Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Covidkezelés Nicaraguában

2021. február 15. 03:59 - Akuci

Covid vélemény

Ahogy Európa felett a lelki szemeim előtt egy sötét ködfelleg úszik, úgy itt, Nicaraguában minden olyan derűs és békés. Persze pont a távolság az, ami leginkább elferdíti a tényeket, és a valódi tapasztalás által tudod csak bizonyosan, hogy mi is a valóság. Éppen ezért gondoltam arra, hogy megpróbálom politikától mentesen leírni a saját tapasztalatomat és megírni a saját véleményemet a helyzetről, amivel persze nem kell egyet érteni.

covidnica2.jpg

A távolság vagy megszépíti a dolgokat, vagy egy világjárvány idején félelmetesebbé is teszi, hiszen az ismeretlen, a bizonytalan az veszélyes. Most pedig minden változik, napról napra újabb szabályokat vezetnek be, ami tegnap még igaznak tűnt ( pl. a maszk haszna, a szabad mozgás joga…) az mára felülíródik. Valóban nehéz ilyenkor kimozdulni a komfortzónánkból, és nem a kanapé karfájába kapaszkodva rágódni a szép múlton és a bizonytalan jövőn. Teljesen megértem a társadalom nagy részét, akik félnek, szét vannak szaggatva az idegeik az állandó feszültségtől és készültségtől, hogy mi jöhet még. Szerencsére sokan vannak, akiknek nem volt megterhelő az átállás, és nyugodtan tudják élni kissé leszűkített életüket, de megtalálják ebben az új világban is a harmóniát. Én sajnos nem tartozom közéjük, már a korlátozások gondolata is folytogatóan hat rám. Talán a habitusom az oka, de az biztos, hogy úgy éreztem, hogy a rám erőltetett szabályok szigorúsága és az életem ilyen szintű korlátozása nem áll arányban azzal, mint amennyire veszélyes rám ez a vírus. Úgy éreztem, hogy a lelki egyensúlyomat teljesen felborítja az újabb és újabb 10 napos karantén, a bezártság, az egész „rettegésben tartás”. Nem a vírus teszi tönkre az egész világot, hanem a saját magunk extrém túlféltése az, amitől most összeroppantjuk mentálisan az emberek egy nagy hányadát. Én nem akartam ebbe a csoportba tartozni és gyakorlatilag úgy éreztem, hogy kimenekülök az egyre szűkebbre szabott ketrecemből, Európából, Magyarországról, Budapestről, a belvárosból, a lakásunkból, el nagyon messzire egy másik világba.

covidnica4a.jpg

Ez a másik világ sem tökéletes, sok hibája van, sok mindenben gyerekcipőben jár Európához képest, más a mentalitás, a vezetője enyhén szólva is autoriter, de én mégis itt találtam meg a lelki békémet és a szabadságot. Mondhatjuk, hogy a hideg elől menekültem, de igazából a szabadság utáni olthatatlan vágy volt, ami idáig hajtott. Nem akartam a gyerekeimet állandóan bezárni, tortúrának kitenni az állandó tesztelgetéssel, az otthontanulás siralmait újra végig élni, nem akartam, hogy a napom fénypontja az legyen, hogy leugrom a sarki közértbe.

Hogy is van ez a vírus itt? A központi vezetés szerint alig-alig, de a valóság is azt támasztja alá, mondjuk Magyarországgal összevetve, hogy jóval kisebb mértékben van jelen, mint a saját hazámban volt akár a megszorítások csúcspontján is. Az első hullám valóban elmúlt, és most úgy tűnik egy második hullám elejét kapargatjuk, amikor a napi halálozásokban 50 fő lehet a covid áldozata, legalábbis ellenzéki sajtóorgánumok szerint (a kormányközeli szerint napi 5, lakosságszám: 8 millió). Az, hogy itt miért nem pusztít olyan mértékben, valószínűleg nem én fogom megfejteni. Mint ahogy azt sem tudtuk kitalálni, hogy miért Olaszország lett az egyik legfertőzöttebb, úgy ez sem egyértelmű. Mondhatom persze, hogy a jó idő és a nyitott terek miatt lehetséges ez az alacsony fertőzöttség, de akkor pedig a többi Közép Amerikai ország adatainak kéne egyeznie, és mégsem egyeznek.

