Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Családon belüli eltérő igények hálójában

2015. október 19. 07:53 - Akuci

Anyának és apának lenni teljesen más élethelyzet, gyerekeink pedig, mint minden gyermek, azt képzelik, hogy a világ körülöttük forog. Ha ennyi naphoz kell már igazodni, akkor naprendszerünk működése egyre inkább lehetetlennek tűnik.

Mindig is azt hittem, hogy szervezésben jó vagyok.Amikor még leányéveimet tapostam, rendszeresen én hoztam össze a bandát különböző alkalmakkor, aztán az utódok számának növekedésével egyre gyérült ezen alkalmak száma, mígnem maga a banda is oszlásnak indult. Mindenki a saját családjára fordította a kevéske szabadidejét, vagy arra, hogy egy-egy gyerekmentes estét, ne adj isten a párjával is el tudjon tölteni.

Energiáim így áttevődtek a családi élet szervezésére, amiről nem is gondolná az ember, hogy mennyit emészt fel. Az első gyereknél még csak a végtelen alkalmazkodás a kis mazsola napirendjéhez, mikor alszik, mikor eszik stb…Úgy tűnt megéri, mert cserébe kiegyensúlyozott volt és ettől mi is azok voltunk. Az elején a napi kétszer másfél óra, később a nap közepi alvásidő akadályozza meg az ember lányát abban, hogy egész napos programot szervezhessen a babával. Ahogy aztán egyre több a gyerek, egyre többféle az igény és a tökéletesség igénye egy vágyálom marad csupán.

blogra8.jpg

Ekkor már a tökéletesnek sok alfaja lesz, vagyis a kérdés kinek tökéletes? A kicsinek, akinek a legjobb, ha otthon békésen az ágyában alszik déltől, a nagyobbnak, akire 2től köszönt rá szundimanó, vagy a két nagynak, akik alvás helyett valami egész napos viháncolásban is benne lennének. Persze melyik hogy, Babci egész nap ugrabugrálna, kirándulna, játszóterezne, Duda otthon kisautózna, rajzolgatna, esetleg biciklizne. Ja, és akkor még a saját igényeinkről egy szót sem ejtettem…Felesleges is, kinek jön össze négy gyerek mellett, hogy délig aludjon, komótosan reggelizzen, aztán romantikus kettesben megnézzen egy filmet, és délután kószáljon egyet a belvárosban? hahaha…Most, hogy ezt a nevetséges szülői vágyálmot elhessegettem, itt az ideje a realitások talajára huppanni ismét. Miénk a moderátor szerep, mert mindenkinek úgysem lesz jó. Márpedig, ha van már hangja annak, akinek nem jó, akkor ennek hangot is fog adni, méghozzá süvöltve és dühödten.

Egyszerű eset, a két lány szeret játszóterezni, akár barátok nélkül is (Duda, csak ha van barátja), mivel nem tudok mindig odaszervezni számára egy hadsereget, ezért duzzogva szokott eljönni, és kb 5 perc után nyüszít, hogy haza óhajt indulni. Megoldás? Kettő egy arányban győznek a csajok (Vilubaba igényei még nem számítanak e téren), és hallgatom a duzzogót. Jó esetben önmaga is elunja, hogy nyüglődik és elkezd játszani…rosszabb esetben kiborulok, hazaindulunk, ahol majd  a másik kettő duzzog.

Rettentően próbálok megfelelni az igényeknek, összeegyeztetve persze nevelési elveimmel őket. Például jó levegő kell, szabadban lenni kell, számítógép kizárt (még kicsik hozzá), rendes étel kell. Jaj, az utolsó pontban már elbuktam, a fiam ugyanis épp olyan édes szájú, mint én, és óriási harc, hogy a túró rudi - danonino kombó helyett legalább egy párizsis zsömlét tömjön magába.

