Mindenki arra kíváncsi, hogy, hogy a csudába lehet 6 embernek hosszú távon elférni egy lakókocsiban?  Meg arra, hogy, hogy nem fogunk egymás agyára menni ilyen pici helyen 4 gyerekkel összezárva egy éven keresztül? Egyáltalán, mi az a truck camper? Megpróbálom megválaszolni a felmerülő kérdéseket.

Hosszas keresés és kutakodás előzte meg azt, hogy végül a truck camper mellett döntöttünk. Elsőre a legvonzóbb alternatíva egy hatalmas lakóautó lett volna. Olyan, mint ami a horvát kempingekben a holland és német nyugdíjasok igényeit elégíti ki. Szinte busz nagyságú, hatalmas terekkel, nappalival, plazma tévével és minden földi jóval. Sajnos ezekkel a csodabuszokkal két probléma akadt, és az utóbbi miatt kiestek a pikszisből. Az egyik, hogy általában nem sok emberre, hanem kevés ember luxusigényeire vannak kialakítva, 2 esetleg 3 ággyal, a másik sokkal súlyosabb probléma, hogy túl nagyok és a kerekeik viszont túl kicsik, ezért nem igazán használhatók Közép és Dél Amerika keskeny és kanyargós útjain. Illetve, ha csak szimplán be szeretnénk menni a városba, akkor az egész házunkkal együtt tudunk csak, ami némileg kényelmetlen naponta többször. Ezek után a következő alternatíva a kocsi után húzható lakóautó lett volna, amiben szintén hatalmasak léteznek, és legalább szabad mozgást engednek, ha a hátat lecsatoljuk, azonban az útviszonyok miatt a karavánszerű lét megint csak elvetendőnek bizonyult. Ezek után merült fel a truck camper, mint egyfajta csigaház, amit egy pickup hátára helyezünk fel és bármikor le tudunk rakni, ha csak személyautóval szeretnénk kószálni.

Ez végre megoldotta a kis kerék-nagy kerék problematikát, illetve a hosszúságot is. Ezek után már csak az jelentette a kihívást, hogy ne 3 vagy 4 személyest találjunk, hanem olyat, amiben akár 6-an is elférünk. Ez meglehetősen beszűkítette a lehetőségeket, amennyiben csak olyan camper jöhetett számításba, aminek plusz lehajtható sátorszerű fekvőrésze is van. Az egész Egyesült Államokban kerestünk, és végül Los Angeles mellett találtuk meg álmaink camperét. Egy lakóautós utazós facebook csoportból egy Seattle-i srác segített az adás-vétel és tárolás lebonyolításában. Majd ezek után következett a csigaház aljának a megvétele, vagyis a pickup. Ezt szintén Alex vette meg, immár Seattle környékén.

Végül San Franciscoban egyesültünk mindannyian, a kocsi, Alex és a családunk. Itt egy motelben szálltunk meg addig, míg várost néztünk és bevásároltuk a legfontosabbakat. Első körben egy napot szántunk a kocsi felszerelésére. Egy Goodwillbe mentünk, ami egy Háda-szerű használtcucc bolt, csak itt nem csak ruha van. Az amerikaiak extra kedvesek voltak, mikor látták, hogy edényeket kajtatunk szívélyesen elbeszélgettek velünk, majd az egyik vásárló bácsi még az eladókat is megkérte, hogy hozzanak ki további lábasokat, (amik még nem voltak beárazva) mert most elég kicsi a választék.

Azt most nem részletezném merre voltunk még, a nap végére alaposan feltankoltunk, szinte csordulásig töltöttük a kocsinkat. Volt ott törölköző, edény, napelem panel, polcnak való falap, akasztók, mini grillap, hajszárító, rengeteg étel, takarító eszközök, kempingasztal, kempingszékek, szúnyóghálós sátor, napernyő, égők, gyerekülések…leírni is hosszú, nemhogy elpakolni.

Azon a napon úgy éreztem lehetetlen, hogy ebben a kicsi autóba mindent normálisan el tudjak pakolni. Nem is beszélve a 6 hatalmas bőröndünkről, amivel még otthonról jöttünk (ruhák, játékok, tanszerek, mesekönyvek, útikönyvek, elektromos kütyük…). Másnap aztán tovább indultunk a Yosemiti Nemzeti Parkba, ahol rendesen berendezkedtünk néhány nap alatt.

Itt tapasztalta ki Marci a kocsi működését, mint például gázpalack használata, vízvétel, vízpumpa, vízmelegítés, áramra csatlakozás, szennyvíz leengedés. Közben nekem falapokból polcokat szabott, amikre végre elkezdhettem kipakolni.

 A kocsi érdekessége, hogy mivel lábakon áll, ha valaki megmozdul benne, enyhe hajószerű mozgást végez, ezzel olyan, mintha ringanánk a tengeren. Kiderült, hogy itt nincs rendes ágynemű, (csak az ikeában) csak olyan, amit a hotelekből ismerünk, lepedő, ami alulról „védi” a takarót, úgyhogy beletörődtem, és vettünk a gyerekeknek utra disney-s dizájnú paplanokat, amiktől egy év után úgyis megválunk.

Beizzítottuk az összes elektromos átalakítónkat, hogy az Európából hozott cuccainkat is tudjuk használni. Sőt, hogy a régi típusú diavetítőnk is működjön, egy 110-ről 220v-ra átalakító invertert is vettünk. Rengeteg diát hoztunk ugyanis, mert azt gondoltam, hogy sokkal kisebb helyet foglalnak, mint a rendes mesekönyvek, és esténként klassz elfoglaltságot jelentenek a camperben.