https://www.statista.com/statistics/1101643/latin-america-caribbean-coronavirus-cases/

Védekeznek egyáltalán a vírus ellen, vagy ez nulla védekezéssel történik? Az az érdekes, hogy védekeznek. Méghozzá sokkal szimpatikusabban, számomra szinte felfoghatatlan „szabadsággal” és belátással.

covidnica7.jpg

A központi irányítás nem vár el semmit, de fél éve bezáratta az állami iskolákat. Most tanévkezdéskor (február elején) nyitottak újra. Egyébként semmi más elvárás vagy jogcsorbítás nem történt, nem kell maszkot hordani sehol, nem zárattak be semmit, az élet akár a rendes medrében is folyhatna tovább, ha a világ többi része nem bolondult volna meg. Mert persze hogy is ne hatott volna, hogy a földi határokat lezárta Costa Rica, hogy az áruszállítás egy időben akadozott, hogy a nemzetközi légiforgalom gyakorlatilag megszűnt? Mindez rendkívül sok rosszat és szegénységet hozott magával, de térjünk vissza a védekezésre. Ha központilag nem is, de a cégek egyenként hoztak intézkedéseket, tehát például a közértekbe, boltokba, banfiókokba nem lehet maszk nélkül bemenni. Sőt a belépéskor fertőtlenítik a kezed és mérik a hőmérsékleted is. Most iskolakezdéskor az iskolában is kell maszk, a buszokon pedig mindenki belátása szerint, hord, ha akar. Mióta megtudtam, hogy az FFP2-es szelepes maszk a viselőjét védi, nem a körülötted lévőket, azóta nem látom be, miért kéne mindenkinek maszkot hordani.

covidnica5a.jpg

Tehát védekezés van, de nagyrészt egyéni döntés kérdése. Tudom, hogy ez most sokaknál kiveri a biztosítékot, de szerintem ez elégséges járványkezelés. Persze időnként felröppenek olyan hírek, amiknek semmi valós alapja sincsen, például nemrég egy Costa Ricában élő külföldi kezdte azt terjeszteni a közösségi oldalán, hogy „azt hallotta…hogy Nicaraguából buszokkal viszik át a covidba megbetegedett embereket, mert az ország annyira nem tudja kezelni a járványt, hogy Costa Ricába menekülnek ellátásért. „ Ez az állítása azért is vérzik több sebből, mert ha még lenne is olyan beteg, aki át akarna menni, az nem kapna ott ellátást, ja és a szárazföldi határok le vannak zárva, úgyhogy nem buszok, de gyalogosok sem juthatnak át. Mi várható ezek után, hogy mit gondoljon valaki több ezer kilométerről, ha a szomszédos országban efféle sötét tudatlanság uralkodik és a félelem vezet minden kijelentést. Egyébként is úgy tűnik, hogy mindenki azt próbálja bizonyítani, hogy ő az egyetlen (állam, szerv, kormány) amelyik jól kezeli a járványt, és mindenki másnak ez rosszabbul megy. „Mi vagyunk a legjobbak!” Üzenik a népnek, és megpróbálják lenyomni a tömegek torkán az újabb szigorításokat, kizárólag persze a nép saját érdeke védelmében. (Esetleg más hátsó szándékok is vezérlik őket?) Csak az a bizonyos béka előbb utóbb fel fog forrni.

