Ahogy Európa felett a lelki szemeim előtt egy sötét ködfelleg úszik, úgy itt, Nicaraguában minden olyan derűs és békés. Persze pont a távolság az, ami leginkább elferdíti a tényeket, és a valódi tapasztalás által tudod csak bizonyosan, hogy mi is a valóság. Éppen ezért gondoltam arra, hogy megpróbálom politikától mentesen leírni a saját tapasztalatomat és megírni a saját véleményemet a helyzetről, amivel persze nem kell egyet érteni.

A távolság vagy megszépíti a dolgokat, vagy egy világjárvány idején félelmetesebbé is teszi, hiszen az ismeretlen, a bizonytalan az veszélyes. Most pedig minden változik, napról napra újabb szabályokat vezetnek be, ami tegnap még igaznak tűnt ( pl. a maszk haszna, a szabad mozgás joga…) az mára felülíródik. Valóban nehéz ilyenkor kimozdulni a komfortzónánkból, és nem a kanapé karfájába kapaszkodva rágódni a szép múlton és a bizonytalan jövőn. Teljesen megértem a társadalom nagy részét, akik félnek, szét vannak szaggatva az idegeik az állandó feszültségtől és készültségtől, hogy mi jöhet még. Szerencsére sokan vannak, akiknek nem volt megterhelő az átállás, és nyugodtan tudják élni kissé leszűkített életüket, de megtalálják ebben az új világban is a harmóniát. Én sajnos nem tartozom közéjük, már a korlátozások gondolata is folytogatóan hat rám. Talán a habitusom az oka, de az biztos, hogy úgy éreztem, hogy a rám erőltetett szabályok szigorúsága és az életem ilyen szintű korlátozása nem áll arányban azzal, mint amennyire veszélyes rám ez a vírus. Úgy éreztem, hogy a lelki egyensúlyomat teljesen felborítja az újabb és újabb 10 napos karantén, a bezártság, az egész „rettegésben tartás”. Nem a vírus teszi tönkre az egész világot, hanem a saját magunk extrém túlféltése az, amitől most összeroppantjuk mentálisan az emberek egy nagy hányadát. Én nem akartam ebbe a csoportba tartozni és gyakorlatilag úgy éreztem, hogy kimenekülök az egyre szűkebbre szabott ketrecemből, Európából, Magyarországról, Budapestről, a belvárosból, a lakásunkból, el nagyon messzire egy másik világba.

Ez a másik világ sem tökéletes, sok hibája van, sok mindenben gyerekcipőben jár Európához képest, más a mentalitás, a vezetője enyhén szólva is autoriter, de én mégis itt találtam meg a lelki békémet és a szabadságot. Mondhatjuk, hogy a hideg elől menekültem, de igazából a szabadság utáni olthatatlan vágy volt, ami idáig hajtott. Nem akartam a gyerekeimet állandóan bezárni, tortúrának kitenni az állandó tesztelgetéssel, az otthontanulás siralmait újra végig élni, nem akartam, hogy a napom fénypontja az legyen, hogy leugrom a sarki közértbe.

Hogy is van ez a vírus itt? A központi vezetés szerint alig-alig, de a valóság is azt támasztja alá, mondjuk Magyarországgal összevetve, hogy jóval kisebb mértékben van jelen, mint a saját hazámban volt akár a megszorítások csúcspontján is. Az első hullám valóban elmúlt, és most úgy tűnik egy második hullám elejét kapargatjuk, amikor a napi halálozásokban 50 fő lehet a covid áldozata, legalábbis ellenzéki sajtóorgánumok szerint (a kormányközeli szerint napi 5, lakosságszám: 8 millió). Az, hogy itt miért nem pusztít olyan mértékben, valószínűleg nem én fogom megfejteni. Mint ahogy azt sem tudtuk kitalálni, hogy miért Olaszország lett az egyik legfertőzöttebb, úgy ez sem egyértelmű. Mondhatom persze, hogy a jó idő és a nyitott terek miatt lehetséges ez az alacsony fertőzöttség, de akkor pedig a többi Közép Amerikai ország adatainak kéne egyeznie, és mégsem egyeznek.

https://www.statista.com/statistics/1101643/latin-america-caribbean-coronavirus-cases/

Védekeznek egyáltalán a vírus ellen, vagy ez nulla védekezéssel történik? Az az érdekes, hogy védekeznek. Méghozzá sokkal szimpatikusabban, számomra szinte felfoghatatlan „szabadsággal” és belátással.

