személye a legeslegfontosabb, de azért akadnak még figyelembe veendő szempontok: Nekem elengedhetetlenül szükséges, hogy közel legyen, szerintem a szülőnek és a gyereknek is rossz, ha fél óránál többet kell utaznia egy általános iskola miatt, így maradt három szóba jöhető iskola, mind (rendes felnőtt tempóban) tízpercnyi gyaloglással elérhető. Utánanéztem, és ebből egy iskolaotthonos, és kettő napközis. Iskolaotthonos, amikor a tanórák egészen négyig el vannak húzva, hosszabb szüneteik vannak, természetesen nem hoznak haza házit, de előbb semmiképpen nem tudnak végezni. Napközis, amikor 1 körül befejeződik a tanítás, és a napközi keretein belül megírják a házit, illetve jó néhányan különórákra járnak. Nekem a napközis jobban tetszett, egyrészt a lehetőség, hogy hamarabb hazahozhatom, másrészt azért, mert így a foci, kerámia… vagyis a szakkörök és sportfoglalkozások nem maradnak estére, hanem négyig bezárólag tuti befejeződnek. Eszerint az időbeosztás szerint fél öttől tuti szabad program van, játszótér, barátok, vagy csak pihi otthon. Így már csak két iskola maradt versenyben, amiből, az egyikben nagyon ajánlottak egy tanító nénit, akihez testvérgyerekek jártak korábban, és így az ovis csoport mintegy fele oda akart járni.

Tavaly így nem volt kérdés, hogy az ovi melletti fehér iskola előkészítőjén részt vesz Duda. Bár még azt megelőző évben kiakadtam, hogy mit kell a gyerekeket már az oviban nyüstölni és felkészíteni az iskolára, de aztán nagyon pozitívan csalódtam. A foglalkozás nem volt más, mint amit az oviban csináltak (vagdostak, rajzoltak, énekeltek), imádott járni, és egyszer sem muszájból ment, sőt ez lett az egyik kedvenc külön órája. Így utólag, még fizettem is volna, ugyanis ingyenes volt az egész!

2015-12-03_17_55_29.jpg

Aztán idén már nem indítottak előkészítőt, pedig Babci nagyon várta, gondolom szegény tanárokat már nem tudták, vagy nem akarták még jobban túlterhelni…Így aztán maradtak az „ovisulik" (játékos délutánok), és nyílt napok. Aztán ahogy közeleg a beiratkozás ideje, tavasz elején, tél végén mindenhol kihirdetik, hogy kik lesznek a leendő osztályfőnökök, és akkor már lehet menni órát is látogatni. Idén nagyon várom az óralátogatást, és mivel nincs egyetlen favoritom sem Duda iskolájában, ezért két iskolát is végiglátogatok. És itt jön be a sokgyerekes probléma, miszerint nem lehetek akkora mártír és idióta, hogy többféle iskolába vigyem a gyerekeimet. Nos erősen elgondolkodtam rajta, és bár most már Duda iskolája felé billen a mérleg, nem határoztam még el magam.

A másik kinézett iskola ugyanis mellettünk van egy utcányira, úgyhogy talán mégsem lenne akkora áldozat odavinni, kevesen járnak oda (egy évfolyamon egy osztály), van egy kellemes udvara, és délután kimennek a játszótérre ugrabugrálni. Szemben Duda iskolájával, ami ugyan kiválóan felszerelt, több tornateremmel, de az óriási gyereklétszámhoz képest kis udvarral, és ahol az állandó külön órákra járkálás miatt soha nem tudnak kimenni délután játszóterezni…De legalább együtt lennének, a tanár nénik mindkét helyen kedvesek, nem kéne két helyre rohangálni évnyitóra, ünnepségre, a szünetek is egyszerre lennének, szóval az élet biztos egyszerűbb lenne.

Ez az én pici dilemmám, és én egy határozott anya vagyok, úgyhogy el tudom képzelni, hogy másoknak mekkora ideggörcsöt és nehézségeket okoz letenni a voksot egy intézmény mellett, ahova aztán az első választott tanító néni után jöhetnek azok, akiket a gép dob…Nem, nem a tanárok ellen beszélek, hiszen magam is az vagyok, de lássuk be, ha több gyerekünk van, akkor az elsőnek nagyon alaposan választunk tanítót, aztán a második megy ugyanabba az iskolába, ahol jó esetben az ő évfolyamán is egy kedves és szimpatikus tanító néni lesz soron. Ezért sem lenne baj, ha meghagynák, hogy az iskoláknak „saját személyisége” legyen/maradjon és ne Klikkszaguk, mert akkor nagyobb eséllyel érezné azt az szülő, hogy itt a legtöbb tanár hasonló értékeket vall, és lenne értelme iskolát választani, nem csak tanítót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr478395640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papaAndy 2016.02.17. 19:06:07

Amikor Lakihegyen laktunk, mi Csepel kb 20 és Szigetszentmiklós nem is tudom hány iskolája közül választhattunk, a kék buszos kapcsolat miatt és a munkahely miatt is Csepel nyert, ahol 3-4 "menő" iskola volt akkoriban a többibe lasszóval fogdosták a gyerekeket, és aki szépen ült, nem hajtotta el a tanárt és nem is verette meg a rokonaival, az szinte tuti ötöst kapott. Igaz utána a középiskolában nagyot csalódott ha egyáltalán felvették valamelyikbe.

