Kezdődik a téli ünnepözön, rögtön nyakunkon a mikulás avagy télapó, kinek hogy tetszik! Mindenhonnan piros ruhás puttonyos dagi vagy éppen nyúlánk fehérszakállas mikulások néznek a gyerekeinkre, és ők azt sem tudják hirtelen: Hogy tud a Mikulás ennyi helyen lenni egyszerre?

Nekem kezdő szülőként először ez a már-már zavaró mikulásdömping akadt meg a torkomon, a másik (később felmerülő) problémám pedig az amerikai filmek kapcsán: Akkor most a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékokat?

Azt gondoltam, nehéz lesz megmagyarázni, hogy a filmben a karácsonyfa alá hozza tonnaszámra a meglepetéseket a fehér szakállú, míg itthon (kis hazánkban) már december elején felbukkan, és kiszúrja a gyerekek szemét némi csokival meg gyümölccsel…Aztán ez utóbbi nem is okozott komoly problémát, egyszerűen megértették, hogy Amerikában később jön a télapó, ott viszont nem jön Jézuska (vagy ahogy a mi családunkban: Angyalkák), tehát nekünk jobb, mert kétszer kapunk valamit, először kicsit, később a fa alá: sokat. Persze nem ez lenne az ünnep lényege, de valljuk be, tuti, hogy apró csemetéinket a gasztro élmények és a népes vendégsereg összetoborzása helyett leginkább a „Mi kerül a csizmámba? Ugye nekem is hoz ajándékot a Télapó?„ kérdéskör foglalkoztatja leginkább.

Annak megakadályozására, hogy az egész december az ajándékok jegyében teljen,természetesen  lehet némi „óvintézkedést” tenni. Van, aki negligálja a karácsonyi készülődést, és struccként homokba dugja a fejét, gyerekeivel elkerüli a plázákat és a játékboltoknak még a környékét is.  Ez utóbbi kettővel én is erősen próbálkozom, már csak azért is, mert egész évben utálatos négy gyerekkel a napi élelmiszereken kívül bármi mást is vásárolni, és ez fokozottan igaz a decemberre. A készülődésbe viszont megpróbálom bevonni őket, és a három nagyobb már egész aktívan és lelkesen díszítgeti saját kis szobáját a tavalyról elővett díszekkel. A készülődés persze nem lenne teljes süti sütés nélkül, és valahogy télen mindig a munkásabb, több kosszal járó (ámbár gyerek szempontból érdekesebb, hiszen formázható) kekszeket és tésztákat szoktuk elkészíteni. A mézeskalácson és hókiflin már túl vagyunk, ezután jön a kakaós keksz, és egész biztosan minden hétre találunk valami formázható finomságot. Ilyenkor mind a hárman (Vilu, a legkisebb csak hempereg a konyhában lepergett lisztben)köténykét kötnek és előkeresik az összes gyurmaszaggató formájukat és már kezdődhet is a csizma, sapka és holdacska formázás. Estére a konyha pont úgy néz ki, mint ha havazott volna, azzal a különbséggel, hogy ez a hó porzik és semmilyen fűtés nem olvasztja el.

Na de térjünk vissza arra a némely szülőt aggasztó tényre, hogy már lassan minden sarkon egy mikulásba botlik az ember, de ha ott nem is, biztosan legalább az oviba, otthonra és néha még a szülő munkahelyére is betoppan a jóságos puttonyos. Én jobban örülnék, ha sehol nem lennének beöltözött mikulások, csak az ablakban hagyná ott rénszarvasszánján száguldva a gyermekeim által elképzelt mikulás a kincseket. Ti hogy vagytok ezzel? Kíváncsi lennék, hogy más szülőt is zavar ez a tény, vagy bőven el van foglalva mindenki más az ünnep előtti hajtással, és csak vihar egy kanál vízben a felvetésem?

 Volt olyan év, hogy jobban aggasztott ez a téma, mostanra beletörődtem, hogy minimum háromszor testben is találkozunk a mikulással, és ajándékait nem csak hozzánk küldi, hanem a nagyszülőkhöz is…Ami a gyerekeknek tiszta haszon és boldogság, de én már most elképzelem, hogy édességben fogunk tobzódni egész télen.  A mikulásdömpinggel mégis az a legnagyobb bajom, hogy félő, hogy lehúzza a hit és mese leplét a gyermekek szeméről, s rövid időn belül nem fognak hinni a „csodában” és képzeletüket megfolytja a sok beöltözött „bábmikulás”.

A férjem szerint ez „anyapara” és felesleges ezen túráztatnom magam, a gyerekek hinni akarnak, és egyáltalán nem zavarja meg őket, ha többször találkoznak a Télapóval. Ennek kapcsán jutott eszébe a családi anekdota, melyben ő és 6 éves bátyja a munkahelyi mikulásünnepségről hazafelé tartva a következő párbeszédet folytatták: Báty: „Nahát papa, a Mikulásnak ugyanolyan volt a cipője, mint neked! És a hangja is nagyon hasonlított. Te papa, nem te voltál a Mikulás?” – mire a kis 4 éves öcsi: -„Az nem lehet, mert a papa itt van, a Mikulás meg ott volt.”

Na, én ezt a hitet szeretném minél tovább fenntartani! Bár a 7 éves nagyfiam már néha kérdezget meredekebbeket, mégis érzem rajta én is, hogy még ő is hinni szeretne, éppen ezért tényleg nem kérdez rá a durva részletekre. Soha nem merült még fel például, hogy hol érkezik ki nálunk a kéményből (ugyebár sehol), vagy nem lesz-e kormos? Vagy hogy fér be a nagy hasával és a puttonyával együtt?..Még szerencse, hogy a gyerekek nem racionálisak…és ha ezt elhisszük, akkor minden eddigi felvetésem tényleg csak „anyapara”,  mert tuti nem fognak addig rákérdezni a tényekre, míg már rég rá nem jöttek maguktól, hogy…