Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Az Usa Nemzeti Parkjai gyerekkel

2018. október 31. 01:36 - Akuci

 

Természetesen a teljesség igénye nélkül tudok beszámolni a nemzeti parkokról, hiszen annyi időnk nem volt, hogy az Usa összes parkját bejárjuk, de ami 5 hétbe belefért, azt belesűrítettük. Sok félelmem volt a kirándulásokkal kapcsolatban, főleg a gyerekek miatt, hogy majd túl hosszú túraútvonalak lesznek nekik, vagy csak kilátók, ahol épp csak kiszállunk a kocsiból kikukkantani, de egyik félelmem sem igazolódott be. Azt kell mondjam, irigylésre méltó, fenséges és fantasztikusan szervezett parkjaik vannak.

utvonal2.jpg

Az útvonalunk:

  1. Yosemite NP
  2. Sequoia NP (a)
  3. King’s Canyon (b)
  4. Zion NP  (c)
  5. Glen Canyon ( Antilope Canyon) (d)
  6. Grand Canyon (e)

Útunk San Franciscoból indult, onnan 6 nemzeti parkot látogattunk meg, végül Los Angeles mellett, Disneylandben végződött. Az egyik legismertebb helyen, a Yosemite Nemzeti Parkban kezdtük a túrát. Eddig rendszeresen kevertem a Yellowstone-nal, de most már tudom, hogy az jóval északabbra található. Medvék mindenesetre mindkettőben vannak, bár szomorúságunkra (vagy nem) mi nem találkoztunk velük. Sajnos a parkon belüli kempingezéshez egy kicsit hamarabb kellett volna ébredni, mondjuk úgy fél-egy évvel, ugyanis a belső helyek már mind le voltak foglalva. Vannak persze nem foglalható kempinghelyek, gondolva az olyanokra, mint mi, akik egy héttel előre sem tudják merre fognak járni. Ezeket azonban érkezési sorrendben lehet elfoglalni, kb. reggel 6-tól beállva a sorba, hogy aztán 8-kor az első 5-6 szerencsés és koránkelő bejusson. Szóval mi ezzel nem is próbálkoztunk, hanem kinéztünk egy a park bejáratától fél órára lévő kempinget, ahol aztán jól berendezkedtünk a lakóautónkba, majd nekiindultunk túrázni.

Mindössze egyszer jutottunk be egy parkon belüli kempingbe (Zion) három órás sorban állás után, de legalább elmondhatjuk, hogy bent is aludtunk. Egyébként a benti kempingek semmivel sem nyújtanak nagyobb komfortot, sőt. Általában nincs áram, esetenként víz sem. Csak wc-ék, néha hideg vizes zuhany és hangulatos tűzrakó helyek. Persze az ember nem a komfortért, inkább a kalandért és a hangulatért szeretne bejutni.

tuz.jpg

A Parkokba természetesen lehet venni egyszeri belépőt is, de sokkal jobban megéri az éves bérlet (már a 2. parktól kezdve), ami 80 dollár, minden parkba érvényes, és kocsira szól, tehát az egész család beléphet. Minden bejáratnál minden fel van tüntetve, mit szabad, mit nem, adnak térképet és egy túraútvonalakkal teli brossúrát, majd a park központjába irányítanak, ahonnan minden indul, és természetesen újabb eligazítást kaphatsz igény szerint. A központ közelében van általában egy közért, étkezési lehetőség, szuvenírbolt, múzeum, interaktív bemutató vagy vetítés a parkról. Ahol jártunk mindenhol (kivéve: Antilope Canyont) van ingyenes busz járat is, amely a főbb nevezetességek között viszi 10-20 percenként a túrázni vágyókat. A buszok elején van egy 2-3 bicikli szállítására alkalmas nyúlvány, úgyhogy, ha félúton elfáradna a lelkes biciklista, erre is ajánlanak megoldást. A Yosemite-ben, Zion és Grand Canyonban biciklibérlés is volt, természetesen jelölve a térképen, hogy mely utakon lehet használni.

bicikli1.jpg

Zion Nemzeti Park

 

A túraútvonalakat nehézség szerint kategorizálják, odaírják mérföldben (szerencsére kilométerben is) illetve egy hozzávetőleges időt is írnak hozzá, ami alatt teljesíthető. Van minden, vannak pár száz méteres sétautak, pár órásak, illetve akár több naposak is kezdőtől a profi szintig. Persze mi nagyjából beleestünk a fő merítésbe, amennyiben a 3-5 órás, könnyű vagy közepes túrákat választottuk. Ennek megfelelően itt voltak a legtöbben, és ez némileg levont az élményből, de ezen kívül semmire nem panaszkodhatom. Még olyan utak is voltak, ahol babakocsival, vagy tolószékkel is végig lehetett menni.