Szóval maradt végül 4 iskola, az egyik németes volt és sváb származásom ellenére ezt kiejtettük, de azért is, mert eléggé körülményes volt kikacsázni odáig. Amúgy későbbi tapasztalataink szerint a németes iskolák, úgy nagy általánosságban, talán még mindig az erősebb iskoláknak számítanak országosan is. Végül sikerült az első gyerekkel bekerülnünk protekció nélkül is egy tőlünk könnyebben megközelíthető iskolába, amit nagyon ajánlottak az ismerősök, és elvileg valamikor angol szakos iskola volt, de ezt akkorra már nem finanszírozták tovább, pedig akkoriban mi egyszerű halandók, még azt sem tudtuk ki volt Klebelsberg és a klikk is csak az egér nyomkodását jelentette.

Egy kicsit feszengtünk, amikor a "felvételi elbeszélgetésen" a szépen kiglancolt tündérien mosolygó csemetéinkkel az ölünkben azt tapasztaltuk, hogy a gyerekeket el sem kellett volna hoznunk, a lényeg az volt, hogy a szülők milyenek, milyen helyet foglalnak el a társadalmi ranglétrán, mennyire tűnnek problémamentesnek. De végül is, az embernek vannak elvei és van túlélési ösztöne is, ha a csemetékről van szó, az utóbbi kap prioritást, így nagy megkönnyebbüléssel fogadtuk, hogy átmentünk a szűrővizsgán, járhat gyermekünk BP legkevésbé elit kerületének egyik legelitebb iskolájába.

Számunkra nem volt kérdés egy percig sem, hogy a testvérek mind egy helyre járjanak, logisztikai borzalom lenne 3-4 gyerekkel különböző iskolák különböző szakköreire járni, plusz az, hogy éppen ki lesz a tanítónéni csak egy bizonyos pillanatra érvényes, hiszen bármi történhet a legkedvesebbnek hitt tanítóval, és az is előfordult már, hogy aki helyette jött, az még kedvesebb volt. Szerencsére a tanárnénik többsége az elitebb általános iskolákban elég jó, mert a tanárok is inkább a kezelhetőbb gyerekkel feltöltött iskolákba törekszenek, nem oda, ahol a szülők esetleg leordítják a fejüket ha nem tetszik nekik valami. Így egy természetes szelekció révén túlsúlyba is kerülnek a jobb pedagógusok ezekben az iskolákban. A klikk előtti időszakban, amikor a helyi önkormányzatoknak még sokkal nagyobb ráhatása is volt a helyi iskolákra, elég volt megtudni, hogy hova járnak/jártak a polgármester és képviselő csemeték, hogy az ember "jól tudjon iskolát választani".

5+4 év tapasztalatot gyűjtöttünk abban az iskolában 2 gyerekkel, végül is nem voltak sem túl negatív sem túl pozitív élményeink, ment minden a maga útján. Az egyetlen problémám az iskolával az volt, hogy nem igazán támogatták a sportot, inkább csak eltűrték, szükséges rossz volt csak számukra. Az igazgatónő leszereltette a köteleket a tornateremben, nehogy leessen róla valaki, igazán színvonalasnak mondható sportfoglalkozásokat nem tartottak, de a zenei oktatás és egyéb szakkörök vagy éppen korrepetálások jó vagy kiváló színvonalúak voltak. Sajnos nagyon sok is volt az túlsúlyos és nehézkes mozgású, gyenge koordinációs képességekkel rendelkező gyermek, így a szülőn múlott, hogy fel tudta-e vállalni az esti sport szakköröket a hétvégi sport foglalkozásokat. Elég unalmas volt szülőként hétvégente gyermek tornaversenyekre járni, de végül is megérte, nem várhatunk el mindent az iskolától. Nekem tetszik, hogy most mindennapos tornára törekszenek, még ha a tárgyi feltételek gyakran nem is követik az elméletet. Talán majd lassan alakul ez is, az irány jó, a végrehajtás... ...az magyaros.

Aztán leköltöztünk (vagy lesodort bennünket az élet) egy kisebb településre a nagy magyar puszta közepére, de legalább az újra kék Duna szélére. Így itt is megtapasztalhattuk a magyar iskolarendszert, egy másik szemszögből is. Sajnálkozva búcsúztunk el a gyerekek kiváló osztályfőnökeitől Csepelen, de kételyeink ellenére egy kis reménnyel töltött el, ahogy kislányom osztályfőnöke bátorított. Elmondta, hogy ő is vidéki kistelepülésről került a nagyvárosba, és higgyem el, sokkal közvetlenebb kapcsolataink lesznek faluhelyen, a gyerekek imádni fogják, ő még a mai napig is hiányolja a vidék emberibb léptékeit.

Aztán tényleg így is lett. A mostani "Szulejmán" sorozat és a török bazárosok idilli emlékeinek némileg ellentmondó történelmi népirtás következtében a dél-alföldön megüresedett "élettérbe" 300 éve betelepített vegyes nemzetiségek egyik német (sváb) hagyományokat ápoló falujában nem volt gond az iskolaválasztás, hiszen egy iskola volt, mondhatnánk, szerencsére van még általános iskola, hiszen most nem az oszmánok miatt, hanem a városba és külföldre költözés miatt néptelenedik a falu. De még így is azt kell mondjam, a gyerekek földi paradicsomába csöppentünk! Karaktereim sajnos elfogytak :(