4 gyerekkel szép az élet

utazás gyerekekkel

Mi változik a gyerekekben egy év lakóautózás alatt?

2019. május 07. 15:15 - Akuci

Imádunk utazni, és nem bírtuk kivárni, hogy a gyerekek felnőjenek és megvalósítsuk életünk álmát, ezért összepakoltunk és elutaztunk, hogy egy lakóautóval egy év alatt bejárjuk Közép és Dél Amerikát.

 valtozas1.jpg

A gyerekek kapcsán az ismerősök rengeteg kérdéssel bombáztak az út során. Mint például, milyen új szokásokat vesznek fel? Hogyan változik az egymáshoz és a hozzánk való viszonyuk? Szoktak-e unatkozni? Hogy bírják az állandóság hiányát? Nem hiányoznak a barátaik? Egyáltalán jobb itt nekik, mint otthon?

Úgy érzem, 9 hónap utazás után levonhatom az első következtetéseket.

valtozas4.jpg

Hogy jobb-e utazni velünk mesés környezetben, szabadon beosztva a saját időnket, miközben egyikünk sem dolgozik a szó szoros értelmében, tehát „ráérünk egymásra”, és közben újabb és újabb csodás helyeket fedezünk fel közösen, mint otthon iskolába járni minden nap fél5-ig…nos, ebben egy percig sem kételkedtem. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy mindenkit csak az idő és a pénz hiánya választ el egy ilyen úttól. Aztán azóta rájöttem, hogy nem tejesen, mert egy ilyen út nem mindenkinek való. Egyszerűen nem mindenki szereti a változást, zavarja a nomádság, a túl sok bizonytalanság, nem szeret lemondani  a kényelméről vagy csak nem szeret utazni.

Azt tudtuk, hogy én és a férjem Marci, nagyon szeretünk utazni, és a legfurcsább szituációkból is szerencsésen szoktunk kijönni. A gyerekeknél pedig azt láttuk, hogy a nyári sátras kiruccanásaink az év csúcspontjai, és sokáig szokták őket emlegetni. Ebből kiindulva úgy láttuk, hogy mindenki szeret utazni a családunkban, és ez azóta sem lett megcáfolva. Tulajdonképpen én vagyok a leggyengébb láncszem, mert utálok kocsival utazni órákon át, de szerencsére annyira szeretek új dolgokat megismerni, hogy ezen túlteszem magam a cél érdekében. Persze a gyerekek sem igénylik, hogy egy nap 6-8 órát kocsikázzunk, de arra az egész út során törekedtünk, hogy minél közelebbi helyszíneken álljunk meg, és ne utazzunk egyben sokat. Persze ez nem mindenhol sikerült, mert például Baja Californiában nem volt mi miatt megállnunk, de mióta átkompoztunk a félszigetről, sokkal kevesebb utat teszünk meg egyhuzamban.

Szóval a kocsiban zötykölődés nem a kedvencük, de cserébe olyan helyeken állunk meg, ami bőségesen kárpótolja őket. A valóság pedig az, hogy ahhoz, hogy tetszen nekik egy hely, nem kell semmi különös, csak egy nagyobb tér, ahol kedvükre ugrálhatnak, még jobb, ha füves, és ha van a közelben egy játszótér is…Ez pedig szinte mindig akadt eddig.

valtozas3.jpg

A jó az, hogy az út során, ahogy bejártuk Mexikót, mindig újabb és másfajta dolgok jöttek szemben velünk. Először, tengerpartok, aztán tópart, utána nagyobb, majd kisebb városok, megfűszerezve medencés kempingekkel és kirándulásokkal a vidéki Mexikóban, majd egy otthontanuló közösség, 4 hónap után ismét tenger, és tópart. Nem lehetett megunni. Olyan érzés, mintha a szó legpozitívabb értelmében végig nyaralnánk egy évet!

valtozas6.jpg

Amikor eldöntöttük, hogy útnak indulunk, fontos volt, hogy a sok újdonság mellett, legyen valami állandó is rajtunk kívül. Mindig is úgy neveltük a gyerekeket, hogy a napirendjükben meglegyen a délutáni alvás ideje, a lefekvés előtti rituálék és azok az állandó támpontok, amik szerintem egy gyerek életét megkönnyítik. Ezek a rituálék megmaradtak, sőt több időt is tudunk rájuk szánni, amellett, hogy a lakóautó és a saját kuckó megléte jelenti a fix pontot az állandó változások közepette. A lakóautóban pedig tényleg szuperül lehet kuckózni, és mivel kevesebb a cuccunk, hamarabb is lehet összepakolni a kupit, amit egy kuckó kialakítása jelent.

