utazás gyerekekkel

4 gyerekkel szép az élet

Anyai rehab gyerekek után

Végre eljött az én időm, szenvedek egy kicsit

2016. május 06. - Akuci

Mielőtt az ember lánya visszamenne a többi ember közé dolgozni és élni abba a világba, amely nem csak és kizárólag a kisbabák igényeinek kielégítéséről szól, még egy-két apró helyreigazítást elvégezne magán. Már aki megteheti, és aki elég eltökélt hozzá.

Kicsit olyan ez, mint amikor az ember várja, hogy anya legyen. Nagy pocakkal elképzeli, miközben lót fut a munkahelye és az éppen aktuális orvosi vizsgálat között, hogy milyen nyugis lesz majd otthon egy kisbabával, és mennyi mindenre lesz majd ideje. Megtanul online kínaiul, elvégez néhány tanfolyamot, esetleg phd-zik, vagy végre kiteljesedik a hobbijában. Aztán sorra rájön mindenki, hogy az otthonlét egyáltalán nem erről szól. Hogy finom legyek, a gyerekkel való otthonlét, bár szép, nemes és cseppet sem pörgős, de egyáltalán nem rólad szól!

szenved.jpg

Persze nincs munkahelyi stressz, nincs konferenciahívás, és dugóban araszolgatás, helyette van viszont kialvatlanság, 24 órás készenlét, és teljes ráhangolódás a gyerekre, ami néha nem sikerül… Ezt a monoton verklit kell néha megtörni egy kis „én idővel”. Erről már írtam régebben, vagyis, ha barátnőzünk, kikapcsolódunk, párunkkal élünk némi magánéletet, sportolunk, vagy bármi, amit azért teszünk, mert MI, azt akarjuk csinálni.

Mint szabadon választott „Én idő” birtokos, úgy döntöttem, hogy mielőtt legkisebb csemetém bölcsibe menne, az utolsó munkamentes fél évben rehabilitálom magam némileg. Vagyis azokat a dolgokat, amiket a gyerekek tönkretettek rajtam, megcsináltatom.

Biztos mindenkinek van ilyen pontja, csak esetleg nem látványos, nem szól róla, vagy nem tulajdonít neki jelentőséget, de engem zavart és most nekiálltam a restaurálásnak. Már írtam, hogy a negyedik terhességemnél szörnyen kidagadó visszeres lett az egyik lábszáram, nagyon fájt, és elég ronda is volt. Aztán szerencsére a szüléssel, csak egy hosszanti ér maradt emlékbe, de azt gondoltam szeretnék még rövid szoknyákat hordani, ezért kés alá (jobban mondva lézer alá feküdtem) és elmentem egy visszér specialistához. Úgy kezdődött, hogy tanácsot kértem, kit ajánlanak, majd bejelentkeztem a doktorhoz egy hétre rá, aki adott is műtéti időpontot egy hónapra rá. Közben a férjem kérdezgette, hogy miért nem megyek sztk-ba, így ezt az utat is elindítottam, de amikor kiderült, hogy az első időpont (ahol csak ránéznek a lábamra, műtétről még szó sincs) az fél évre rá van, akkor azt mondtam, hogy ugyan a szülések állami helyen és módon történtek, de nem vagyok hajlandó még egy évet szívni a visszeremmel, és inkább megfizetem a magánt. Így aztán szépen lézerrel egy helyen felvágták a lábam, ahol egy rövid szakaszon eltávolították az eret, a többi részén pedig elégették lézerrel, hogy ne folyhasson benne vér többé. (Teljesen laikusként írom le, a szakszerűség szikrája sincs meg bennem, de ennyit sikerült felfognom a műtétemből).  No meg persze annyit, hogy utána 4 hét fásli, 3 hétig semmi sport, utána is csak úszás, egészen a műtétet követő 6 hétig. Ez a része volt a legnagyobb érvágás számomra, hiszen tudom, hogyha nem sportolok elviselhetetlen leszek néhány nap után.