 Nem hiszem, hogy éveken át bezárva, félelemben élni egészséges, ha pedig valaki nem így gondolkodik, hát vigyázzon magára. Megteheti, senki nem kényszerít senkit étterembe, maszk nélkül közlekedni, vagy ölelgetni másokat. Furcsállom, hogy csak én érzem, hogy csorbítják a fejlett világban a szabadságjogaimat, hogy pont a legfontosabbat veszik el az emberektől, a szociális kapcsolatokat, azt a lelki feltöltődési pontot, ami egy olyan láthatatlan hálózat, ami nélkül hosszú távon nem lehet boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Minek legyek otthon, ha pont a lényeg hiányzik. Itt normális életet élhetek, nem rettegek a szembejövő emberektől, edzőterembe járhatok, beülhetek egy kávéra bárkivel és szabadon mozoghatok bármikor. Ez otthon most nem mondható el...és szerintem ez szomorú...

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr6016427710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK 2021.02.15. 15:03:59

buta vagy, hogy a fal adja a másikat.
ott lezárták a határokat, és ennyi. itt nem lehet teljesen mert unió van, nem olvasol híreket?
ott lezárták, megfogták a terjedést, aztán már mehetsz országhatáron belül szabadon, mert nincs utánpótlás.
itt is ez volt tavaly tavasz végére, nem tudom, emlékszel?

arra már ki sem térek, hogy ott is van hivatalosan napi néhány halott, képzeld, ha hordanál maszkot, lehet, hogy 1-2 életben maradni. mert ha jól veszem le, akkor az fel sem merül az agyatlanságodban, hogy fertőzött lehetsz tünetek nélkül is, és fertőzhetsz is. ne hordj maszkot, egyébként, neked nem kell, de ennyi agyat ne is hozz haza, mert nem tudnánk hova tenni.

midnight coder 2021.02.15. 16:00:20

Én is csak abban reménykedem, hogy kinn maradsz abban a remek szép országban.

kacsa. 2021.02.15. 16:03:35

Első körben egy pontosítás: a légzéskönnyítő szeleppel ellátott maszkokra mondják azt, hogy viselőjét védi, a környezetét nem (miután szelepről van szó, nem kell rajta meglepődni). FFP2-esből van szelep nélküli is, az a viselőjének a környezetét is védi, feltéve, hogy jól illeszkedik.

Az ismert fertőzöttek száma sok mindentől függ: nem mindegy, mennyit tesztelnek az adott országban, milyenek a szokások és lehetőségek (zárt kocsmában tömörül mindenki esténként vagy az utcára kiülve élnek társasági életet), ehhez részben kapcsolódik az éghajlat is, mennyire jutott el oda a fertőzés és el tudott-e terjedni, földrajzilag sziget vagy átjáróház, mekkora a népsűrűség, fegyelmezettek-e az emberek, mennyire individualisták (pl. zárkózzon be, aki fél, nehogy má' miattuk ne bulizhassak) stb.
Van olyan ország, aminek kisebb gondja is nagyobb ennél a koronánál, de Európában nem szokták meg, hogy van olyan betegség, amit nem tudnak kezelni, ráadásul arányaiban több az idős és krónikus beteg, emellett az emberek sokszor a saját egyéni érdekeiket jóval a társadalom érdekei elé helyezik. Úgyhogy itt jöttek a korlátozások. Egy részük szerintem nem sokat ér, de ha semmi sem lenne, összeomlana az egészségügy. Én egyébként ennyit kibírok, más sír miatta. Különbözőek vagyunk. Ettől még jobb lenne, ha nem felülről az emberekre kényszerített korlátozások lennének, hanem az egyén magától hozna olyan döntéseket, amivel csökkenti a járvány terjedését.

Zorq 2021.02.15. 16:14:46

Az FFP2 maszk akkor nem véd másokat, ha szelep van rajta. Van ilyen is, olyan is, így az az állítás nem állja meg a helyét, hogy "az FFP2-es maszk a viselőjét védi, nem a körülötted lévőket", elé kell tenni a "szelepes " szót.

Egyik maszk sem véd sokat, ha rosszul van az arcra illesztve, ami kb. az esetek 70-80%-a, saját megfigyelésem szerint (tévedhetek, de mindenképpen túl sok).