A megismert parkok közül nekem a leginkább a Zion, majd a King’s és az Antilope Canyon tetszett a legjobban. Az Antilope kilóg a sorból annyiban, hogy nem egy hagyományos park, mert nem lehet benne túrázni. 2 részre bomlik a felső és alsó Antilop kanyonra, ebből mi csak az alsóban voltunk. A 2 között csupán annyi a különbség, hogy a felszíni formák az alsóban egy barlangrendszereben vannak, ahova bevilágít a természetes fény, míg a másik a felszínen helyezkedik el, és terepjáróval közelíthető meg. Sajnos amilyen mesés a látvány, annyira fel is fedezték a látogatók, és 20-as csoportokban tömött sorokban kígyóztunk végig az egy órás látványosságon. Tényleg fantasztikusak a fények, és földöntúli a látvány, csak ne lihegve 1000 turista a lábad nyomában…Ez az egyetlen, ahol vezetőt is adnak hozzád kötelezően és borsos belépőt is kell fizetned a látogatásért, mivel a föld magántulajdonban van.

antilope.jpg

Alsó Antilop Kanyon

 

A Utah államban található Zion úgy tűnt, kevésbé a külföldiek, inkább a helyiek között népszerűbb úti cél, és jóval kevesebben is voltunk, mint a Yosemite-ben vagy a Grand Canyonban. Nekem ez az első helyezettem. Pont jó mennyiségben vannak növények, kaktuszok és tar hegyek, és a hegyek olyan csipkézettek és különleges színben pompáznak, amilyent eddig még sehol sem láttam.

zionjo2.jpg

Zion Nemzeti Park

 

A King’s Canyonban és a Sequoiaban a giant sequoia fenyők (mamut fenyők) a közös pont, mert mindkettőben vannak bőven, de a King’s Canyon a hosszú kocsiúton is lenyűgöző látványt kínál, amíg az ember bejut az igazi túrahelyekre. Mindkettő jóval zöldebb és barátságosabb, mint a kedvencem, de éppen ezért jobban is hasonlítanak az általam ismert kontinentális éghajlatú erdőkre. A mamut fenyő persze nekem is újdonság. Elképesztően vastag törzzsel rendelkezik, de azt hittem magasabb, viszont az, hogy hány tüzet tud átvészelni hosszú élete során, egészen elképesztő (szinte égethetetlen a fája). Én, ha csak egy parkot választhatnék, akkor inkább a King’sbe mennék, mert ugyan kevesebb a mamut fenyő, de azért van, és azon túl plusz látványosságokat is nyújt a másikhoz képest.

 nagyfa2.jpg

Sequoia Nemzeti Park

kings13.jpg

King's Kanyon

A Grand Canyont tudtuk a legkevésbé kihasználni, csak egy napunk volt, mert előtte és utána is szakadt az eső, így aztán csak egy meglehetősen kis szakaszt tudtunk bejárni. Amit láttunk szép volt, de igazából többet vártam volna, azt hiszem ezek a hegyek madártávból látványosabbak, csak hatunknak meglehetősen drága lett volna egy kisrepülős vagy helikopteres látványtúra, de biztos vagyok benne, hogy ha belefér, azt ajánlanám. A Yosemite pedig a tömeg miatt nem nyerte el az ismertségéhez méltó dobogós helyezést nálam, de a park maga igazán fenséges és grandiózus.

 Nem vagyok oda úgy általában az Usáért, de a parkjaikat elirigyelném tőlük. Csodásak, bejárhatók és bőven nyújtanak élményt mindenkinek.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr6314335241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikkamak 2018.10.31. 20:49:18

A képek szépek, a szöveg, khm - tehát ha jól számolom, 3 állam 6 parkjában jártak. USA nemzeti parkjaira hivatkozni, enyhe túlzás, mondjuk pár parkra lehetne. Egyébként ezek pont a legismertebb parkok, ahol valóban nagy az embertömeg. Vannak ennél jóval ritkábban látogatottak is (melyek nem kevésbé látványosak).

Utah szövetségi állam, nem megye (az egyes államoknak vannak megyéi).

Yosemite, nem Yosemiti (még akkor sem, ha így ejtjük). Sequoia, nem sequia (és magyarul, ha minden igaz, mamutfenyő).

Medvével meg jó, hogy nem futottak össze, mert a nyugati part medvéi elég nagyok és veszélyesek tudnak lenni. Ezért van mindenhol kint figyelmeztetés, hogy ne legyen nálunk/sátrunkban semmi olyan, ami felkeltheti a medvék figyelmét (még illatos törlőkendő sem) és ezért vannak medvebiztos tárolók. Még hozzátenném, hogy a mosómedvék viszont a sátrat is ki tudják nyitni és mindent visznek.

studkell 2018.10.31. 22:33:57

Pont azokat néztétek meg, amiket én is akarok. Jó tudni, hogy a belső kempingekért nem érdemes sorban állni, kösz a tippet! Viszont a Yosemiti-t javítsd Yosemite-re, i-vel csak ejted.

