Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Állami iskolában Nicaraguában

2020. október 14. 11:48 - Akuci

 

Most, amikor folyamatosan ott lebeg a pallos az iskolák feje felett, hogy a hagyományosból az "online mizériába" térjenek át egyik pillanatról a másikra, különösen jó érzés visszagondolni arra, amikor a gyerekeim kipróbálták Nicaraguában az iskolát. Ennek közel másféle éve... Sok tapasztalattal gazdagodtunk, és most bizony visszasírnák több aspektusát is az ottani életnek. Legalább képzeletben kukkantsatok be velem egy forró éghajlatú, fejlődő iskola mindennapjaiba, hátha felvidít egy borús, esős nap után!

20190429_162443.jpg

Amikor a tudatos szülő iskolát választ, számtalan szempontot figyelembe vesz. Összetett és nehéz kérdés, hogy vajon mitől jó egy iskola. Minden gyerek más, és ezért nem lehet általános szabályt hozni erre, vagy vannak alapkritériumok, amik megteremtik a lehetőséget, hogy jó legyen a gyereknek? Szerintem az iskola is olyan, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás, mindenből kell hozzá egy pici. Kell egy kis tanulás, egy kis szabadidő, egy kis szociális élet, mozgás, szellemi kihívás…de ezzel nem minden gyerekem ért egyet. Legalábbis az elején nem, aztán mégis beigazolódni látszott az elméletem…

Történt ugyanis, hogy miután 8 hónapot utaztunk lakóautóval Közép Amerika csodás országait bejárva, egyszer csak megérkeztünk Nicaraguába, azon belül is egy koloniális kisvárosba, Granadába. Itt úgy éreztük megpihenünk, és egy időre letáborozunk. Azon kívül, hogy hosszú heteket terveztünk egy helyben tölteni, az is motivált, hogy a gyerekeink a helyi iskolába bejárjanak, ismerkedjenek, társaságra leljenek családon kívül és persze egy kicsit elmélyedjenek a spanyol nyelvben is. Persze lehetett volna nyelviskola is a cél, de egyrészt azt otthon is lehetne, másrészt a 4 gyerekre ingünk-gatyánkat kifizethettük volna… Az iskola kiválasztása kizárólag lokáció alapján történt. Megkérdeztem mindenkit, hogy melyik a legközelebbi iskola, és miután bebizonyosodott, hogy a főutcai „nagy kék” iskola, bementünk Marcival, a férjemmel beszélni az igazgatónővel. A beiratkozás egy vicc volt, jó értelemben. Az igazgatónő azonnal fogadott, meghallgatta a kérésünket, és mondta, hogy holnap reggel 7kor kezdhetnek is a gyerekek. Hogy mit hozzanak? Mindegyik hozzon egy grafitot és egy füzetet, ja, és az egyenruha, vegyünk a piacon, ha akarunk…Ennyi volt, semmi adminisztráció, semmi kérdezősködés…még a nevüket sem írták fel, és abba az osztályba mentek, amibe mi kértük. Az, hogy történetesen kettesével választottunk egy-egy osztályt szintén nem volt probléma.

20190502_070820.jpg

Az elsőre tekintélyes épületnek tűnő iskolában, mint kiderült szerencsére nem volt olyan sok diák. Minden évfolyamon maximum 2 osztályt számoltam és osztályonként sehol nem volt több 22-nél a létszám. A „preescolar”, vagyis iskolaelőkészítő résznél inkább 16 volt a felső határ, de ránézésre nehéz megállapítani, mert a gyerekeim szerint 6-8 gyerek rendszeresen hiányzik.

20190508_071312.jpg

Szögezzük le, hogy nem a minőségre mentem, pusztán a szociális élményért, és a spanyol nyelvért, tehát nem érdekelt az oktatás színvonala. (Úgysem értenek még sokat belőle). Ennek megfelelően egész biztosan sikerült egy átlagos iskolát kifognunk, így van alapom összehasonlítani egy otthoni iskolával. Minden hazai aggódó szülőt meg kell nyugtassak, az objektív mércék alapján természetesen bármelyik magyar iskola lehagyja az ittenit, de vannak szubjektív szempontok is…

