A legtöbb barátunknak az első kérdései mindig az összezártság és a kis hely nehézségei kapcsán adódtak. Hogy fogjátok viselni, hogy egy 1 négyzetméteres fürdőszobára lesztek hatan? Hogyha esik az eső, akkor be lesztek zárva az autóba? Mennyire lesztek önellátók, ha nem lesz rendes kemping? ...és így tovább. Most már tudom a válaszokat, és jelentem egész jól megoldottunk mindent.

A fürdőszoba mérete például abszolút nem gond. Lakótelepen laktam sokáig, ott sem volt túl nagy, sőt mindig szerettem, hogy hamar bepárásodik, és meleg lesz zuhanyzás közben az egész tér. Itt ez halmozottan igaz. Az, hogy gyakorlatilag „rázuhanyozol” a wc-re, elsőre európai szemmel bizarrnak tűnhet, de például Marokkóban megszokott volt a zuhanyzó, ami eláztatta a wc-ét és a mosdót is. Mi is teljesen hozzászoktunk. Sőt, a gyerekek is minden újdonságot teljesen magukévá tettek. Be tudják kapcsolni a vízpumpát, a vízmelegítőt, a fűtést, és azt is megtanulták, hogy a lakóautóban a wc papírt a szemetesbe és nem a wc-be dobjuk (mivel ez Mexikóban is mindenhol így van, tutira nem zavarodnak össze). Apró zavaró tényező, hogy minden zuhanyzásánál ki kell pakolni az összes felaggatott törölközőt, mert különben eláztatnánk őket. 

Az önellátás is jól megy. Mindössze víz és áram szükséges a teljes boldogsághoz, esetleg egy csatorna, de az eddig mindig megoldható volt másképp is…Ez persze egyáltalán nem ilyen egyszerű, Mexikóban ugyanis korántsem olyan jól felszereltek a kempingek, mint az Usában voltak. Azt gondolnánk, hogy egy dugó, egy slag és egy csatornaluk mindenhol akad, de ez nagy tévedés. Van, ahol nincs áram, van, ahol nincs csap (még ha egy folyóparton is vagyunk), csatornaleeresztő pedig szinte sehol sincs.

Az áram problematikát, (mivel egy generátor nem fért volna el és hangos is lett volna) úgy oldottuk meg, hogy a férjem felszerelt napelemeket. Minden tölthető róluk 12 V-ról ami kell, működnek a lámpáink, a szagelszívónk, és a vízpumpánk is. Ami sokáig problémát okozott, az a laptopok töltése volt, amik nem mentek 12V-ról, így vettünk egy átalakítót (invertert) is, amit Marci hozzákötött az akkumulátorunkhoz (amiből szintén vettünk egy újat, hogy sokáig bírja.) A napelemek elég áramot adnak és ha a napi termelésnél többet is fogyasztunk és így csökken az aksi töltöttsége, 4-5 napig eddig így is mindig kitartott. Persze jó, ha napos helyre állunk, és még arra is érdemes figyelni, hogy milyen irányba. Eddig még egyszer sem merítettük le teljesen, de az baj is lenne, mert akkor a víz sem jönne a csapból és a meleg befújás sem működne (hiába gázos). Ha csak napelemről működünk, akkor persze az olyan luxuscikkeket nem tudjuk használni, mint botmixer, hajszárító, mikrósütő (mivel ezeknek óriási az áramfelvétele), de ezek nélkül egész jól elvagyunk pár napig. Aztán ha van áram, rávetjük magunkat ezekre is.

A következő sarkalatos pont a víz. Ha csak ketten lennénk, akkor akár 5-6 napra is elég lenne a 110 literes víztartályunk. Mivel azonban hatan vagyunk, 4 pazarló kisgyerekkel és millió mosatlan edénnyel, ezért, egy nap alatt el tudjuk fogyasztani a vizet. Ha nagyon spórolunk, akkor úgy tudjuk a három napot kihúzni, hogy csak a középső napon zuhanyozunk, és extra víztakarékosan mosogatok, bevetve némi eldobható műanyag tányért is, ami itt ultra népszerű, gyakorlatilag a legutolsó falu legkisebb boltjában is kapható. Ekkor ugye a vizet elhasználtuk, de a szennyvíz tartályunk is megtelik. Ez két részből áll össze, a szürke víz, a zuhanyzás, és a mosogatás maradéka, gyakorlatilag kiönthető, akár magunk alá is, mert szinte alig használunk kemikáliát. A fekete tartály (wc maradéka) azonban nagyobb gondot jelent. Ha nincs egy kósza csatornafedél, akkor megfelelően elhagyott és emberek által nem látogatott helyet kell keresnünk a kieresztéshez. Mondjuk itt ez egész más, mint Európában. Ott elképzelhetetlen, hogy az út mentén kiengedjünk ilyet, de itt a földutak mentén, mélyebb árkokba általában sikerült ezt a kérdést is megoldanunk.

