Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Berci napló 2.

2020. január 20. 11:32 - Akuci

És a nyolcadik napon...

  Kicsi Berci ahhoz képest, hogy milyen korán született nagy babának számított a 2110 grammjával. ( A születésének körülményeiről itt olvashatsz. )


20191123_172231.jpg

Szerencsésnek éreztem magam, hogy bejött, amit az eddigi ultahangok mutattak, hogy 1-2 héttel nagyobb a koránál.

Úgy tűnt, bár a 31-ik hét valóban elég korai, a körülményekhez képest minden a legnagyobb rendben. Még amíg vajúdtam kaptam két injekciónyi tüdőérlelőt, ami segíthetett neki, és úgy tűnt nem szorul se lélegeztetőre, se semmi „külső” segítségre az életben maradáshoz. Persze a koraszülött osztályra került egy inkubátorba, és természetesen mindenféle vizsgálatnak alávetették, amik rengeteg vérvétellel és macerával jártak.

A koraszülött osztályok az országban mindenhol más-más rendszer szerint működnek, itt bizonyos órákban volt látogatás, de ezek a látogatások általában nem estek egybe az etetési időszakokkal, hiszen a legtöbb kis lakó orrszondán, vagy legjobb esetben is csak cumisüvegből kapta a táplálékot. A hangulat meglehetősen megilletődött volt eleinte és a csöndet leginkább csak a gépek pittyegése törte meg. Akiknek a babája már egy ideje itt tartózkodik, nagy rutinnal mutatja az „újaknak” a kézfertőtlenítés módját, helyszínét, és a bevett szokásokat. Az anyukákon a kétségbeesés, féltés,  nyugalom, kitartás és néha a beletörődés látszik, fel-felváltva egymást. Én is izgulok az első „találkozáskor”, de azért nem annyira, hiszen van már egy mostanra 7 éves „korababám”, akivel minden rendben ment.

Berci tényleg egész termetes a szobatársaihoz képest, de még így is olyan védtelennek tűnik a sok géppel körülvéve. A biztonság kedvéért még egy ideig lélegeztetést kap, meg persze orrszondát, és mérik a pulzusát is, tehát, ugyan nem életmentő zsinórok, de mégiscsak zsinórok veszik körül a meztelen kis testet, ahogy szendereg az inkubátor melegében.

20191119_113207.jpg

Az első napokban sok a talány, mindenféle fertőzésre gyanakodnak, kiderül, hogy a magzatvízben valami kórházi rezisztens baktériumot találtak, mérik Berci gyulladás szintjét, ami nem túl magas, de egy kicsit magasabb a kelleténél és a biztonság kedvéért kap antibiotikumot is, amit aztán a kórházi baci miatt megváltoztatnak, mert az eredetire nem érzékeny a baci.

Minden úgy tűnik, mintha jó irányba haladnánk, valamiért azonban végig úgy érzem, hogy az orvosok nem elég bizakodók, nem tudják, hogy mi nem stimmel, az adatok pedig elég semlegesek, semmi extra jó vagy extra rossz. Berci persze fogy, mint minden újszülött, de aztán ez a fogyás már eléri a 20%-ot is. Ekkor az osztályon arra kezdenek gyanakodni, hogy a születésekor rossz súlyt mértek. „Biztos nem volt jó a mérleg” – mondogatják. Ezt leszámítva „csak” hasmenése van, ami „Biztosan az anyuka tejétől van”.

Ennyiben maradunk, bár én nem hiszem, hogy a tejemtől bármi baja lenne, de innen szabadulnék, szeretném végre átölelni Bercit, és nem csak egy inkubátor árnyékában duruzsolni neki egy üveglapon át. Egyszer-kétszer ki is veszik nekem, de nagy macera, a sok zsinór, felöltöztetés, nincs igazán kapacitás erre, inkább az életmentés és életben tartás az osztály feladata, nem az intimitás kialakítása anya és baba között. Végül is megértem, kevés a nővér, sok a baba, a hidegfronttal sok koraszülött érkezett. Éppen ezért sürgetem a távozásunkat. Első körben az utunk nem hazavisz, hanem egy olyan koraszülött osztályra, ahol felépítik a baba táplálását. Ebben nagyon bízom, már van ezen a téren tapasztalat, és sikerélmény is, úgyhogy remélem, hogy egy hét alatt egymáshoz szokunk és Berci megeszi a neki szánt adagokat.

