4 gyerekkel szép az élet

utazás gyerekekkel

Első lépések a magyar iskolarendszeren túl...

2019. március 21. 17:52 - Akuci

 Amikor kitaláltuk, hogy közel egy tanévre elmegyünk utazgatni a nagyvilágba, elsők között merült fel a kérdés, hogy mi lesz az iskoláskorú gyerekeinkkel? Két út tűnt lehetségesnek, vagy veszítenek egy évet, vagy mi magunk tanítjuk őket az út során.

20190226_173400.jpg

Csokoládékészítés Guatemalában, Antiguában

Megkérdeztük őket, és mindketten (Duda 4.-es, Babci 3.-os) úgy döntöttek, hogy szeretnének továbbmenni a saját osztályukkal, így maradt az utóbbi opció. Vegyes érzelmekkel álltunk a dologhoz, egyrészt nem gondoltam, hogy ne tudnánk egy általános iskolai harmadikos vagy negyedikes anyaggal megbirkózni, másrészt volt egy adag félsz bennem, miután az eddigi tanévek során az otthon együtt tanulás sokszor fulladt kudarcba a gyerekem ellenállása miatt. Mivel eredetileg középiskolai spanyoltanár vagyok, tudom, hogy egész más, ha az ember egy osztályt tanít, vagy a saját gyerekét, mert saját esetén érzelmileg sokkal többet enged meg magának mindkét fél, és ez nem kifejezetten segíti elő a hatékony tanulást.

A két gyerekem két különböző iskolába jár, az egyikben könnyedén megoldottuk a gyerek státuszát, a másiknál már több kacskaringót kellett ehhez tennem (ebben a posztban részletesen olvashattok erről). Végül egy magántanulói státuszt kaptunk, azon belül is a „szünetelő jogviszonyt”, ami azért kellett, hogy ne kelljen fél évkor hazajönni és vizsgázni, csak év végén.

Szeptemberben beszereztük az összes sulis könyvet, munkafüzetet és füzetet, mintha megkezdenék az iskolát. Mondanom sem kell, hogy csak a két sulis cucc majdnem egy bőröndnyit tett ki. Aztán megérkeztünk, és hamar kialakítottuk a napirendet. Vagyis inkább „hetirendet”, mert az volt a lényeg, hogy egy héten meglegyen a 10 óra. (2 olvasás, 2 nyelvtan, 1 környezet, 3 matek, 2 angol) felosztásban oldottuk meg. Ebből az első 3 fajtát én tartom, a második 2-őt pedig Marci, a férjem. Így mindketten heti 5-5 órát tartunk mindkét gyereknek. Ez így kivitelezhetőnek tűnt, és bár megcsúsztunk időnként, olyan heteken, amikor igazán sok program és sok utazás volt, de nagyjából tartottuk az ütemtervet. Ennek ellenőrzése érdekében mindkét osztályból egy kedves anyuka havonta elküldte, hogy hol tart épp az osztály.

Bizonyos órákra persze nehezebb volt rávenni őket, míg a többit inkább kedvelték, de mindig ők választhatták ki az órák sorrendjét egy héten belül. Néhány órát, amin nem kellett sokat írni, csak inkább beszélgetni, vagy szóban megoldani, tudtunk a kocsiút során is tartani, így az utazást is a lehető leghasznosabban töltöttük.

utazas3.jpg

Amikor már nem csak az útiterven és a legszükségesebb előkészületeken járt az agyunk, akkor elképzeltem, hogy majd mennyi szuper kreatív feladatot fogunk mi majd órán csinálni, de ez végül több okból nem jött össze. Először is, ahhoz hogy haladni tudjunk a tanmenettel ennyi óraszámban, tényleg csak az fért bele, ha szinte vadhajtás nélkül a tankönyvre és munkafüzetre koncentráltunk. Másrészt, a könyvtárunk és a gyakori internet hiánya is megakadályozott abban, hogy mélyebben utánanézzünk néhány dolognak. A harmadik indok pedig maga az utazás.  Annyi impulzus és élmény ért minket az út során, hogy már nem éreztem égető szükségét, hogy feldobjam a tanmenetet, csak „tudjuk le a kötelezőt” és ugorjunk valami izgalmasabbra a való életben.

Néha persze lelkiismeret furdalásom van, hogy nem adok bele apait-anyait, de közben tényleg teljes az életünk, anélkül, hogy jobban elmélyednénk a szöcske étrendjében, vagy a mutatónévmás használatában. És persze, ami izgatja őket, annak utánanézünk, de itt jön a bökkenő, mert szinte soha nem az iskolai anyag izgalmas. Még ha én oda is vagyok az irodalomért és a történelemért, az olvasókönyv olvasmányai és témakörei nem túl magával ragadóak. A nagyobbik gyerekem például kifejezetten földrajzmániás lett mióta eljöttünk (már otthon is zászlómániás volt). Minden mennyiségben gyűjti, rajzolja, készíti a térképeket, telefonos játékon fővárosos játékokat játszik, körzővel zászlókat kreál, de még nincs földrajza, és ha lesz, akkor is, attól félek, hogy majd a barnakőszén fejtésének helyét, és hasonló izgalmakat fognak venni, az őt érdeklők helyett…