 Az iskola épülete egy óriási udvart vesz körbe, minden tanterem az udvarra nyílik közvetlenül egy keskeny előtetővel. Az ablakokon nincs üveg, mert egész évben több, mint 30 fok van, tehát úgysem csukná be soha senki. Az udvar lebetonozott, van egy- két rajz a földön, de játékok nincsenek. A falat graffitiszerű rajz díszíti és van egy focikapu és egy kosárpalánk. A termek normálisak, van ahol padok vannak, van ahol kis asztalka székkel (a nagyobbaknak), természetesen semmilyen elektromos eszköz nincs, se vetítő, se okostábla, csak a mezei krétás, ami a mi gyerekkorunkban is volt otthon. Mintha visszamentünk volna 20 évet. A mosdó már inkább gáz, általában piszkos, papír az nincs (bár az otthon sincs sokszor) és a gyerekek nincsenek hozzászokva, hogy rendet tartsanak maguk körül. Épp ellenkezőleg, teljesen természetes, hogy a saját udvarukon dobálják el a büfében kapható nyalánkságok csomagolását, vagy, hogy mosdó után nem mosnak kezet. Ez utóbbi néha kihívás, mert a víz időnként elmegy. Ez mondjuk nem az iskola hibája, egyszerűen az egész országban vannak órák, amikor nincs víz, az áramellátás viszont sokat javult az elmúlt években, nagyon ritkán van csak kimaradás, az is csak nagyobb felhőszakadások esetén.

Visszatérve az iskolára, nem nagy szám, de nem is vészes. A gyerekek nagy része egyenruhában van, fiúknak hosszú sötétkék nadrág, ing, lányoknak szoknya vagy hosszú nadrág, blúz, térdzokni. Ez központi előírás, minden iskolában kötelező. Azt mondjuk nem sikerült megértenem, hogy egy ilyen éghajlatú helyen miért nem lehet szegény fiúknak rövidnadrág, de ez a szabály és kész.

A tanítás elméletben 7-től tart 12-ig a nagyoknak, az előkészítősöknek pedig (3-5 éves, kb magyar ovisoknak felel meg) 11-ig. Nem sok lehetőséget ad a szülőknek a munkavégzésre, de ez most nem az én gondom és nem tisztem felülbírálni sem, régen nálunk is így volt, és megoldották a szüleink valahogy.  Az elmélet azonban gyakran sántít a gyakorlatban, mert minden másnap valamilyen oknál fogva már 10-kor vagy fél11-kor vége a tanításnak. Persze ezt nem lehet előre tudni, csak aznap reggel, ha az ember rákérdez. Indok bármi lehet, esik az eső, szülinapja van az egyik tanárnak, délután szüreti felvonulás lesz…vagy csak úgy.

20190510_155319.jpg

Ebben a „hosszú” tanítási időben sem veszik túlságosan komolyan az oktatást. A 7-es időpont mindössze annyit jelent, hogy akkor nyitják ki az ajtót. Ezután nagy valószínűséggel van az udvaron egy sorakozó, amikor egy tanár (mögött nicaraguai zászlót tartó gyerekekkel), mond néhány bíztató szót a naphoz, imádkoznak egyet és elénekelik közösen a himnuszt. Ez kb 15 perc, a gyerekek icegnek-ficegnek közben, a kisebbeknek az anyukái belenyugvással várják a végét.

20190503_071232.jpg

Ezután a kicsiket bekísérjük a terembe, a nagyok bemennek maguktól. A kicsik tanítónénije ilyenkor még kb 20 percig trécsel az anyukákkal, de Duda szerint a nagyoknál is van, hogy egy órát még más tanárokkal beszélget a tanáruk. Szóval nem szigorú a kezdés, mint ahogy az ottlét sem. A tanítás alatt mindenki ehet, ihat, mászkálhat (Vilma rendszeresen felmegy a nagyokhoz enni, inni, bármiért…). Állítólag a tanár is eszik, iszik óra alatt, gyerekeket küld le az iskola előtti árusokhoz mangóért, chipsért… Az órán kiadják a feladatokat, amire elég sok időt hagynak, így a gyerekeim európai mentalitásukkal általában minden nyelvi nehézség ellenére az elsők között végeznek. Összességében minden tantárgy színvonala, amit harmadikban tanulnak elmarad a hazai elvárásokhoz képest. Míg otthon szoroznak, osztanak, itt kivonás van ezerig. Olvasás szinte nincs, írásból szokott a tanár diktálni, vagy gyakran van másolás. Néha a tanár ír a táblára, nem szépen, mint otthon, de azért ki lehet silabizálni. Tesi heti egyszer van, ezen a napon eleve tornaruhában mennek suliba, és abban is maradnak egész nap. A testnevelés az udvaron zajlik mindenféle sorversenyekkel és játékokkal…

