Szegény szülőknek, ha az önmagában nem lenne elég, hogy gyermekük egy új élethelyzet előtt áll (az iskoláskor közeledtével), még folyton azt is hallják, hogy a magyar iskolarendszer recseg-ropog, és az adminisztratív teendők súlya alatt hamarosan összeomlik, miközben a gyerekek egyre fáradtabbak és túlterheltebbek. Mint anya, pedagógus és egy iskolás gyerekkel rendelkező szülő, én is ezt gondolom, sőt, tényként állítom, hogy ez igaz, és mindezt meg kell változtatni…de azon a tényen, hogy hamarosan intézményt kell választanom a második gyerekemnek is, ez nem változtat.

Abbéli elképzeléseimben, miszerint, „mi is felnőttünk így” és „hiszek az állami oktatásban” és „csak a tanító nénin múlik minden” kissé meginogtam. Persze felnőttünk, de emlékszem, hogy elsőben soha nem volt több, mint napi négy órám (jelenlegi elsősömnek soha nincs 5-nél kevesebb), és az akkori állami oktatásban sokkal több tere volt a tanítómnak (nem ellenőrizgették folyton, és nem tekintették betanított munkásnak) , ja és szabadon választhatott tankönyvet is nekünk…

 Valami nagyon félresiklott, de hátha még vissza lehet terelni a vonatot egy beporosodott sínre, vagy gyorsan újat lehet építeni neki, de ne olyat, amelyik folyton alagútban megy és zsákutcába vezet, mint a jelenlegi, mert bár a (jó) tanítók tényleg mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy a kisiskolások ne érezzék, hogy mindjárt rájuk omlik a rendszer, erőn felül teljesítve, nem lehet hosszú távon széllel szembe menni.

Sokan ezért érthető módon az állami iskolák alternatíváit keresgélik, és viszik el magán illetve egyházi iskolákba gyermekeiket. Teljesen meg tudom érteni őket, a lényeg persze itt is a szellemiség, és hogy a tanító személye passzoljon a gyerekéhez, esetleg a szülőhöz is. Férjemnek is azonnal megtetszett a Prezi iskolája, hallván róla a sok jót, csak sajnos én kicsit tényleg régimódi vagyok. Bár a terv szuper, de nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy ez családilag jó lenne nekünk. Lévén most induló iskoláról szó, nem szeretném, ha az én gyerekemen kísérleteznék ki az új rendszer hibáit és erősségeit. Aztán lehet, hogy nem nekem lesz igazam, és nyúl vagyok, és ahelyett, hogy egyik gyerekemnek megadnám a "csodát", mindet betagozom a „rendszerbe”, de szóljon ez az írás azoknak, akik szintén nem elég bátrak, vagy esetleg nincs is lehetőségük mást választani, mint állami intézményt.

Immár második éve futunk neki az iskolaválasztási procedúrának, mivel a két nagy között csak másfél év a korkülönbség, így egymás után mennek suliba. Idén nehezebb dolgom van, valahogy tavaly minden adta magát, és egyértelmű volt.

Már régóta élt a fejemben egy prioritáslista az iskolákat illetően, így ennek megfelelően választottunk tavaly (Dudának) és próbálunk idén is (Babcinak). A tanító néni személye a legeslegfontosabb, de azért akadnak még figyelembe veendő szempontok: Nekem elengedhetetlenül szükséges, hogy közel legyen, szerintem a szülőnek és a gyereknek is rossz, ha fél óránál többet kell utaznia egy általános iskola miatt, így maradt három szóba jöhető iskola, mind (rendes felnőtt tempóban) tízpercnyi gyaloglással elérhető. Utánanéztem, és ebből egy iskolaotthonos, és kettő napközis. Iskolaotthonos, amikor a tanórák egészen négyig el vannak húzva, hosszabb szüneteik vannak, természetesen nem hoznak haza házit, de előbb semmiképpen nem tudnak végezni. Napközis, amikor 1 körül befejeződik a tanítás, és a napközi keretein belül megírják a házit, illetve jó néhányan különórákra járnak. Nekem a napközis jobban tetszett, egyrészt a lehetőség, hogy hamarabb hazahozhatom, másrészt azért, mert így a foci, kerámia… vagyis a szakkörök és sportfoglalkozások nem maradnak estére, hanem négyig bezárólag tuti befejeződnek. Eszerint az időbeosztás szerint fél öttől tuti szabad program van, játszótér, barátok, vagy csak pihi otthon. Így már csak két iskola maradt versenyben, amiből, az egyikben nagyon ajánlottak egy tanító nénit, akihez testvérgyerekek jártak korábban, és így az ovis csoport mintegy fele oda akart járni.