Aztán amikor rosszabb passzban van az ember, mondjuk jön az ősz, hideg, sötét és nyálkás időjárás, esetleg még a gyerekeid sem a legjobb arcukat mutatják, akkor azt kezded érezni, hogy az életed egy folyamatos harc, amiben vesztésre állsz. Minden reggel újrakezdheted a küzdelmet az öltözködéssel, a „Nem veszem azt fel! Ja, sálat, azt biztos nem. Ez a kabát már nem tetszik nekem. A cipőmet meg tegnap óta kinőttem, de tényleg…” variációkat a „Nem akarok ma úszásra menni. Nem akarok oviba menni. Kekszet akarok alma helyett vinni uzsonnára az iskolába.” követi. Aztán, amikor a férjeddel egyesült erővel lenyomjátok gyerekeitek torkán az akaratotokat, hiszen az iskola miatt időben kell elindulni, meztelenül mégsem lehet az utcán mutatkozni, és nem lehet mindennap otthon maradni ovi helyett…akkor a rövid megkönnyebbülést egy röpke lelkiismeret furdalás zavarja meg. Vagyis, „Tényleg jól csináltam? Lehettem volna megértőbb és türelmesebb reggel. Igazából vihetett volna kekszet is szegény gyerek…

blogra5.jpg

Amikor ezek a gondolatok felbukkannak benned, kételkedni kezdesz önmagadban, ön marcangolsz, és amikor az is eszedbe jut netán, hogy azon kívül, hogy szőrös szívű, kegyetlen hajcsár anya vagy, még a férjedre sem jutott ezen a héten/hónapban/… elég időd, akkor végleg elmegy a kedved nyomorult kis életed folytatásától. A „Mit csinálok én rosszul?” kérdésre a válaszod: „Bizonyára mindent!”, De ekkor jön a duplacsavar, s felmerül az önfelmentő kétely, mert miközben te az igényeket figyelembe véve 6 felé hasadsz,férjed saját igényeit is szem előtt tartva éli életét.  Ekkor megvilágosodsz, hogy ha nem te, akkor, ki más is lehetne a hibás…nem, nem ezek a szegény elnyomott tündéri gyerekek, hanem a férjed! Hát persze! Hogy ez korábban nem tűnt fel? Először is sokat dolgozik (ja, kis felmentés, ha ez sok pénzt hoz a házhoz), emiatt aztán keveset van itthon, emiatt keveset segít, és még saját igényei is vannak, amiket kielégít. Például felnőtt emberek társaságába jár, szabadidős tevékenységet folytat heti rendszerességgel…

Bevallom nekem Marci sokat segít, és elég sokat van itthon is…de azért persze hogy, mint a többi férfi, ő is hibás. Például nem szoptat, ezért akkor megy el, amikor akar, akár egy egész éjszakára, vagy több napra is! Aztán nem kell rejtőzködve távoznia otthonról, mert nem kap hiszti rohamot a kicsi a távolodó lépteitől. Érdekes mód őt hagyják, hogy leüljön és számítógépezzen egy darabig, sőt még olyan is előfordult, hogy olvasni tudott, miközben a gyerekek ébren voltak! Neki akadnak helyek, ahova elegánsan felöltözhet, szemben azzal, mennyire felesleges a játszótéren necc harisnyában villogni. Mindez mélyen igazságtalan és csakis ő tehet róla! Vagy mégsem?

Amikor magamba nézek, és épp visszatér a jó hangulatom, akkor azt látom, hogy önként és dalolva választottam az anyaságot, aminek immár 7. évét taposom, és lássuk be, ez alatt előfordultak hullámvölgyek. Hazudik, akinek nem. Önkéntes a szerepvállalásom, ami azt jelenti, hogy egy ideig én vagyok Héra és ő Zeusz (csak ne csaljon meg, mint őt!), aztán még hosszú az élet, lehetek még Pallasz Athéné, vagy Artemisz is, ha arra vágyom, csak később. Most pedig ideje visszatérnem a mosatlanhoz, és elvégezni a házimunkát, hogy aztán érdemi időt tudjak együtt tölteni a gyerekekkel, ja és talán a férjemmel is…mert mind megérdemlik.

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr947987907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Törökátok 2015.10.19. 16:11:39

Hehe. Hehehe. Megérdemli, aki gyereket csinál... aki meg rögtön 4et...
süti beállítások módosítása