tanuals1.jpg

Természetesen tisztában vagyok a magyar oktatás mérhetetlen mélyrepülésével, amit csak néhány lelkes és még kitartó pedagógus tart életben. Minden tiszteletem az övék, én biztos nem lennék rá képes. Főleg a választás hiánya (a tankönyvek és tanmenet) az, ami igazán szárnyát szegheti az elhivatott oktatóknak, ez az, ami engem is megállásra késztet, és ahelyett, hogy szabadon csaponganánk a minket érdeklő dolgok között, megpróbálom a tankönyveket „ledarálni” és az élményt teljesen különválasztani a tanulástól. Persze itt most tovább filozofálgathatnék azon, hogy akkor azt miért nem nevezem tanulásnak, amikor coatikat etetünk, dzsungel túrázunk vagy sült banánt sütünk…persze az is tanulás, sőt, szerintem sokkal értékesebb, mert kézzel fogható és a gyerek minden érzékével egyszerre befogadható.

tanulas2.jpg

Ez a fajta gyakorlati tapasztalás az, amit valahogy sehogy sem tudok a tanmenettel összeegyeztetni, bármennyire is próbálkozom. Pedig tényleg megvan bennem a szándék, március 15-e kapcsán például utánanéztünk az európai forradalmaknak, Petőfi eltűnésének, Széchenyi életének… Amik mind egész érdekesek, csak épp köszönöviszonyban sincsenek a mostani életünkkel. Így aztán marad a száraz iskolai anyag (néha picit felturbózva, ha a net engedi) és a tőle teljesen független élményteli utazás. Bár elfogadom, hogy évvégén vizsgázniuk kell a gyerekeimnek a fent felsorolt tantárgyakból, mert ez a dolgok rendje, legalábbis Magyarországon, de kezdek kételkedni benne, hogy ez a leghatékonyabb módja annak, hogy értelmes felnőttek váljanak belőlük. Ez csak egy szokásos kötelező rossz, ami előtt mindenki fejet hajt, mert nem ismer más kiutat, vagy mert nincs ereje harcolni ellene. Pedig van más alternatíva, más országokban sokkal szabadabban veszik, ha az ember maga szeretné, saját elképzelése szerint tanítani a gyerekét, hogy mást ne mondjak, választhat tankönyvet, vagy taníthat anélkül, nem várják el a vizsgát, elismerik a „homeschoolingot” vagyis az otthontanulást. Erről a következő posztomban fogok majd mesélni, mert  sok mindenben újat mutatott a világ az én kis földhözragadt, magyar rendszerbe betokosodott látásmódomnak! Mert hiába próbálunk mi otthon átugrani a falakon, ha csak épp átkukucskálni sikerül, és mindössze addig jutunk, hogy léteznek alternatív iskolák, ugyan, ez mind semmi egy francia vagy amerikai családnak, ez csak egy kicsi, első lépés a radikális változás felé. Ez az, ami szembecsapott, és ezt az élményt fogom egy egész posztban megoszatni veletek, mert úgy érzem nagyon megéri! Ha utunk videói is érdekelnek, akkor ide kattintva iratkozz fel! A cikk folytatását itt olvashatod!

 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr8714701602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yourmomtits 2019.03.22. 08:37:24

jó volt a sok mocskos politikai blog között egy ilyet olvasni, köszönöm!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.22. 10:39:14

Magyar fiatalság kétharmada nem kér a vallásokból

A valós és nem kozmetikázott felmérések szerint a magyar fiatalság 16-29 évesek köre nem tudja magát egyik vallással sem azonosítani. A tanulmány két évnyi (2014-2016) adatgyűjtés eredményét elemzi. A felmérés egyértelművé teszi, hogy a magyar fiatalság a judeokereszténységet propagáló F.MPSZ-ből és KDNP-ből sem kér. Főként az utóbbiból nem, mert egy idegen, internacionalista vallás és Vatikán állam és nem a magyarság érdekeit szolgálják.

erkolcstan.blog.hu/2019/03/21/magyar_fiatalsag_ketharmada_nem_ker_a_vallasokbol

szepipiktor 2019.03.22. 15:47:19

Köszönöm az írást!
csatlakozva az előttem szóló kollégához, ILYEN írások illenek a blogba, ezeket kell kitenni a címlapra.
És érdeklődve olvastam a tapasztalatotokat is, szerintem bármit tehetünk, a legjobbat mindig a szülőtől kapja a gyerek!

HussarX 2019.04.24. 21:18:56

Megint egy szuper írás, no de mia a baj a barnaszénnel :) Én is minden órán az atlaszokat bámultam, mindegy miről beszélt a tanár, de nekem az egyik kedvenc elfoglaltságom az volt, hogy kiderítsem, hol vannak a legnagyobb kék kockák, amik a vizi energia termelés nagyságát reprezentálták vagy hogy hol vannak a legnagyobb fekete háromszögek amik pedig a legnagyobb vasérctermelőket jelezték. Őh a fekete és a barna szén és a lignit... na azok aztán tényleg izgalmas különbségek voltak :)
Mondjuk sokak szerint nem is lettem teljesen normális felnőtt, hmmm...