Az egész, ott kezdődött, hogy Amerikában vettük meg a truck campert, ami tulajdonképpen egy pickupra rárakható csigaház. Ezt az összeállítást azért választottuk, mert így a nagyon vészes útszakaszokon, a kempingben hagyhatjuk a tető részt (ami által sokkal könnyebbek, mozgékonyabbak és nem utolsósorban alacsonyabbak is vagyunk) és csak az alsó résszel tudunk furikázni. A pickupunk pedig olyan, mint egy terepjáró, magas, erős motorral, strapabíró, hátul dupla kerekekkel, melyek a vadabb földutakat is bírják. Ezzel a dupla kerékkel meg is szívtuk Mexikóban, mert az autópályán „kamionárat” kell fizetnünk, mert itt a duplakerék=kamion. Nincs kecmec, vagy kimagyarázás, a kamera figyel, a kabinban lévő emberke is mindig szemfülesen kihajol, úgyhogy marad, hogy a jóval lassabb és kanyargósabb ingyenes utakat választjuk, vagy fizetünk, mint a katonatiszt (időnként 30ft/km-t is!) Egyébként szeretünk mi a helyi utakon menni, csak amikor 3 helyett 6 óra lesz a menetidő, az időnként elkeserítő. Bár elvileg nem sietünk sehová, de ha egyszer két hely között kéne ennyit megtenni és közben nem akarunk megszállni sehol, akkor az egész napos autókázás helyett, volt, hogy a gyorsabb és kényelmesebb utat választottuk…

Szóval az Usában megvettük a kocsit, teszteltük pár hétig a helyi Nemzeti Parkokban, mi hiányzik, mik a hiányosságai és felszereltük minden fontossal. Már a kezdeti bepakolásánál problémát okozott, hogy a tárolóhelyek fele akasztósra lett kialakítva (nem tudom, ki szokott öltönnyel és akasztós blúzzal kempingezni…), tehát elmentünk egy barkácsboltba, ahol megfelelő méretű lapokat vágattunk, amikből Marci (a férjem) polcokat fabrikált. Így már mindenki kaphatott a ruháinak egy egész polcot és az egyéb cuccainak egy egész dobozt. (A gyerekeimnek még otthon mondtam, hogy mindegy mit, de csak egy doboznyi játékot hozhatnak az útra.) A fürdőszobát felszereltük tapadós akasztókkal és vettünk mágnescsíkot a tükrösszekrény ajtajára. Ez utóbbi egyáltalán nem működött, a szekrény rendre kinyílt és az egész tartalma a földön landolt, így azóta pár gumipókkal rögzítjük.

Az út során további „elfekvő” tárolóhelyeket fedeztünk fel, például a két fiók közötti területet, amit Marci az egyik ezermester kempingtulajdonossal kivágott, hozzátoldott, és egy új polccal egészített ki.

Lassan minden négyzetcentimétert felhasználunk, már a fiók mögött is vannak elfekvő esőkabátok, a polcok alatti részen pedig a hidegebb időkre való mellények. A ruhák egész szépen megoldódtak, a konyha nagyobb izgalomnak bizonyult, de aztán azt is sikerült szépen elrendezni. Ha nagyobb bevásárlást teszünk (kb minden héten), akkor minden polcunk dugig telik és majd kidurran, de aztán lassan feléljük a készleteket, és minden kezdődhet elölről.

A hűtőnk meglepően nagy, és még mélyhűtőnk is van! Maga a koncepciója pedig díjnyertes, szemben a többi camperes utazó hűtőjével, amelyek sokszor csak a saját áramukkal működnek. A miénk ellenben gázról működik (van 2 palackunk), tehát nem függünk az áramellátástól), de ha mégis egy kis árammal áld meg a sors, akkor átkapcsolható áramra.

Sok kocsiban nincs fűtés, a miénkben azonban ez is van (gázzal), ez azért fontos, mert a hátul kinyitható sátor miatt (ahol a 2 középső gyerek alszik) nagyon megérezzük a kinti levegő hőmérsékletének változását. Elég nehéz is kifűteni a sátort (ahol mindig a leghidegebb van), és a hőmérsékletkülönbség miatt éjjel lecsapódik belül a falain és a tetején a pára. Reggelre van, hogy egy kis csöpögésre ébrednek a lányok…Ez ellen már sok mindent próbáltunk tenni, először azt hittük kintről ázik, úgyhogy egy anyaggal újra impregnáltuk a varrások mentén. Aztán vettünk egy hősugárzót, amit egyenesen oda akasztottunk fel, de aztán ez nem működött, főleg azért, mert a legtöbb helyen nem volt hozzá elég áram. Gondolkodtunk a páraelszívón is, de aztán feladtuk. Egyrészt már nem férne el több kütyü, másrészt, ahogy egyre melegebb helyekre megyünk, úgy egyre kisebb probléma az ázás, mert kisebb a hőmérséklet különbség kint és bent, még ha fűtünk, akkor is. Baja California után a Selva Lancadona (Langadón dzsungel) Chiapas államban az első hely, ahol végre megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy be se kapcsoljuk a fűtést. Ugyan óriási a páratartalom, de nagyon meleg is van, és így végre egy takaróval sem fázunk. A vicces az, hogy a helyieknek ez a hideg tél ( 30 fok körül), kíváncsi lennék milyen lehet itt a nyár (márciustól májusig)?

