Laszlo Family Adventures

Az utazó család

Megérkezni semmi, vásárolni viszont igazi kihívás az Usában…

2018. október 04. 07:33 - Akuci

Előzmény: 10 hónapnyi lakóautós útra indulunk Közép és Dél-Amerikába, de először a lakóautóval az Usában ismerkedünk meg, és el is töltünk pár hetet a nemzeti parkokban

 auto.jpg

                Az indulásunk előtti hét igen intenzíven, és ennek megfelelően érzelmileg és fizikailag is kimerítően telt. Ugyan már hetek óta pakoltam a lakást, mégis most tudatosult végleg, hogy gyakorlatilag mindent el kell csomagolnom, és a bútorokat leszámítva elköltözünk a saját lakásunkból. Nem elég, hogy állandó doboz és csomagolóanyag keresésben voltam, még a programok is most csúcsosodtak. Mert ugye a gyerekek szülinapját is meg kellett előre ünnepelni, aztán el kellett méltóképpen búcsúzni a barátoktól is, illetve anyukám szülinapja is pont az utolsó hétvégére esett. Nem is beszélve arról, hogy minden gyermekünk tarthatott egy búcsúbulit, amiből Duda (Zsombi) ottalvós bulija ugyanerre a hétvégére jutott. Az már igazán csak hab volt a tortán, hogy a gyermekjóga oktató tanfolyamom utolsó két napja is ekkor zárult.

Végül mégis eljött a várva várt nap, és a csodálatos Lisszabonból reggeli indulás után, 8 óra elteltével, kora délután (időeltolódás miatt) megérkeztünk Miamiba. Az összes ujjlenyomatom birtokbavétele és retinaszkennerezés után némi beszélgetést követően bejutottunk az országba. A procedúra 10-15 percet vett igénybe várakozással együtt, ami tényleg nem tűnt soknak. Ezután jött egy kutyával szagoltató őr, aki rögtön kiszúrta, hogy a férjem készített magának egy sonkás szendvicset a Los Angelesbe tartó útra. Ekkor az egész családunkat egy másik terembe terelték, egészen sci-fiszerű volt a felhajtás emiatt az apróság miatt, majd megvárakoztattak, több pulthoz küldözgettek egy cetlivel, melyen a „ham sandwich” állt. Már-már azt gondoltam borsos árat fizetünk a figyelmetlenségünkért, de aztán csak egy kis elbeszélgetés járt a bűntettért. A teremben még hozzánk hasónló „rosszarcú” álltalában gyerekes családok tolongtak értetlenül. Többeknek az összes bőröndjét kipakolták, amit mi szerencsére megúsztunk, lehet, hogy azért, mert eszünkbe jutott az ajándékba hozott téliszalámi, amit szintén azonnal kihajítottak.

varakozas.jpg

Ezután szétváltunk, Marci repült tovább, én pedig a gyerekekkel beálltam a taxi sorba, hogy Miami beachre jussunk. Első és azóta is tartó meglepetésem, hogy itt több ember beszél spanyolul, mint angolul. Annyira, hogy a taxisofőrnél, a hotel személyzet nagy részénél és az utcán sétálgatók tekintélyes hányadánál is szélesebb angol szókinccsel rendelkezem. A taxis konkrétan egy szót sem beszélt angolul, még szerencse, hogy én viszont szívesen átváltottam spanyolra.

Az ételbeszerzés volt a következő cél, amiről előzetes utánajárás után kiderült, hogy szerencsére gyalogtávra találunk néhány közértet. Az első beszerző túrámról némi csalódással távoztam. Minden sztereotípiám ott sorakozott a polcokon. Minden agyon volt csomagolva, ultra cukros volt, de „zsírszegény”, kezdve az üdítőktől a joghurtokon a müzliig. „Rendes” étellel (friss felvágott, sajt, pékáru) egyáltalán nem találkoztam, pedig tekintve az üzlet nagyságát ez belefért volna. A gyümölcsök csak mini kiszerelésben, apróra feldarabolva és borsos áron tündököltek. Alig tudtam valami vacsorafélét összeszedni magunknak.