Engem már pénteken kitesznek, Berci azonban a gyulladásos értékei és az új antibiotikum miatt a hétvégét még az osztályon tölti. Hétfőn sikerül átszállítani a Madarászba. Óriási az öröm, ugyan ágyat én nem kapok (épp foglalt mind a 4) , de itt már kiságyban, inkubátor nélkül lehet Berci egy kisebb, ezáltal is barátságosabb kórteremben, 3 másik apró babával együtt.

20191124_124122.jpg

Mivel még antibiotikumot kap infúzión keresztül, ezért a kiságyban etetem a cumiból, de másnap délelőttre arról is lekötik, és vihetem a különböző vizsgálatokra. Mára a hasi ultrahang van beütemezve. Lesétálunk, és mindent rendben találnak. Én még kicsit nehezen mozgok és hamar elfáradok a császár sebem miatt, azért a délutáni 2-es etetés után hazamegyek, és megbeszéljük Marcival, hogy az 5-ösre ő megy be. Tejet hagytam bent a hűtőben, cumiból megkapja, még úgysem erőltetem a szopizást, mert nagyon kifárasztja…

Bár minden objektív jel továbbra is jó, nagyon kifárasztott ez a fél nap és elég rosszkedvű is vagyok. Nincs ágyam és még mindenem fáj, egy baba-mama szobában tudtam várakozni, amikor épp Berci a kiságyában aludt, és nem evett, és ha evett, akkor is csak állva a kiságy mellett tudtam etetni. Nem könnyen ette meg az 40 ml-et, de azért lassanként letolta, ezen igazán nem kéne szomorognom… A vizsgálatok rendben találtak mindent, egyedül az egyik nővérke kérdezgeti, hogy eddig is ilyen „márványos” volt-e a bőre, de nem igazán tudok erre válaszolni, az inkubátorban nem tudom milyen volt a bőre színe igazából…azt hajtogatja, hogy nem tetszik ez neki…

 20191126_171033.jpg

Hazafelé valamiért kitör belőlem a feszültség, talán csak most fogtam fel, hogy koraszülött, talán most van először időm belegondolni, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű. Miközben vezetek hazafele, megállíthatatlanul patakzanak a könnyeim. Amikor hazaérek, Marci látja, hogy teljesen kész vagyok, mondom, hogy nem tudom mi a bajom, biztos csak a hormonok, minden rendben egyébként…

Ő bemegy én pedig megpróbálok megnyugodni, mégsem mehetek sírva a gyerekekért az iskolába. Aztán csak telik az idő, és nem jön haza, nem vagyok az az izgulós típus, de most már rácsörgök.

Kiderül, hogy baj van, Bercinek felpüffedt és bekeményedett a hasa, a bőre pedig egyre márványosabb, ahogy a felszíni keringése egyre rosszabb, mivel minden vér a hasába tódul…Megultrahangozzák újra, ki vannak tágulva a belei, de szervi eltérést nem látnak…nem tudnak ezzel mit kezdeni, át kell szállítani egy olyan helyre, ahol van újszülött sebészet.

Na most aztán tényleg kiborulok, nem is tudom, hogy a délutáni egy fura megérzés volt, vagy az előszele a bajnak, de most hiába vesz körül az összes gyerekem, a nappali közepén zokogni kezdek. Összegömbölyödve ülök a szőnyegen, miközben ők megilletődve kérdezgetik, hogy mi a baj. Nem igazán tudok válaszolni, csak annyit motyogok, hogy „Olyan kicsi és védtelen”.