Tavaly így nem volt kérdés, hogy az ovi melletti fehér iskola előkészítőjén részt vesz Duda. Bár még azt megelőző évben kiakadtam, hogy mit kell a gyerekeket már az oviban nyüstölni és felkészíteni az iskolára, de aztán nagyon pozitívan csalódtam. A foglalkozás nem volt más, mint amit az oviban csináltak (vagdostak, rajzoltak, énekeltek), imádott járni, és egyszer sem muszájból ment, sőt ez lett az egyik kedvenc külön órája. Így utólag, még fizettem is volna, ugyanis ingyenes volt az egész!

Aztán idén már nem indítottak előkészítőt, pedig Babci nagyon várta, gondolom szegény tanárokat már nem tudták, vagy nem akarták még jobban túlterhelni…Így aztán maradtak az „ovisulik" (játékos délutánok), és nyílt napok. Aztán ahogy közeleg a beiratkozás ideje, tavasz elején, tél végén mindenhol kihirdetik, hogy kik lesznek a leendő osztályfőnökök, és akkor már lehet menni órát is látogatni. Idén nagyon várom az óralátogatást, és mivel nincs egyetlen favoritom sem Duda iskolájában, ezért két iskolát is végiglátogatok. És itt jön be a sokgyerekes probléma, miszerint nem lehetek akkora mártír és idióta, hogy többféle iskolába vigyem a gyerekeimet. Nos erősen elgondolkodtam rajta, és bár most már Duda iskolája felé billen a mérleg, nem határoztam még el magam.

A másik kinézett iskola ugyanis mellettünk van egy utcányira, úgyhogy talán mégsem lenne akkora áldozat odavinni, kevesen járnak oda (egy évfolyamon egy osztály), van egy kellemes udvara, és délután kimennek a játszótérre ugrabugrálni. Szemben Duda iskolájával, ami ugyan kiválóan felszerelt, több tornateremmel, de az óriási gyereklétszámhoz képest kis udvarral, és ahol az állandó külön órákra járkálás miatt soha nem tudnak kimenni délután játszóterezni…De legalább együtt lennének, a tanár nénik mindkét helyen kedvesek, nem kéne két helyre rohangálni évnyitóra, ünnepségre, a szünetek is egyszerre lennének, szóval az élet biztos egyszerűbb lenne.

Ez az én pici dilemmám, és én egy határozott anya vagyok, úgyhogy el tudom képzelni, hogy másoknak mekkora ideggörcsöt és nehézségeket okoz letenni a voksot egy intézmény mellett, ahova aztán az első választott tanító néni után jöhetnek azok, akiket a gép dob…Nem, nem a tanárok ellen beszélek, hiszen magam is az vagyok, de lássuk be, ha több gyerekünk van, akkor az elsőnek nagyon alaposan választunk tanítót, aztán a második megy ugyanabba az iskolába, ahol jó esetben az ő évfolyamán is egy kedves és szimpatikus tanító néni lesz soron. Ezért sem lenne baj, ha meghagynák, hogy az iskoláknak „saját személyisége” legyen/maradjon és ne Klikkszaguk, mert akkor nagyobb eséllyel érezné azt az szülő, hogy itt a legtöbb tanár hasonló értékeket vall, és lenne értelme iskolát választani, nem csak tanítót.