4 gyerekkel szép az élet

utazás gyerekekkel

A kávé romantikus fellegvára Mexikóban

2019. június 14. 08:00 - Akuci

San Cristobal de las Casas Mexikó egyik gyöngyszeme! Tudom, tudom, már lassan túlzásokba esem, mert nem ez az első mexikói város, amibe sikerült beleszeretnem, de mindjárt elmagyarázom miért, és hogy miben más az eddig említett városaimtól.

Viszonylag messze esik minden tömegturista célponttól, de a belföldi turizmus egyik kedvelt helyszíne, mégis évről évre egyre többen látogatnak ide külföldről is, köszönhetően az alig egy órányira lévő repülőtérnek (Tuxtla Gutiérrezben).

San Cristobal 2200 méter magasan fekszik a hegyekben, sűrű erdőkkel körülvéve, így a klímája is jóval hűvösebb, mint az általunk eddig látogatott városoké. 1528-ban alapították a spanyol hódítók, és ez meg is látszik egységes koloniális építészetén. Nem olyan pompázatosan elegáns, mint Puebla volt, de az egységes stílusú színes házaknak köszönhetően magával ragadó, és vonzó úticél.

sancristobal4.jpg

Akik követték az utunkat, azoknak kis magyarázattal szeretnék szolgálni, mert San Cristobalt nem Puebla után, hanem Oaxacát követően látogattuk meg, ebből a posztból kiderül a turpisság, csak akkor nem annyira a városokra koncentráltam a leírásomban, mint inkább a karácsonyra.

San Cristobalba pedig épp Szilvesztert megelőző pár napban érkeztünk, és itt is ünnepeltük az újévet. Ennek megfelelően az egész városban annyi ember hömpölygött a sétálóutcákon, hogy esténként csak oldalazva, vagy tyúklépésben lehetett tovább haladni. Gondolom ez a húsvéti és karácsonyi időszakot leszámítva nem fordul elő, de nekünk kicsit sokkoló volt, az eddigi békés városkák után.

Amiben gyökeresen más volt ez a város, mint az eddigiek, az egyrészt az építészete, a színes házak, kinyúló tetők, előre tervezett, egymásra merőleges utcák a belvárosban, de mindezt inkább képeken mutatnám meg, mert nehéz szemléletesen leírni.

san_cristobal_1.jpg

A másik eltérő vonása, az „európaiságában”, vagy inkább „sokszínűségében” érzékelhető. Ez volt az első mexikói városunk, mióta a messzi északról elindultunk, ahol mindenféle (helyitől eltérő) kulináris élvezettel találkoztunk! Nyilván Mexikóvárosban is megkaphattunk volna mindent, de most egy 200 ezres kisvárosról beszélek, ahol volt sajtbolt (helyi és import sajtokkal), volt francia pékség, valódi finomságokkal (nagyon ritka Mexikóban!), csokibolt, ahol nem csak kézműves csokik és bonbonok, hanem innivaló forrócsokit is kínáltak, és még felsorolni sem tudom, mi mindent, mi szem-szájnak ingere.

Az igazi attrakció azonban a kávé volt! Eddigi utazásaink során gyakran tapasztaltam, hogy ahol a termék készül, vagy termesztik, nem lehet olyan feldolgozott formában és olyan minőségben kapni, mint egy kontinenssel arrébb…Például Indonéziában, ami híres minőségi kávéiról, nem lehetett egy épkézláb kávét inni, vagy ha véletlenül mégis, akkor nem tudták rendesen elkészíteni.

Szóval nem vagyok egy kávéfanatikus, de azt mostanra az otthoni élményeim alapján elvárom, hogy ne kétszer lefőzött kávéból készüljön az italom (mint Indonéziában), ne égessék el a tejet hozzá, és ennek megfelelően iható hőmérsékleten kapjam kézhez…Az ízek aztán más tészta, mindenkinek más ízlik. San Crisotbalban pedig nem egy helyen értettek a kávé készítéséhez, úgyhogy minden nap új helyet lehetett kipróbálni, hogy megízleljük a közeli hegyekben termesztett arabica kávékat.

chiapas_kave.jpg

A város érdekes elegye volt a helyi indián lakosságnak, öltözetben, népművészetben, (a közeli falvakban rengeteg indián törzs él a mai napig), és annak a kínálatnak, amit a látogatók igényei keltettek életre, nevezetesen a rengeteg, éttermet, beülős helyet, kávézót, szuvenír boltot stb… A színes forgatagban azonban szívfacsaró volt, hogy nem csak indián asszonyok, sokszor a rájuk kötött kisbabákkal árulnak, hanem egészen kicsi gyerekek is.