A központi irányítás nem vár el semmit, de fél éve bezáratta az állami iskolákat. Most tanévkezdéskor (február elején) nyitottak újra. Egyébként semmi más elvárás vagy jogcsorbítás nem történt, nem kell maszkot hordani sehol, nem zárattak be semmit, az élet akár a rendes medrében is folyhatna tovább, ha a világ többi része nem bolondult volna meg. Mert persze hogy is ne hatott volna, hogy a földi határokat lezárta Costa Rica, hogy az áruszállítás egy időben akadozott, hogy a nemzetközi légiforgalom gyakorlatilag megszűnt? Mindez rendkívül sok rosszat és szegénységet hozott magával, de térjünk vissza a védekezésre. Ha központilag nem is, de a cégek egyenként hoztak intézkedéseket, tehát például a közértekbe, boltokba, banfiókokba nem lehet maszk nélkül bemenni. Sőt a belépéskor fertőtlenítik a kezed és mérik a hőmérsékleted is. Most iskolakezdéskor az iskolában is kell maszk, a buszokon pedig mindenki belátása szerint, hord, ha akar. Mióta megtudtam, hogy az FFP2-es szelepes maszk a viselőjét védi, nem a körülötted lévőket, azóta nem látom be, miért kéne mindenkinek maszkot hordani.

Tehát védekezés van, de nagyrészt egyéni döntés kérdése. Tudom, hogy ez most sokaknál kiveri a biztosítékot, de szerintem ez elégséges járványkezelés. Persze időnként felröppenek olyan hírek, amiknek semmi valós alapja sincsen, például nemrég egy Costa Ricában élő külföldi kezdte azt terjeszteni a közösségi oldalán, hogy „azt hallotta…hogy Nicaraguából buszokkal viszik át a covidba megbetegedett embereket, mert az ország annyira nem tudja kezelni a járványt, hogy Costa Ricába menekülnek ellátásért. „ Ez az állítása azért is vérzik több sebből, mert ha még lenne is olyan beteg, aki át akarna menni, az nem kapna ott ellátást, ja és a szárazföldi határok le vannak zárva, úgyhogy nem buszok, de gyalogosok sem juthatnak át. Mi várható ezek után, hogy mit gondoljon valaki több ezer kilométerről, ha a szomszédos országban efféle sötét tudatlanság uralkodik és a félelem vezet minden kijelentést. Egyébként is úgy tűnik, hogy mindenki azt próbálja bizonyítani, hogy ő az egyetlen (állam, szerv, kormány) amelyik jól kezeli a járványt, és mindenki másnak ez rosszabbul megy. „Mi vagyunk a legjobbak!” Üzenik a népnek, és megpróbálják lenyomni a tömegek torkán az újabb szigorításokat, kizárólag persze a nép saját érdeke védelmében. (Esetleg más hátsó szándékok is vezérlik őket?) Csak az a bizonyos béka előbb utóbb fel fog forrni.

 Nem hiszem, hogy éveken át bezárva, félelemben élni egészséges, ha pedig valaki nem így gondolkodik, hát vigyázzon magára. Megteheti, senki nem kényszerít senkit étterembe, maszk nélkül közlekedni, vagy ölelgetni másokat. Furcsállom, hogy csak én érzem, hogy csorbítják a fejlett világban a szabadságjogaimat, hogy pont a legfontosabbat veszik el az emberektől, a szociális kapcsolatokat, azt a lelki feltöltődési pontot, ami egy olyan láthatatlan hálózat, ami nélkül hosszú távon nem lehet boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Minek legyek otthon, ha pont a lényeg hiányzik. Itt normális életet élhetek, nem rettegek a szembejövő emberektől, edzőterembe járhatok, beülhetek egy kávéra bárkivel és szabadon mozoghatok bármikor. Ez otthon most nem mondható el...és szerintem ez szomorú...