Akuci 2018.11.01. 04:55:06

@Mikkamak: Köszönöm az építő kritikát, javítottam a hibákat. Természetesen a cím a kicsit túlzó, de egyrészt az első bekezdésben megírom, hogy csak 6 parkban jártunk, másrészt azt gondolom, hogy ez egy általános leírás arról, hogy hogyan működnek a Nemzeti parkok az Usában néhány park bemutatásán keresztül.

Akuci 2018.11.01. 05:01:33

@studkell: Javítottam. Csak annyit fűznék hozzá, hogy azért nem rosszak a belső kempingek, és egyébként jóval olcsóbbak, mint a kintiek. Ha pedig egyszer bejutsz, akkor addig maradhatsz, ameddig szeretnél, ez viszont kifejezett előnyük.
Mi még a Bryce-ba akartunk menni, az igazán közel van a Zionhoz és állítólag csodás, csak amikorra odaértünk volna ítéletidő lett, úgyhogy kihagytuk.

HjCRN+y7 2018.11.01. 06:35:33

Zion - Angels Landing. Aki arra jar es teheti ne hagyja ki. Nem egy konnyu tura, de megeri!

andzsin 2018.11.01. 08:48:20

hehe...1995 jártam a Yosemite-ben kettedmagammal, fogalmunk se volt, hogy előre kell foglalni, meg ilyen csacskaságok, felütöttük a sátrat és ott aludtunk puskával a kezünkben...itthon derült ki, hogy rohadtul megüthettük volna a bokánkat.

navajóhahó 2018.11.01. 11:43:28

Hát igen, a cím egy 'kicsit' túlzó, és látom hogy nagycsalád, de azért 5 hétbe több is belefért volna, itt is túlzásnak tartom a 'mindent'.
Négy hete jöttünk haza a Nyugati-partról, 16 nap alatt 12 nemzeti parkban voltunk és még bőven lett volna mit megnézni ezen a a jól behatárolható területen. Nem rohantunk, igaz nem gyerekekkel voltunk. Amit láttunk a 16 nap alatt: Joshua Tree, Mojave siv.,Grand Canyon 3 különböző helyről, délután és délelőtt, valamint repülőről, Antelope, Monument Valley, ez egyszerűen lenyűgöző, Mesa Verde, ez Unesco világörökség, Bryce, mikor az ember megpillantja, eláll a lélegzete, ezt is láttuk napnyugtakor és másnap napkeltekor vörösben ragyogni, Arches, hatalmas homokkő boltívek, nem is kevés, Zion, Fire of Valley, hihetetlen színek vannak itt, Death Valley, ezt mindenkinek látnia és megéreznie kellene, Yosemite. A cikkben nem említett parkokban több nagyságrenddel kevesebb ember van, nyugodtan lehet szemlélődni. Toalett mindenhol van, ahol nincs víz ott pottyantós, de az is kultúrált és kézfertőtlenítő mindenhol van kitéve. Az úthoz hozzá kell tennem, ez egy 12 fős szervezett út volt, 5600km egy 'körön' belül, de unalmas nem volt, az biztos!

navajóhahó 2018.11.01. 12:01:04

Még annyit, hogy nagyon sok nemzeti park nem állami kezelésben van. Annak idején különböző őshonos népcsoportok kapták meg a területeket 'kárpótlásként' vagy kitelepítésként. Az ők leszármazottaik kezelik most a parkokat, egész jól meg is élnek belőle. Pl a Navajók is több nemzeti parkkal rendelkeznek, flottul megszerveznek mindent, dzsipes túrát, idegenvezetést stb és gyönyörű kézműves üzleteik vannak.

Akuci 2018.11.01. 15:14:35

@navajóhahó: Valóban belefért volna több park,de ez az egész amerikai út egy 1 éves lakóautós út első része.(A saját blogomon látszik) Ebbe az 5 hétbe fért bele,hogy átvettük a lakóautónkat, majd San Franciscoban berendeztük, folyamatosan szereltük és javítgattuk, majd a végén 4 napot töltöttünk Los Angeles mellett, mielőtt átmentünk volna Mexikóba. Így netto kb.3 hetet voltunk nemzeti parkokban. Meg azért 4 gyerekkel, úgy hogy az egyik 2 hétig beteg volt tényleg nem hasonlítanám egy szervezett úthoz.

Tke 2018.11.01. 17:34:45

Hatásvadász -abból is az olcsóbbik- a cím. Kár érte..., lévén hogy a tartalom okán nincs rá szükség.

korupisti 2018.11.01. 17:42:49

"Minden, amit tudnod kell az Usa(!) Nemzeti Parkjairól, mielőtt elindulnál…" Na ja az USA meg csak hadd sértődjön meg. Gratulálok, ennyi ész egy helyen!
süti beállítások módosítása