20191126_230906.jpg

Kedd este van, alig néhány órával több, mint egy napja szállítottak minket ide, és már menni kell tovább, Berci még csak 8 napos. A nővérkék az ügyeletes sebészeteket keresik egy papírról. Aztán a Bókayra esik a választás, ott van ma este behívós ügyelet, az is jobb a semminél.

Én mérges vagyok Marcira, amiért nem szólt azonnal, de nincs idő még neheztelni sem. Rögtön hívom anyukámat, hogy jöjjön vigyázni a gyerekekre, miközben Marci jön értem, hogy együtt menjünk be a Bókayba, mialatt a Cerny mentő viszi Bercit szirénázva, már szinte szürke a gyerek, egyre kevésbé van felszíni keringése. A fejéből kiáll egy branül, amit nagy nehezen sikerült beleszúrni, miután a kezén már nem találtak épp vénát. Ezen keresztül próbáltak az utolsó órákban némi infúziót csepegtetni bele, de nem segített szinte semennyit az állapotán.

Mire átér a mentő, már este van, mi csak a folyosón izgulhatunk, nem is látjuk Bercit, ahogy beviszik…nagyon sokáig semmi hír róla. Aztán kijön egy orvos, azt mondja, egy mélyvénát szúrnak neki, hogy legyen min keresztül rendesen infúziót adni, mert a fejében bármikor megszűnhet működni a branül. Sorra behívják az orvosokat, a röntgenes bent van, de ő nem lát semmit…behívják az ultrahangost, a sebészt és az aneszteziológust. Nem tudjuk mi a baj pontosan, de az látszik, hogy nagy baj van. Mintegy megnyugtatásként este 11-kor újra kijön egy orvos, hogy tájékoztasson, hogy most már infúziót kap, és már nem olyan „fekete”, mint ahogy beérkezett. Várjunk még, mire mindenki beér…Rettentően nehezen telik az idő, egy kényelmetlen kórházi padon ülünk, nincs hideg, de a fáradtságtól és a kimerültségtől, már mindketten fázunk és kabátban ülünk, éhesek is vagyunk, de mit számít ez most.. Egymásra nézegetünk, komor némaságban, rettegve várjuk, hogy mi fog történni. Én időnként könnyezni kezdek, szipogok, Marci csak ül, arcára kiül a kétségbeesés. Ugyanazt a mély félelmet és tehetetlenséget látjuk egymás szemében. Érezzük, hogy most akár meg is halhat…de nem mondjuk ki egymásnak, mert az túl durva lenne.

Végre éjjel 1-kor beengednek hozzá. Megérkezik a sebész, majd röviddel utána az utrahangos orvos. Megnézik a pocakját ultrahanggal, még mindig nem egyértelmű, de az látszik, hogy fenti szakaszon ki van tágulva a bele, a lentin pedig össze van esve. Mindenképp műteni kell, méghozzá halaszthatatlanul…Mostanra 1775 grammra fogyott, borzasztóan ki van száradva, és a felszíni keringése kritikus. Látom a sebész szemén az aggodalmat. Nehéz műtét elé néz, igen rossz állapotú pácienst sikerült kifogni így éjjelre. Éjjel 3-kor, mikor teljesen összeáll az orvos csapat, megkezdik a műtétet…

Berci történetét itt olvashatod tovább.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr4215415250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GbR 2020.01.21. 23:30:40

Köszönöm szépen ezt az írást, és nagyon várom a folyatatást is! :-)addig is sok erőt Berci, minden nappal egyre erősebb leszel!

Krisztina Megyaszay 2020.01.23. 06:55:08

Remélem, hogy Marci már biztonságban van, s folytatásból majd az is kiderūl, mi okozhatta a bajt!Nagyon drukkolok a csōppnyi kis emberkének!❤️

Akuci 2020.01.23. 11:20:20

@Krisztina Megyaszay: Kiderül persze. Sőt, azóta túl van még egy műtéten. Szerencsére úgy tűnik hamarosan haza is jöhet már.(És Berci

Akuci 2020.01.23. 11:21:34

@GbR: Jövő hét elején következik a folytatás. Köszönjük a sok drukkot!!