Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Kézműveskedünk, de kinek az örömére?

2015. december 11. 06:15 - Akuci

 

Furcsa elvárás, hogy amint valakinek gyermek születik, rögtön azt feltételezik róla, hogy a kézügyessége a szüléssel együtt kifejlődik, és ha addig nem volt, a kedve is megjön a barkácsoláshoz. Én például nagyon szeretek kézműveskedni, sütögetni és maszatolni a gyerekeimmel, de sokakat ismerek, akiknek ez igen nehezére esik. Barátnőim sora fejtette ki ellenérzését a közös kütyük és díszecskék készítése iránt, és én sok szempontból nem tudtam ellentmondani nekik.

 2015-12-08_23_58_30_1.jpg

Kezdjük ott, hogy már a két évesekkel el lehet kezdeni otthon a gyurmázást és firkálást, mint otthoni fakultatív tevékenység, a kérdés csak az, hogy megéri-e? Vajon az élvezet, vagy a mocsok nagyobb, miután tíz percig cincálta gyermekünk a gyurmát, majd alaposan összekeverte, és merő véletlenségből mindezek után a szőnyegbe taposta. Ha kitartóak vagyunk és nem akadunk fönn az állandó takarításon, akkor bevállalható, bár nálunk a gyurma csak egyre fogy, és valahogy nem akaródzik újabbakat vennem (férjem legnagyobb örömére). Azt hiszem az első két gyerek ebből a szempontból többet kapott, utánuk még volt erőm konstans takarítani a cafatokat, de mióta megszaporodtunk és már egy vacsora eltakarítása is közel fél órát vesz igénybe, kissé megcsappant a gyurmázás iránti kedvem. Szegény legkisebbnek marad a festés (néhanapján) és a rajzolgatás, már ha talál valahol egy- egy kósza ceruzát.  Amit sajnos, ennyi gyerek mellett mindig talál, és legnagyobb bánatomra nem csak a papírra kezd satírozni…Éppen ezért az előző kanapénkat eszem ágában sem volt kidobni, mígnem teljesen szét nem szakadt. A mostaniról azt állították a boltban, hogy könnyen le lehet mosni róla a filctollat (sajnos már feltűnt, hogy a tollat nem).

Rajzolni, alkotni, barkácsolni tehát szép dolog, de az kétségtelen, hogy az első években (mondjuk 4-5 évig), az ember inkább maga készít (kivéve talán a rajzot) és a gyerek csak asszisztál a mű elkészüléséhez. Erre mondják sokan, hogy „akkor meg minek, ha úgyis én csinálom”, és bizony ez igaz, de szerintem az alkotásnak is megvan a maga szerepe a szülő- gyerek kapcsolatban. Nem állítom, hogy enélkül ne lehetne szoros a viszony, vagy bármi hiány mutatkozna a kézműveskedést messziről elkerülő anyák gyerekeinél, de mint bármilyen más közös tevékenység, ez is egy újabb élményt jelent a gyereknek és talán az anyának/apának is bizonyos fokig. Ez a bizonyos fok pedig nyilván attól függ, hogy az illető felnőtt mennyire szeret alkotni, mert én például simán leülök papírállatkát festegetni és gyúrogatni, de a férjem részéről (mint ahogy gondolom a legtöbb férfi részéről) ez jóval nagyobb energia befektetés lenne.

 Aztán néhány év és elkezdődik az intézménybe járás (bölcsi, ovi stb…)és belecsöppenünk egy olyan környezetbe, ahol minden napos az alkotás. A gondozó és óvónőktől persze el is várja az ember, hogy hasonlókkal szórakoztassanak s megcsillogtassák az alkotás ezernyi lehetőségét, fejlesztve ezzel gyermekünk képzelőerejét. Éljen, végre elmúlt a presszió, hogy otthon kéne az anyáknak ezermesterkednie!  Ekkor azonban megjelenik az első buktató az első óvodai ünnep képében. Mint például óvodai karácsonyi vásár, ahová már illik saját portékát vinni.

2015-11-22_09_43_13.jpg

Nem rég olvastam erről egy elég vicces cikket, melyben egy dolgozó anyuka panaszkodott, hogy nem viheti be a kész díszeket, vagy boltban vásárolt sütiket, ne adj isten, nem adhat át egy fix összeget a nagy hacacáré helyett. A cikk tényleg szórakoztató volt, és ha nagyon ragaszkodunk a tényekhez, végül is megállapíthatjuk, hogy anyagilag ugyanúgy jár az ovi, ha a kedves szülő átutal egy bizonyos összeget a részére, mintha egész nap süt, barkácsol és árusít…de mégis. Szeretném megvédeni ezeket a vásárokat (Mit is várhat az ember egy négy gyerekes otthonunatkozó háztartásbelitől?). Ugyanis ezek az alkalmak nem csupán a pénzszerzésről, hanem a közösség összekovácsolásáról szólnak. Bár azt aláírom, hogy nem kéne a „kézműves” készítést vasszigorral betartatni, mert a gyereknek (és ovinak) nem az a fontos, hogy anyu otthon meggebedjen, és éjszakába nyúlóan süsse az ovis sütit (ami még esetleg rajtuk is marad), hanem sokkal inkább az a tény számít, hogy visz valamit, amit aztán egy kellemes hangulatú esemény kapcsán árusít a saját csoportja.