Az éttermekben azonban már lehetett tobzódni, mindenféle különleges étel a világ minden tájáról, kár hogy a gyerekeim nagy része nem az a felfedezős típus, úgyhogy ezzel sokra nem mentem.

varakozas2.jpg

Másnap, amikor legnagyobb boldogságunkra egy „Pékség” feliratú hely esett utunkba, betérve újabb csalódással lettünk gazdagabbak, amikor csak vajkrémben tocsogó sütik és mézzel leborított édes levelestésztacsodák és fánkok kínálgatták magukat, sehol egy kenyér, zsömle vagy sima kifli…

                A kezdeti rossz boltélményeket aztán némileg árnyalta, hogy itt is találtunk „rendes” közérteket, na, nem olyat, mint otthon, hanem egy átlag tesconál 4-szer akkorát, amiben minden volt, a ruhától  a háztartási eszközökig. Majd arra is rá kellett jönnöm, miután vagy 3-szor sétáltam át a becsomagolt pékárus résznél, hogy itt ez a „friss”, mert egyébként, még ha hátul is sütik és a kenyér illata még terjeng, akkor is azonnal bezacskózzák a terméket. A friss érzést csak az rontotta el, amikor a pihe-puha briósomra decemberi lejárat (azaz 3 havi) volt ráírva. Ja és friss felvágott vagy sajt az tényleg nincs, csak előrecsomagolt…ami szerintük friss.

Hogy valami jót is mondjak, nagyon finomak a gyümölcseik, ilyen finom szőlőt még sohasem ettem mint Californiában, pedig nem is igazán szerettem eddig.

Az egész bevásárláskultúrájuk teljesen más, amit persze eddig is hallottam, csak nem igazán tudtam elképzelni. Hihetetlen, hogy a belvároson kívül sehova nem jutsz el autó nélkül (még a szemben lévő áruházba sem visz zebra a 6 sávos úton). Minden olyan, mint egy felnagyított stop shop, ahol egy csomagban van 5-6 féle áruház, de még ezek között sem közlekednek az átlag amerikaiak gyalog. Minden óriási, a kiszerelések, az autók, az autópályák, a lakóautók, a boltok…Minden félkész, amikor zsemlemorzsát szerettem volna venni, akkor csak már előre tojással, szójával és még ki tudja mivel bekevert volt, illetve a búzadarából csak instant kapható. Nagyon nehéz alapételekhez jutni, annyi a panírozott és mélyhűtött felmelegítendő termék, hogy ennyit még soha életemben nem láttam, szemben azzal, amiből én készítenék valamit. Nagyon át kellett transzformálnom az agyamat, hogy kicsit is barátságosabban viszonyuljak a boltok kínálatához.

Na és a legnagyobb fájdalmam (aki ismer minket úgyis tudja előre!), a tej volt. Mi ugyanis napi 2 litert felhasználunk 6-an, erre-arra, ételbe-italba. Na, itt nem ismerik a tartós tejet, csak a hűtöttet…tekintve a lakóautónk hűtőjének nagyságát naponta kéne vennem…ami ugye a nemzeti parkokban lehetetlen. De persze, mint fő csomópont, addig-addig kérdezgettem, míg kiderült, hogy van olyan áruház, ahol ilyen burzsuj európai igényeket is kielégítenek (kicsit ellentmondásos, hogy itt minden száz évig eláll, de a tej, az nem lehet tartós), és végül egy Wallmart teljes, azaz 10db-ból álló készletét sikerült megvennünk. Persze az örökkévalóságig nem vagyunk kisegítve, de legalább tudom, hol lehet ilyen ritka termékhez jutni.

Hogy miért a vásárlás a központi problémánk, nos, először is egy 6 fős családot kell egy igen pici helyen etetnem, mert az étterembe járás pár nap után kiderült, hogy ha nem akarunk hamburgeren és 6 eurós rettenetes hot-dogon tengődni, akkor nagyon drága. Másrészt egész évre fel kellett szerelnünk a kocsink teljes háztartását konyhai eszközökkel, ágyneműkkel, törölközőkkel és minden kempingezéshez elengedhetetlen kellékkel. Ehhez azért jó pár áruházat végig kellett böngésznünk.