A város 3 sétálóutcával rendelkezik, amelyek zsúfolásig vannak tömve boltokkal és éttermekkel, (Szilveszter tájékán sétálókkal is), a többi utcában viszont alig van valami/valaki, és így ott szabadabban lehet mozogni.

A három sétálóutca 2 térben találkozik, az egyiken egy nagy park van, míg a másikon egy olyan tér, ami esténként kézműves piaccá változik, ahogy a helyi nénik kihordják a hímzett terítőket, ruhákat, mindenféle szépséges és színpompás textilt.

sancristobal6.jpg

Mi speciális időszakban voltunk ott, először is az egyik leghidegebb hónapban, másodszor pedig a legforgalmasabban is. A város teljes egészében megelevenedett, az utcai árusok kirajzottak és mindenfelé árulták portékájukat, a friss gyümölcstől kezdve, a fonott karkötőkön keresztül, a sálakig, egészen a világítós léggömbökig, petárdákig, és óriás csillagszórókig.

sancristobal2.jpg

Bár nem szeretjük a tömeget, a város kellemes hangulatáért cserébe ennyit mi is boldogan elviseltünk! Bejártuk a város környékét, elmentünk több indián faluba, helyi piacokat jártunk be, elbicikliztünk a közeli barlangokhoz, ahol hajókázni is lehetett és piknikezhettünk volna, ha előre tudjuk. A környék annyira hegyes - dombos, hogy még a "hideg" télben is megizzadtunk, és a gyerekek nagyon kifáradtak a nap végére, de megérte. Aztán délutánonként csak sodortattuk magunkat a tömeggel, és kóstolgattuk az utcai finomságokat. Az egyik sétálóutca egy kilátóhoz vezet, ahová szintén felcaplattunk, és ahonnan egészen kiváló kilátás nyílik az egész városra. Fent pedig erdős tájat, futóutat, ösvényeket, és egy mini vidámparkot is felfedeztünk.

sancristobal.jpg

A másik sétálóutcától nem messze pedig egy különleges kézműves piacra leltünk, ahol sok textil kézműves terméken kívül borostyán ékszerek is sorakoztak. A piac árkádos boltjai közül egyszer csak egy pici templom bukkan elő, ami távolról és közelről is nagyon nehezen észrevehető, különösen, hogy ottlétünkkor tatarozták éppen, de mindenképp megéri megkeresni! Összességében egy nagyon szép táj által körülvett, egyedi várossal ismerkedhettünk meg!

Az üröm az örömben, hogy, mint azt sokan tudjátok, anyukám pont ekkortájt jött volna ki hozzánk, de mivel az út előtt 1 héttel elesett, és eltörte egy bordáját, nem tudott kiutazni. Mi pedig tovább mentünk közben, hiszen biztosak voltunk benne, hogy még visszajövünk vele ide. Kihagytunk pár barlangot, a közeli Chiapa de Corzo nevű falucskát, ami állítólag nagyon bájos, és ahonnan indul a hajóút a híres „Canón del Sumidero-ba” ami egy olyan kanyon, ami buja növényzetéről, és érdekes sziklaképződményeiről híres, és amelyet egy 2 órás hajóút keretében lehet meglátogatni. Nem csak növényekben, de madárfélékben is bővelkedik, és gyakori, hogy néhány krokodil is elkísér az úton.

canon_del_sumidero.jpg

Ez utóbbi programpontokat azért írom, mert bár mi kihagytuk, ha téged San Cristobal felé vet a sors, mindenképp nézd meg ezeket is! Utunk innen az elképesztő Lancadón dzsungelbe vezetett, amiről következő alkalommal fogok részletesen írni!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr6814891046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sünmalac 2019.07.12. 09:26:02

A Sumidero kanyon tényleg nagyon menő, és tényleg vannak benne krokodilok :)

Akuci 2019.07.12. 10:41:06

@Sünmalac: Igen, sokat olvastam róla, ezért is sajnáltuk nagyon, hogy kimaradt, de azért a krokodilokat bepótoltuk a Lancadón dzsungelben! :-)