                Úgy érzem, sokkal jobb lett egymással a viszonyuk. Nem, mintha rosszban lettek volna otthon, de itt már csak a „kényszerűség” is arra sarkallja őket, hogy kedvesen viselkedjenek a másikkal, különben nem lesz, aki másnap játszik velük. Sokat játszanak egymással, és bár legfőképpen a két kicsi között tűnt el a két év, és olyanok, mintha rosszcsont ikrek lennének, gyakran mind a négyen együtt játszanak, ami otthon az utóbbi időben már elképzelhetetlen volt. Duda teljesen úgy tűnt, hogy kinőtte őket (még otthon), de itt felvette a falkavezér szerepet, és gyakran ő irányítja a játékokat. Egyébként pedig, mint ahogy erre már otthon is igénye volt, elvonul, és egyedül foglalja el magát. Térképeket rajzol, böngészik, gombfocizik vagy újabban olvasgat is.

valtozas.jpg

Hogy unatkozni szoktak-e? Nem többet, mint otthon, vagyis inkább sokkal kevesebbet, ha az egész napra vetítem, amikor nincs beosztva az idejük. Otthon ugyanis suli után 5-től gyakran volt, hogy „unalomból” a tévé elé dobták le magukat, vagy egy számítógépes játék nyújtotta a kikapcsolódást, amit, bevallom nagyon utáltam, de nem mindig volt szívem „letiltani” őket, egy fárasztó nap után. Itt ez szerencsére nem fordulhat elő, köszönhetően annak, hogy csak nekünk van telefonunk, felnőtteknek, és azon is eléggé akadozik kempingtől-kempingre a wifi. Helyette maradt az esti családi közös mese vagy filmnézés. Valahogy otthon ez is csak nagyon ritkán jött össze, valaki mindig kivonta magát, vagy dolga akadt, pedig ez tényleg jó együtt.

A barátok emlegetése időről időre felbukkan, ilyenkor írnak nekik pár sort, aztán visszazökkenünk a jelenbe, vagy (az utóbbi időben már) tervezgetik a viszontlátást. Pont a viszonylag sok program és a sok újdonság az, ami miatt szerintem nem hiányzik annyira az otthoni lét. Nincs is idejük szinte, hogy hiányozzon, és ezt nem úgy értem, hogy nincs egy szabad percük, de az utazás alatt gyakran tanulunk, aztán a nyugis napon épphogy berendezkedünk, felfedezik a környéket, aztán már csinálunk is valamit (városnézés, kirándulás stb…).

valtozas5.jpg

Azt is gyakran kérdezik tőlem, hogy hogy bírom rávenni őket a különböző programokra, mert az ő gyerekeik a világ minden kincséért meg nem mozdulnának. Nos ebben nincs semmi titok, már régóta kirándulgatunk otthon is, úgyhogy egyszerűen hozzá vannak szokva, és nyilván nem rángatom őket minden másnap múzeumba. Persze van, amikor nincs kedvük semmihez, lázadoznak, vagy valaki megmakacsolja magát. De ebben nagy segítség, hogy négyen vannak, húzzák egymást, (néha persze rossz irányba is), és előfordul, hogy diktatórikusan én döntöm el a programot, ilyenkor annyi az engedmény, hogy cserébe kapnak egy „gyereknapot”, amikor azt csináljuk, amit ők szeretnének. Ez általában azt jelenti, hogy a kempingben maradunk, és szabadprogram van, ami nekünk sem olyan rossz néha…

Igazából a kisebb hely sem zavaró, inkább összebújásra és több alkalmazkodásra ösztönöz, és mivel folyamatosan látnak minket (nem tudnak bevonulni a szobáikba), így látják, mennyit pakolunk, főzünk, szerelünk, szervezzük az utat, és önkéntelenül jobban belefolynak mindenbe. Ezáltal többet is segítenek. A nagyok meglepően minden kérésünket azonnal teljesítik, a kicsiknél ez még hangulatfüggő. Összességében csupa pozitív változást tapasztaltam, és mindenkinek csak ajánlani tudom a lakóautós együttlétet, ha csak 1-2 hétre, akkor is, mert még jobban összehozza a családot!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr1814794058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.