Az étterem egyébként döbbenetes élmény volt. Először San Franciscoban szembesültünk vele (addig csak 5-en voltunk Miamiban), hogy egy szimpla reggeliző helyen kb. az előre kiszámított dupláját fizetjük. Hogy miért? Mert a számla úgy áll össze, hogy az étlapon a nettó árakat írják, aztán, amikor erre azt hiszed, hogy ebben már a borravaló is benne van, akkor szembesülsz egy „6 fő felett kötelezően felszámított” 20%-os felszolgálási díjjal. Na, ember legyen a talpán ezek után, aki 4 gyerekkel jó szájízzel megy étterembe.
hotdog.jpg

 Bár ismerve önmagunkat tudtam, hogy nem a vásárlásban fogjuk élvezetünket lelni, és a lehető leghamarabb megpróbálunk túlleni a kötelező körökön, de ez nem is olyan egyszerű egy egészen más kultúrában. Főleg a „hiánytermékekkel” futottunk jónéhány kört, mire rájöttünk, hogy van, ami Amerikában nincs…otthon viszont igen. Ilyen például a hagyományos papírzsepi…nem csoda, ha az itteniek nem fújják rendszeresen az orrukat, nem lehet ugyanis kapni rendes, többrétegű zsepit, csak azt a szutyok vékony vackot, amit a papírdobozból kell kihúzni…

Aztán egy decathlon is nagyon hiányzik, ugyanis csak méregdrága sportboltok vannak, és itt egy szék annyi, mint otthon egy kempingasztalszett…Igen, és üzenem a hazaiaknak, akik még mindig azt gondolják, hogy Amerika irtó olcsó, hogy nem! Minden legalább a duplája! Ha csak nem akarok ultra márkás ruhákban tobzódni (amit nem nagyon szoktam), akkor az élet sokkal drágább, persze ezen nincs is mit csodálkozni, ha a béreket nézzük. Még szerencse, hogy mindent, ami befért, otthonról hoztam, nem hallgatva az okosokra, hogy: - Menj ki egy bugyival és vegyél meg mindent kint féláron! - Összességében még nagyon szoknom kell, de mire belejövök, megyünk át Mexikóba, amit már igazán várok, kicsit emberközelibbnek remélem, legalábbis a dolgok méretét tekintve.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://4gyerekkelszepazelet.blog.hu/api/trackback/id/tr8914280447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meatclone 2018.10.06. 00:23:28

Mindig szerettem olvasni az olyan irasokat amikor egy hetes amerikai tartozkodas utan valaki hatarozottan kijelenti hogy ilyen vagy olyan Amerika, meg hogy csak ez van meg az nincs (osztja az eszt). Mondjuk en csak 32 eve elek itt , es elmondhatom hogy azok a dolgok amirol a posztolo ir/hianyol azok mind vannak. Csak rendes boltba kellett volna menni (grocery store) . A Walmart az nem az,( Az egy mindenes uzlet).
Szerintem ami boltokba jart azok egyenloek az otthoni benzinkutas uzletekkel.
Gondolom otthon sem oda jar bevasarolni.
A titok hogy meg kell kerdezni valami ismerost/FB csoportot, vagy ha nincs akkor meg lehet nezni a youtubon is ezeket, mert mar 80 millio ember eljatszotta ugyanezt elotte es sokuk feltoltotte a tapasztalatait. Ugy latszik ebbol ok semmit nem tettek mert meg az ado es a service charge is villamcsapaskent erte oket az etteremben.
Szoval megeri kicsit jobban tajekozodni es nem megelegedni a tudattal hogy en mar lattam egy jo par amerikai filmet es tudom hogy hogy mukodnek a dolgok.
Szoval az olvasoknak nem kell megijedni, Amerika olcso csak tudni kell hogy hova kell menni vasarolni.

Feaky D 2018.10.06. 01:04:08

peches ember ne menjen a jégre...örülj, hogy élsz, nagyon veszélyes arra...rég olvastam ekkora kamu hülyeséget...de simán elhiszem, hogy mindenhol bamba fejjel, de csodálkozva besétáltál a legdrágább helyre...vigyél legközelebb pénzt is...a népeket meg ne szédítsd...

ludomik 2018.10.06. 20:57:06

Amerika, nem rossz hely,,de tenyleg ,minden ,de minden,indokolatlanul, "Huge" 1 m atmerolyu Pizzak,,( mert szerintuk ugy eri meg) 5 kg !! kiszerelesu fagyi,,az autok,4-5 kcm ,es a max seb. 55 /miles ami kb 110 km/hour,,az agyak ,a parnak,,minden,,akkora konyaik vannak mind itt nalunk,egy garzon lakas,,,de fozni ,az csak ,kevesen jarnak, oda,,,Viszont segito keszek,,es rettento naivak,,

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2019.01.15. 13:51:03

"még a szemben lévő áruházba sem visz zebra a 6 sávos úton" - ezzel én is így voltam Kanadában (Toronto) :D
süti beállítások módosítása