Így leírva nem is értem, miért tetszett a gyerekeimnek… Pedig amikor felmerült, hogy egy évre visszajönnénk és esetleg egy jobban átgondolt iskolába íratnám őket, a lányok egyszerre hördültek fel, hogy márpedig ők a „kék iskolába akarnak járni!” , amikor hitetlenkedve rákérdeztem, hogy miért, akkor felsoroltak, egy csomó dolgot. Mert szereztek már barátokat, mert olyan laza, nem szigorúak, mert jó a hangulat…Kétségtelen, hogy nem stresszel senki, se a felnőttek, se a gyerekek. Van az udvaron egy elzárt kutyus, akit szünetben a gyerekek szoktak megetetni, van egy „szuper” büfé, ahol 5 córdobáért (kb 40 forint) kacsalábon forgó édességeket, mangót, és mindenféle édes löttyöt lehet kapni. Mindenki ismer mindenkit (őket meg pláne a szőke hajukkal), sokat játszanak, ez ugye otthon tanítási időben nem fér bele), és egyszerűen csak jó.

20190430_101624a.jpg

Aztán egy hónap után, mintha fordulni látszott volna a kocka. A nagyfiam, Duda már az eleje óta ellenállt és unatkozott, a lányok viszont csak egy hónapnyi „lébecolás” után kezdték érezni a „valódi elfoglaltság” hiányát. Elkezdte őket is zavarni, hogy állandóan elmarad az iskola, hogy a reggel úgy kezdődik, hogy egy órát cseveg a tanár egy másikkal, és igazából, egy feladatot oldanak meg 4 óra alatt. Lehet, hogy ők is rájöttek, hogy némi szellemi kihívásra mindenkinek szüksége van, még nekik is! Így aztán tettünk róla, hogy meglegyen a „kis tanulás” is…amiről következő posztomban olvashattok!

Ha tetszett a cikk, kövesd eddigi és további kalandjainkat  

 vagy kövesd a blogot! 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr5114904522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kewcheg 2020.10.15. 12:25:54

A rövidnadrágról: úgy tudom, ez spanyol hidalgo hagyomány, hogy úriember nem vesz föl ilyet, sőt ha lehet öltönyben van a nagy meleg ellenére.A templomba eleve úgy illik,
(ezt régebben úgy oldották meg ezen az éghajlaton, hogy egész egyszerűen pizsamát viseltek nappal is.)
Ellentétben az angolszászokkal, akik a trópusi gyarmatokon természetesen már száz éve is rövidnadrágot hordtak.

HussarX 2020.10.26. 13:47:10

Talán valahol a két rendszer között lenne ideális. Elég sok hondurasi és nicaraguai embert ismertem Kaliforniában, általában nagyon jó emberek voltak de még a segédmunkáknak is csak a legalját végezték, igaz, azt nagy szorgalommal, megbízhatóan. Az ember a saját gyermekeinek azért általában komolyabb jövőt vizionál... Jó buli a gyerekeknek egy ilyen suli, de később sajnos nagy árat fizetnek érte az életben, hacsak nem eleve olyan gyenge képességű gyerekekről lenne szó, akiket semmilyen módon sem lehetne még egy egyszerűbb szakmára sem megtanítani. Az olcsó édesség pedig lehet, hogy inkább átok, mint áldás, valahogy az egyetlen jó csaj anyuka pont a magyar lány :) Mindezt nem kritikaként írom, mindenki éljen ahogy akar, a nicaraguaiaknak is meg kell erre adni a jogot, de sok tudóst így nem fognak adni a világnak, az emberiség össz-érdeke pedig az, hogy előbb-utóbb ki tudjunk szabadulni véges világunk szorításából vagy... Vagy, végig bulizzuk azt a kis időt, amíg megérkezik a következő aszteroida és újra megnyomja a reset gombot. Persze azt megjöhet akár már jövőre is és ha nem lennének tudósaink, nem is tudnánk az utolsó pillanatig, hogy megyünk a dínók után, de lehet, hogy van még pár ezer évünk, csak azt kell eldöntenünk, hogy addig elbulizgatunk, vagy fejlődünk tovább. Minden esetre én sem bánom, hogy vannak még ilyen relaxált helyek a világon, csak ne ez legyen a követendő példa mindenki számára (ahogy az európai, az amcsi vagy éppen a kínai rendszer se legyen kötelező).
süti beállítások módosítása