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.02.15. 16:25:01

@FCUK: azon gondolkodom, hogy a hölgy nem esett-e már át a fertőzésen. Azt olvastam, a Covid az agyban is képes pusztítani.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2021.02.15. 16:29:53

"úgy éreztem, hogy a rám erőltetett szabályok szigorúsága és az életem ilyen szintű korlátozása nem áll arányban azzal, mint amennyire veszélyes rám ez a vírus"

Hát ez nagyon önzőnek tűnik. Nem az a lényeg, hogy te magad mennyire vagy veszélyben, hanem hogy másokra nézve milyen veszélyt jelent a vírus terjesztése.

balkáni 2021.02.15. 16:41:44

@Fue: leszarom a másokat, anyádat is.

Akuci 2021.02.15. 16:48:38

@kacsa.: Igazad van. Kijavítottam, hogy ffp 2 es szelepes maszk.

Akuci 2021.02.15. 16:53:04

@Zorq: Pontosítottam, hogy szelepes maszk. De egyébként szerintem eléggé nem kommunikálják a tömegeknek, hogy melyik maszk mire jó. Én sokáig azt hittem, hogy az ffp 2 es csak abban különbözik az ffp3astól, hogy kicsit kisebb védelmet biztosít. Az hogy a szelepessel az ember magát védi szerintem még most sem tiszta sokaknak. Pedig hasznosabb lenne ezt elmondani, mint csak a félelmet gerjeszteni.

Akuci 2021.02.15. 16:55:13

@FCUK: A stílus maga az ember. Már a neved is elárulja, hogy egy kiegyensúlyozott; értelmes vitára nyitott és boldog ember vagy. Ja, nem.

Dee_ 2021.02.15. 19:23:46

Itthon nagyon durva a helyzet. A járvány előtti kórházi fertőzések óriási száma, az orvos- és nővérhiány nem lett megoldva. A felderített esetekhez képest rettentő sokan halnak meg. Nem tudni, hányan kerülnek le élve a lélegeztetőgépekről (talán fél éve még mondtak körülbelüli adatokat).
Igazad van hogy rád talán (!!) nem olyan veszélyes ez a vírus, bár itthon simán halnak meg akár huszonévesek is, akiknek csak annyi az alapbetegsége, amit a covid is simán okozhatott... Mérlegeltetek, döntöttetek, most úgy tűnik, jól döntöttetek, maradjon is így! :) Nekem nem hiányzik a társasági élet, de az én vagyok, nekem a karantén nem büntetés. Én a betegségtől félek jobban mert fogalmam nincs, hogy reagálna rá a szervezetem. Nincs akkora ősbizalmam magamban, hogy bármit le tudok győzni. A gyerekekre is ki tudja, hogy hat hosszú távon? De el tudom fogadni, hogy más meg szenved a karantén miatt, vagy veszélybe kerül a megélhetése. Csak ne robbanjon be újra a dolog, hogy aztán a vakbeleseket se tudják már megműteni, vagy a baleseteseket lélegeztetni. Ezt akarja mindenki elkerülni, hiszen az egészégügyünk nagyon törékeny.

Akuci 2021.02.15. 20:16:51

@Dee_: Azt hiszem ezekben mind igazad van. Csak úgy érzem, hogy nyilvánosan már nem is lehet mást mondani, mint, amit "a mainstream javasol". Nem lehet "alternatív" ötletekkel előállni, hogy netalán nem kell mindenkinek maszk, vagy kinyithatnának az éttermek és az menjen, aki akar, vagy ilyesmi, mert ha ilyet merek mondani, akkor biztos egy vírustagadó őrült vagyok. Sőt, már azt is ciki mondani, hogy sokaknak a megélhetése van veszélyben és az utolsó megtakarításaikat élik fel. Hiszen hogyan lehet a megélhetést az életünkkel egy napon említeni? De szerintem rossz az összehasonlítás, ez ennél sokkal bonyolultabb és sokrétűbb probléma. Miközben senki nem tagadja a vírus létét, a veszélyességéről viszont lehetne beszélgetni. Egyébként én is voltam covidos, kb 10 napig tartott és nem volt jó, de egy percig sem féltem, hogy belehalok. És valóban nagyon törékeny az egészségügyünk, éppen ezért szinte felfoghatatlan, hogy itt nem kezelik ilyen vasszigorral, mégsem omlott össze még az egészségügy. Meg Nyugat Európában még nagyobb a szigor néhol, ahol azt gondolná az ember, hogy van elég kórház és eszköz. Remélem, hogy az idő is igazolni fogja, hogy jól döntöttem és tényleg örülök, hogy nagyon sokan nem élik meg olyan katasztrófának ezt a "félkarantént".