Átlagban 3-4 éjszakánként állunk tovább, ilyenkor mindent össze kell pakolni és rögzíteni. A kezdeti millió cucc pakolását azzal könnyítettük meg, hogy vettünk egy csomagtartószerűséget, ami hátul lóg ki a kocsiból. Persze ezzel is volt gondunk. Először túl alacsonyan volt, és így minden huppanónál leért, azóta Marci a camper hátához rögzítette két kötéllel.

Ide rakjuk be a „kerti bútor szettet”, vagyis a kempingszékekkel, némi szerszámot, homokozójátékokat, lavórokat és egy szúnyoghálós sátrat, amit csak étkezésre használunk néha. A nagyobb dolgokat, 1 nagy bőröndöt, két kerti nyugágyat és a kempingasztalt bentre kell bepakolni. A nagy bőröndöt ugyanis nem sikerült felszámolni, sajnos egy évre nem tudtam olyan kevés cipőt hozni hatunknak, hogy elférjen a kocsin belül. Így aztán a bőrönd tele van a cipőinkkel, ha megérkezünk valahova, kirakjuk a kocsi mellé, és ott várja, amíg szükség lesz rá. Persze 90%-ban strandpapucsot használunk, de néha szükség van a sportcipőkre vagy a túraszandálokra is (bakancsot és gumicsizmát szerencsére nem hoztunk, nem is kellett volna eddig sehová). A nagyobb cuccok bepakolásán túl a fürdőszobában minden mozdíthatót be kell tuszkolni a mosdókagylóba, mert útközben leröpülnének. A törölközőket le kell szedni és az ágyra hajítani, mert szintén a földön landolnak, ha nem figyelünk rájuk. A dobozokat az ágyon kiékelve a matracokkal kell elrendezni, minden konyhai eszközt szekrényekbe kell pakolni és gondosan lezárni a szekrények ajtaját, ami szerencsére csak egy gombnyomás. A hátsó sátrat természetesen be kell hajtani, az ágyneműt leszedni, matracot összehajtani…Ez csak a belső, ez az én dolgom. Közben Marci kint intézi a dolgokat, összeszedi az kábeleket, megtölti vízzel a tankot (folyamatosan nem tudunk rácsatlakozni, mert a nyomás túl kicsi, ezért időnként töltjük fel), kiengedi a szennyvizünket (már ha van csatorna), majd minden külső rekeszt lezár. Persze mindennek megvolt a maga tanulópénze. Én már műanyag poharakban utazom, mert a két „luxuscikkünk” a borospoharaink az első utunk során törtek ripityára, Marci pedig extramód ügyel a tárolók zárására, mert Baja Californián az egyik földút rázódása közepett elhagytuk a szennyvíz elvezető csövünket, amit aztán több hét után tudtunk csak Amazonról pótolni.  

Ha lerakjuk a tetőnket, akkor ez újabb negyed órás művelet az indulásig. A campert a négy lábán magasra emeljük egy távirányítóval (a lábak külön-külön is mozgathatók), aztán a truckkal alá tolat Marci, ezzel centizgetni kell, hogy pontosan illeszkedjen, majd csatlakoztatjuk a vezetéket, hogy a hátsó világítást a camper érzékelje, aztán ráeresztjük a campert a lábak felhúzásával és rögzítjük 4 ponton az autóhoz. Ha leszedtük a tetőt, akkor a csomagtartót is ekkor kell újra rögzíteni, mert az a truck hátsójába fut bele a csöve.

Minden indulás és pakolás rutinszerűvé vált és felgyorsult, már nem kell szólnunk egymásnak, mindenki teszi a dolgát, és pikkpakk tovább indulunk. A hibák is egyre ritkábbak, és ha mégis, Marci mindent újra megszerel. A gyerekek tökéletesen alkalmazkodtak az utazó életmódhoz. Ha kirándulunk, azt mondják megyünk „haza”. És valóban, ez most az otthonunk, amit nagyon megszerettünk és minden zegét-zugát jól kiismertük. Az otthonunk ott van most, ahol leparkoljuk.

 Ha érdekelnek további lakóautós élményeink Közép és Dél-Amerikában, akkor iratkozz fel a blogomra vagy a youtube csatornánkra és kövess minket facebookon!!