Azt viszont nem hiszem, hogy a vásári áru beküldése azon múlik, hogy valaki dolgozik, vagy nem, hanem inkább azon, hogy valakinek szándékában áll-e vagy sem. Innentől kezdve pedig elérkeztünk oda, hogy, ha azt gondolom, hogy ez a gyereknek jó (közvetve biztos, hiszen ebből a pénzből hoz a Jézuska ajándékot, a gyerek pedig látja a törődést), és netalán még lelkes is, akkor megerőltetem magam, ha nem is csak az ő, de legalább a közösség kedvéért. 

Nem kéne szidni az állami intézményekben ezt az évi egy-két alkalmat, hanem fel kéne fedezni benne a lehetőséget, hogy egy kicsit nyugisan megismerjük a gyermekünk ovis társainak anyukáit, vagy egy kicsit szokjuk a légkört és átérezzük, hol tengeti három évig minden hétköznapját a gyerekünk.

Hangsúlyozom továbbá, nem az a lényeg, hogy kézműves tanfolyamokon művelődjünk, vagy boltban is eladható mesterműveket gyártsunk, de ki-ki a kedvéhez és affinitásához mérten adja a csoport egészéhez hozzá a saját részét.  Sokan vannak, aki igen kreatívan, minden kézügyesség híján is részesévé tudnak válni a vásározásnak. Vegyük például az otthon nyomtatott színező füzetkéket, vagy karácsonyi gyerek cd-ket, esetleg a házi lekvárokat vagy szörpöket…ezek mind vagy igen gyorsan elkészíthetők, vagy előre lehet készülni velük, és akkor nem torlódik minden az ünnepek elé, és nincs miért panaszkodni, hogy „jaj, még az óvoda is engem szipolyoz”.

Úgy veszem észre, hogy sokan kacsintgatnak az alternatív intézmények felé, és tartják azokat minőségibbnek, jobbnak, humánusabbnak az államiaknál. Nem szándékozom ezzel vitatkozni, viszont, akik ezt így érzik, gondoljanak csak egy pillanatig bele, hogy azokban az intézményekben mennyivel több energiát kell befektetni a szülőknek abba, hogy a gyermeküknek szépen festett terme vagy netán „minőségi” kézműves vására legyen. Hozzátenném, ott sem feltétlenül azért festik a szülők a termet, mert ne tudnának összeadni egy festőre valót, hanem közösségépítés céljából. Ha pedig a kézműves vásároknak megtaláltuk e nemes célját, máris megvédtem a vásárokat. Vagy mást gondoltok erről?

2015-04-29_16_08_40.jpg

Visszatérve a vásármentes, pusztán otthoni barkácsoláshoz, amikor a gyerekkel wc papír gurigából készítünk hóembert, rénszarvast, vagy gyöngyökből fűzünk karácsonyfadíszt, az manapság már nem kifogás, hogy „Nincs fantáziám”, maximum az elfogadható, hogy: „Nincs netem”. Ki-ki maga döntse el, hogy van-e értelme már a két évessel együtt ragasztgatni, vagy felesleges, hiszen úgyis az a vége, hogy anya csinál mindent, vagy várjuk ki (5-7 éves koráig), amikor már kellően önálló és ügyes, hogy valami szépet alkothasson maga is. Én nem vártam ki, mert egyrészt nekem ők a kifogás, hogy alkothassak, másrészt hiszek abban, hogy a közös tevékenység családépítő erővel bír, illetve meghozza az ihletet ahhoz, hogy később maga is alkosson, akár nélkülem is…

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr148150722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutyabarát 2015.12.18. 12:22:30

Nem kötekedni szeretnék, de azért megnézem azt a napi 8 órát munkahelyen dolgozó (plusz ebédszünet, utazás, tehát minimum 10 órát otthontól távol levő) anyukát, akinél a vásári bigyó előállítása "csak szándék" kérdése. Sokkal inkább prioritásé. Hogy most karton Télapót hegesztek a gyerekkel, vagy inkább főzök egy normális ebédet. Esetleg az esélytelenek nyugalmával, mégis forgószél tempóban próbálom megcsinálni a minimum háztartási munkát, vagy belenyugszom, hogy térdig járunk a mosatlanban/koszban. Akinél ez nem jön belülről, annál ez igenis erőfeszítés. Mert 1. találd ki mit fogtok megvalósítani 2. vedd meg/kerítsd elő az alapanyagokat 3. ülj le vele legalább egy, de sokszor több alkalommal, hogy megcsináljátok 4. takaríts el utána 5. ja és utána tárolod a kész csodákat? ez hány kg és térfogatú izé már 1-2 gyereknél is? vagy szívtelenül kidobod?. Én őszintén becsülöm és tisztelem, aki ezt megteszi a gyerekeivel, nekem már az első pont is egy nyomi erőlködés - mert sajnos nem jön belülről. De még nem adtam fel.
süti beállítások módosítása