a nagy hohohorgász 2021.02.15. 20:39:44

Kedves poszter , én is ilyen bátor vagyok mint Te. szerintem egy idősek is vagyunk. Nekem csak egy gyerekem van. Viszont nincsen pénzem arra amit Ti csináltok. Ti honnan szerzitek a pénzt amiből éltek 4 gyerekkel úgy hogy még külföldön is kávézni jársz meg edzeni? Légy szíves segíts nekünk hogy mi is szabad életet élhessünk. Köszönöm

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2021.02.15. 20:59:46

A különbségeket sok minden okozhatja, csak néhány ötlet:
* a népsűrűség 55 fő/km, Magyarországon 105 fő/km;
* a GDB/fő 900 USD, Mo-n 18 000 USD;
* az alacsonyabb GDP miatt talán a szolgáltatások aránya is alacsonyabb -> kevesebb kontakt
* alacsonyabb iskolázottság, kevesebb iskolában töltött év -> kevesebb kontakt
* maga a népesség is alacsonyabb, kb 6 millió fő -> kevesebb halálozás, itt érdemes megnézni a haláleset/millió főt is
* Kevesebb szomszédos országa van, ez kevesebb tranzitot jelent;
* nem Uniós tag, így a külföldi munkavégzés aránya is alacsonyabb lehet;
* meg kellene nézni a lakosság mobilitását is;
* nem tudhatjuk, kit számítanak bele a covid áldozatai közé, Európa ezt talán túl szigorúan veszi.

Hirtelen ennyi jutott eszembe

Dee_ 2021.02.15. 21:02:01

@Akuci: Szerintem azért lett ennyire komolyan véve ez a járvány, mert ez a vírus fertőzőbb, mint az influenza. Nagyon hamar telerakja a kórházakat, de az orvosok, nővérek kapacitása véges, ha lebetegszenek, kiesnek az ellátók köréből jó időre, és így is kevesen voltak már... Ha kevesebb ember látja el a rengeteg beteget, ott nem jut idő a felfekvések kenésére, a fürdetésre, a branülök ellenőrzésére, stb... És nem a covid, hanem egy vérmérgezés viszi ez az embert, ami nem vinné, ha nem lenne covid. Nálunk kevés az ápoló, talán ez lehet a sok halál oka.
Talán Nicaraguában kevesebb az elhízott? Több a napfény, a szabadtéri lét? Egészségesebbek az ételek egész évben? Lakosságarányban több az orvos? ( Arra utalok, hogy kijött a kislányodhoz egy ápoló. Egy nap kétszer is. Itthon ez elképzelhetetlen. Még a gyerekorvos sem teszi meg... Pedig mennyivel gazdaságosabb, mint két személy - a szülő és gyereke - ellátását fizetni a kórházban, akár az eszközök szintjén is. Mennyire különös ez a kettősség: a rendszer pazarol, mert olyankor is kórházba citál, ha nem kellene, de az erőforrásai meg kevesek) De csak találgatok.

driver70 2021.02.15. 22:03:09

Tökéletesen megértem a posztolót.Magam is hasonlóan gondolkodom.Nagyon elegem van már a sok felesleges szabályból.Aki retteg maradjon otthon .Az életet megélni kell ,nem végig remegni .Ennyi