2016-03-18_10_02_53.jpg

Így aztán a másik régi vágyammal megpróbáltam karöltve megvalósítani a visszérműtétet, nevezetesen a szemműtéttel. Ugyan a szememet nem a gyerekek rontották el, de félő volt, hogy a terhességek alatt/miatt/után még romolhat a szemem, úgyhogy addig nem volt érdemes hozzányúlni. A dolog pikantériája, hogy én ezt a műtétet már megcsináltattam 18 éves koromban, de ez túl korainak bizonyult, s vissza is romlott azonnal másfelesre (6,5-ről). Úgyhogy a visszérműtét után két héttel ott feküdtem egy szemklinikán várva a piros lézerfényt, amely hamarosan megszabadít a szemüvegemtől. Jelentem, immár mindenen túl vagyok! Bár még csak a lábadozó fázisban, de a nehezén mindenképpen átestem már.  A visszérműtét egyáltalán nem durva, csúnya utána az ember lába, de már másnap rohangálhat, és szinte bármi hétköznapi dolgot csinálhat. A szemműtét is csak 3 vagy (mint nálam) 4 napig vészes, akkor sem az összes napon, csak összességében egy-másfél napig. (Van egyébként újabb fajta szemműtét, ami még rövidebb ideig fáj, vagy egyáltalán nem, de nekem az előző műtét miatt nem lehetett azt csinálni. )

És mit jelentett mindez a családomnak? A visszér gyakorlatilag semmit, mert már másnap a játszótéren koptattam a lábam. Illetve hazudok, mert első két hétben olyan sok fáslit raktak rám, hogy szinte nem tudtam behajlítani a lábam, ami miatt nem tudtam Vilubaba után futkorászni, így elő kellett vennem azt a babakocsit, amiből nem tud könnyen kibújni, és nem mehettünk az oviba kismotorral, mert sokkal gyorsabb volt, mint én.A nagyok szempontjából Duda járt még pórul, mert két hétig nem én cipeltem hazáig az iskolatáskáját, hanem ő maga (elvileg ugyanis nem szabad az elején emelgetni.)

A szemműtét, bár gyorsabb a gyógyulás, (ez sem teljesen igaz), több szervezést igényelt. A műtét napjától (kedd) péntekig nem nagyon tudtam kint lenni az utcán, csak ha muszáj (mondjuk kontrollra kell mennem). Így Vilubabát otthon elláttam, de a nagyokért Marci ment és ő is játszóterezett velük délutánonként, sőt délelőtt is ő vitte le Vilubabát levegőzni. Így ez délelőtt két órát, és délután 3-4 órát jelentett a férjem részéről. Mindezt derekasan végre is hajtotta. Ja, és mivel közelre nagyon durván nem láttam kb 10 napig, így egyáltalán nem tudtam nekik mesét olvasni (csak fejből), amit azért annyira nem bántak (inkább csak én haltam bele az unalomba, hogy nem tudtam egy cikket se elolvasni.)

2016-02-05_14_06_32.jpg

És mi volt a legrosszabb? A sportmegvonáson és azon túl, hogy most közel egy hónapig pluszos a szemem (tehát közelre látok vacakul), a legrosszabb az, hogy realizáltam, hogy anyaként továbbra is helyt kell állni, hiába a sok segítség, ha nem félholtan fekszel egy kórházban, a gyerekeid úgyis teljes értékűnek tekintenek.

Azt pedig, hogy megérte-e, lehet, hogy később kéne megválaszolnom. Még nem teljes értékű se a szemem, se a lábam, de én magam akartam, és örülök, hogy túl vagyok rajta. Egyelőre azt tudom csak javasolni, hogy, aki megteheti, és van valamilyen vágyálma, amit módosítana magán, legyen az esztétikai vagy orvosi probléma, az tegye meg bátran! A gyerekszülés sok mindent módosít/rombol a testünkön, és vannak olyan dolgok, amikkel nem akarunk együtt élni, legyen az vizeletszivárgás, visszér, kihulló haj, puha mell vagy tönkrement fogak. Ezekről általában nem szívesen beszélünk, mert ciki, de ha egyszer megosztod efféle gyengéidet anyatársaiddal, akkor kiderül, hogy rendkívül sokaknak van valami szorongást keltő vagy frusztráló problémája a szülést (és főleg a szüléseket) követően. Nem érdemes titkolni, hanem inkább meg kell oldani! Én igazán nem panaszkodhatok, és nem is panasznak, hanem bíztatásnak szántam a történetemet mások számára!

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr48690036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.