Akuci 2021.02.15. 23:29:33

@Balogh Zsolt: Szerintem ezek jó ötletek, de nem mind fedi a valóságot. A területarányos népesség ugyan tényleg alacsonyabb Magyarországhot képest, de aránytalanul a Csendes óceán oldalán koncentrálódik, mivel a Karibi oldalon őserdő van. A GDP alacsonysága pont egy durva rizikófaktor, hiszen nyilván kevés a közkórház és azok sem olyan ellátottak. A kisebb iskolázottság ugyan vonhat maga után kevesebb kontaktot, de mivel szinte mindenki tömegközlekedik (mivel nincs pénzük autóra) és a bevásárlást is tömött piacokon végzik leginkább, ez így nem biztos, hogy megállja a helyét. Mondhatjuk, hogy a klíma (egész évben meleg van), vagy a sok szabadtéri helyszín az ok, de vannak hasonló klímájú és nyitott terekkel nagy számban rendelkező országok, ahol egész mások az adatok. Egyébként én olyat is hallottam, hogy itt az első hullám annyira erős volt, hogy szinte mindenkin végigment és már immunisak (szerintük). Nem tudom mi ebben az igazság, valóban sokan mondták, hogy már voltak covidosak, de hamar túl voltak rajta. Nyilván semmilyen statisztikikába nem számítottak bele. Meg persze kicsit kozmetikázzák itt a statisztikákat is. De az tény, hogy egy helyi ismerősünk covid miatt még januárban kórházba került és lélegeztető gépre is kellett tenni, és nagyon pozitív tapasztalatokról számolt be. (Mindenkin védőruha, jó ellátás, sok orvos, max egy szobányi covid beteg). (Mindez a fővárosban)

Akuci 2021.02.15. 23:35:21

@Dee_: Tényleg nagyon érdekes, hogy az ember mindenhol azt gondolja alapnak, amit otthon megszokott, miközben lehet, hogy nem az a legjobb megoldás (lásd az ápoló kijön vagy kórházba raknak). Épp ezt érzem a víruskezelésnél is, senki nem tudja elképzelni, hogy másképp is lehet, vagy tán máshol jobban csinálják.
Itt is elég sok az elhízott sajnos, de az biztos, hogy sokkal több időt tölt mindenki a szabadban, eleve mert meleg van, a legtöbb ház, lakás nyitott, és mert a kultúra része (pl. esténként kiülnek az utcára hintaszékkel trécselni). Úgyhogy biztos a körülmények skkat számítanak, otthon hideg és szmogos az idő, nekem is egész télen folyik az orrom otthon és kiszárad a bőröm, itt soha nincs ilyen problémám. És az is igaz, hogy ételek kevésbé feldolgozottak.

Akuci 2021.02.15. 23:44:45

@a nagy hohohorgász: Sajnos nem fogok tudni segíteni, nyilván minden élethelyzet más, és igazából nem az én érdemem, hogy itt vagyunk, hanem a férjemé, aki anyagilag meg tudta teremteni ezt. Az utazás nem volt olcsó, de az ittlétünk olcsóbb, mintha otthon maradtunk volna. A férjem több dolgot csinál párhuzamosan, olyanokat, amiket innen is tud online végezni. Az otthoni lakásunkat is kiadtuk, amíg itt vagyunk, ami egyébként nagyjából fedezi is a havi költségeinket itt.

kacsa. 2021.02.16. 00:00:31

@Akuci: A javítást köszönöm :). Véleményem szerint a maszk nem csodaszer, de hatékonyabb, mint az este 8 órás takarodó és kisebb gazdasági kárt is okoz.

Azon nem kell csodálkozni, ha valaki fél az ismeretlentől. Még egy év alatt sem derült ki minden fontos dolog a vírussal kapcsolatban és alaposan tesztelt, hatékony szer sincs ellene, csak ígéretesnek tűnő cuccok. Ennél az új koronánál lutri, hogy kinél, mennyire és mik lesznek az utóhatásai: három egészséges, korai harmincas barátom közül az egyik megúszta hőemelkedéssel, a másik egy nagyon ütős influenzához hasonlította, a harmadik egy hónapig nem tudott felkelni az ágyából, más szervére is ráment és félő, hogy az agyát is károsította, mert a szellemi képességei sokat romlottak.

EÜ: Amit nagy szívásnak látok, hogy az ellátás mondjuk egy közepes influenzajárványra és annak a hosszára van méretezve. Ez most ennél durvább terhelést jelent és hosszabb ideig. Mondják, hogy van elég ember és eszköz az intenzíveken... lehetséges, de ezek az emberek máshonnan lettek átcsoportosítva. Olyan helyekről, ahol esetleg már eleve nem volt elég ember. A rendszer összeomlását szerencsére sikerült eddig elkerülni, de a háttérben sokan vannak, akik a korona miatti kapacitáshiány miatt nem jutottak más területen megfelelő ellátáshoz. Minél jobban szabadjára engedik ezt a nyavalyát, annál többen fogják az EÜ-t terhelni, annál több embert kell hozzájuk átcsoportosítani (pl. elmeorvost a covid osztályra).
De ott van a teljes hazai idegenforgalom és vendéglátás, ahol nem tudják, mire számítsanak a következő pár hónapban, hogyan tervezzenek és a túléléshez nem látom, hogy nagy segítséget kaptak volna. De pl. a középiskolás tanárok sem tudják, hogy jelenléti- vagy távoktatásra készüljenek 2 hét múlva. Egyéni élethelyzettől függ, ki és mit tart a kisebbik rossznak (túlterhelt EÜ vs. kivéreztetett gazdasági szereplők).
Ahogy nyáron a szabályok betartatását hiányoltam, úgy most a kiszámítható és logikus korlátozásokat.

akati1984 2021.02.16. 07:17:08

Ha a jelenleg Magyarorszagon ervenyben levo korlatozasokat valaki nem tudja elfogadni es megerteni, annak valoban a legjobb megoldas egy masik orszag. Az intezkedesek mindenki jol felfogott erdekeben tortennek, mert te lehet, hogy 10 nap alatt tul vagy rajta, de mas belehal (52 eves, sportolo, koronikus betegseg nelkuli, egeszseges eletmod hive volt a szomszedom es nem elte tul, 2 gyerek maradt utana es egy idegosszeomlas szelen egyensulyozo ozvegy). Ha ugy erzed ott jobban megtalatad a szabadsagod es a boldogulasod megertem, viszont nekunk akik itthon “turjuk” a sorsunk, ha vegeter a virus sincs szuksegunk olyan emberekre, akik nem tudtak elfogadni a mindenki erdekeben hozott intezkedeseket. Maradjatok kint es elvezzetek a szabadsagot meg nagyon sokaig. Kerlek ne reagalj, te a cikket irtad meg, en a kommentet es ne bonyolodjuk egy parttalan vitaba, mert nagyon kulonbozoen velekedunk a jelenlegi helyzetrol. Koszonom

Sadist 2021.02.16. 07:48:19

@akati1984: "Kerlek ne reagalj, te a cikket irtad meg, en a kommentet es ne bonyolodjuk egy parttalan vitaba, mert nagyon kulonbozoen velekedunk a jelenlegi helyzetrol."

Ez mégis mi?

Gabriella Vass 2021.02.16. 07:50:47

@Balogh Zsolt: dobnék egy jó nagy like-ot, mert korrekt az összefoglalásod.

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 16:14:36

@Akuci: akkor a párod sughatna meg mit kell ahhoz csinálni hogy ez anyagilag is kivitelezhető legyen:))) sok egészséget nektek remélem semmi bajotok nem lesz és nem fog kiderulni az hogy milyen is a niqaraguai valóság. Legyen az bármilyen.... azzal azért nem árt ha tisztában vagy hogy a vágy a szabadságra csak nem mindenkire jut egy ilyen ügyes és szerető pár mint rád. Mert tudod ha pénzed van akkor Magyarországon is van mindened. Akkor a dokik is kinyaljak a seggedet és így tovább. Ezért kérdeztem azt hogy aki nem irigykedik az munkából hogyan tudja ezt megvalositani?! De gyanús hogy erre továbbra sem kapok választ..... sok boldogságot és egészséges életet.

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 16:25:48

@Sadist: mi az hogy mi? Az hogy a poszter az egyik legszerencsesebb ember a földön, de nem a legokosabb az biztos. A poszter csak egy dolgot felejtett el leirni hogy a kedves párja mit tesz azért hogy ez az álomszép történet létrejöjjön! Te meg benyeled egyből hogy orbanisztanon túl még a bab is hús pénz nélkül.... akati1984 meg tudja hogy itt vmi sántít.... ennyi

Sadist 2021.02.16. 17:49:34

@a nagy hohohorgász: Az, hogy ez mégis mi a fasz, hogy valaki kommentben reagál egy blogbejegyzésre, aztán azt kéri, hogy a címzett ne reagáljon rá? Ez mennyire surmó takonygerincűség már? Ha valaki nem akar válaszreakciót kapni és vitában részt venni, az miért kommentel egyáltalán?

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 18:48:11

@Sadist: pont azért mert tudja hogy mi a válasz. Hazudozás meg kodosites. Ja meg az amit te csinálsz. Téged az nem zavar mi hogy a poszter leirja hogy nem akar politizálni de a fél poszt arról szól hogy diktatúra van mo-n????? Hülye vagy én meg azért vagyok Hülye mert írtam neked

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 18:50:46

@Sadist: benned ügye fel sem merült az a kérdés hogy anyuka 4 gyerekkel apu vastag tarcaja nélkül is ekkora szabadság harcos lenne e?

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 18:56:08

@a nagy hohohorgász: jut eszembe azért a tornádó időszakban azért hazajonnek a diktaturaba????? Vagy a tornádóra is elég lesz ramosolyogni???

Akuci 2021.02.16. 19:46:37

@a nagy hohohorgász: a poszter az a falra rakható nagy alakú plakát, én egy blogger, vagy esetleg posztíró vagyok. És tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, viszont nem hiszem, hogy buta lennék, ha megpróbálom a legjobbat kihozni egy világjárvány közepén és nem csak rettegek és vakon elhiszem az összes intézkedés helyességét. Sajnálom, hogy az irigység szól belőled, elhiszem, hogy te nem tudnád ezt megtenni, de sokan megtehetnék, és mégsem teszik, csak panaszkodnak. Jelenleg a fél ország otthonról dolgozik, mi akkora csoda abban, hogy az én férjem nem a Bp.i nappalinkból teszi ezt, hanem egy másik országból? Egyébként sem értem miért az én anyagi helyzetemen csámcsogsz, ez a poszt nem arról szól, hanem a járványkezelések különbözőségéről. És nem a diktatúrán múlik a szigorúság, Anglia sokkal durvább szabályokat hozott, pedig az valódi demokrácia.

a nagy hohohorgász 2021.02.16. 20:09:24

@Akuci: köszönöm hogy visszaigazoltad amit írtam. Sok boldogságot, én tényleg nem irigyellek. Te még nem tudod mi vár rád:))))

FCUK 2021.02.17. 19:29:02

@Akuci: A nevem egy ruhamárka, a tájékozatlanság nem bűn, tanulj, tinó.
ami a vitakészséget illeti: nem vitázok hülyékkel.

Akuci 2021.02.19. 19:46:34

@FCUK: kedves ruhamárka! Én valóban nem ismertem ezt a ruhamárkát, de én a márka tulajdonosai helyében nagyon szomorú lennék, hogy egy ilyen agresszíven megnyilvánuló valaki az én nevemet használja. Minden mondatotból süt az agresszió és a frusztráció. Nagyon sajnállak.

FCUK 2021.02.19. 21:06:11

@Akuci: agresszív? én? engem kenyérre lehet kenni, csak nehezen viselem az emberi hülyeséget, és te nyomod keményen. de sebaj, legalább nem itthon teszed :)
süti beállítások módosítása