Lassan-lassan kialakult, hogy melyik polc kié, hova teszem az ételeket, edényeket, elfekvőbb ruhákat. Az már az induláskor világos volt, hogy a cipőkkel bajban leszünk, mert a fejenként 5 cipő nem fog sehol sem elférni, így aztán a cipőknek maradt a bőrönd, amit ki-be pakolgatunk és az autó mellé helyezünk el kintre. Az óriási sportszatyrokkal voltam még gondban, végül egy megoldás maradt a tárolásukra, az ebédlőasztalos ágy asztal alatti része, amiből az következett, hogy soha nem fogunk bent enni, mert nem fog elférni a lábunk az asztal alatt.

Az elején sokat nevettünk, ugyanis ez az autó láthatóan aprócska emberekre van tervezve, a wc-ben például még nekünk sem kényelmes üldögélni, nem is beszélve a zuhanyzásról, amihez minden alkalommal ki kell dobálni az összes felaggatott törölközőt, ha nem akarjuk azokat is eláztatni. Aztán, ha nem egyenletes talajon állunk, hanem kicsit megdőlünk valamerre, akkor figyelni kell arra, hogy a víz nehogy kicsorogjon a zuhanyfülkéből az első spriccre. Az ágyakat ildomos minden nap szépen bevetni, hogy ne egy ágyhalmazon gázoljunk keresztül egész nap, és ne mocskoljuk össze az „összekötő” ebédlős ágyat. A kihajtható ágy 60 kilót bír, amiből egyértelművé vált, hogy tuti a gyerekeké lesz.

A legnehezebb azonban ennyi emberrel és cuccal az elindulás. Két opciónk van. Az egyik, ha lerakjuk a campert, de ennek csak akkor van értelme, ha a kempinghelyünkön rá vagyunk csatlakoztatva áramra, lefolyóra és vízre is. Ha valamelyikre nem, akkor úgyis a pickup hátán tudjuk elvinni a vízfelvevő és kiürítő helyre. Ha vinnünk kell a hátunkon a házacskánkat, akkor először be kell csuknunk a lányok hátsó ágyát. Az összes ágyneműt át kell delegálni egy másik ágyra, a matracot becsukni, lepedőt lehúzni. Ha ez megvan, akkor ellenőrizni kell, hogy minden szekrény zárva van-e, nincs e szabadon mozgó doboz, gyümölcs, bármi, ami menet közben leeshet. Általában ez még további 5-10 perc, mert sajnos annyi játékos dobozunk van amik egymás hegyén-hátán tornyosulnak, hogy ezeket muszáj egysíkba helyezni, ha nem akarjuk, hogy kitörjék valamelyik ablakot csúsztukban. Kb az első alkalommal San Francisoból indulva, a polcon álló 2 porospoharunk tört ripityára, és szanaszét szóródott szerte a kocsiban a szilánk. Azóta műanyag poharakra váltottunk. De még mindig minden alkalommal meglepődöm, amikor a lezárt szekrényt kinyitva rendszeresen a fejemre esik valami. Kb hetente török el e bögrefület, úgyhogy a négyből már csak 1-nek maradt füle…

Ha mind ezekkel kész vagyunk, akkor a kint hagyott 6 széket, kempingasztalt, szőnyeget, vödröt, lavórokat, cipősbőröndöt kell már csak beadogadni és megfelelően elhelyezni, hogy nem nyomja ki az ajtót útközben. Ekkor már egy szöget sem lehet leejteni, nemhogy bárkinek belépni. Na erre a kupacra szoktunk még elindulni vásárolni, és a szatyorhalmot ennek a tetejébe pakoljuk. Megérkezéskor a kipakoláson túl már csak egy alapos söprögetés vár az autóra, mielőtt bármelyik gyerek belépne…

Igazából sokat pakoltam otthon is, de ennyit soha életemben. Persze a szűk tér a gyerekektől is elvár egy jóval nagyobb szintű „rendességet”, mint otthon, ahol pár napig senkit nem zavart, ha egy-egy játék nem került a helyére.

Amíg mi pakolunk, Marci folyamatosan szerel. Ha nem kirándulunk, tanítunk, vagy étkezünk akkor Marci biztosan valamit épp bütyköl. Kezdve azzal, hogy nem működött a zuhany, csepegett a csap, nem volt napelem, akasztók stb… Megoldotta, hogy önműködőek legyünk a napelemmel. Ekkor szinte mindent tudunk tölteni, a vízpumpa működik és a villanyok is égnek, csak a mikro és a hajszárító nem. A fűtésünk, hűtőnk és a főzés a gázpalackról működik, amiből kettő van, úgyhogy elvileg nem maradunk nélküle soha. A kihívás már csak az, hogy mindig éjszaka fogy ki (persze, hiszen akkor használjuk igazán a fűtés miatt), amire én, mint egy termosztát felébredek, és keltem Marcit, hogy oldja meg a sarkvidéki helyzetet. Párszor csak a gázpalack csere volt a gyors megoldás, de legutóbb komoly gondba estünk, miután a gázpalack tuti nem fogyott ki és a biztosíték is rendben volt (már villanyszerelőnek is felcsapott). Már-már ott tartottunk, hogy az éjszakai fagyoskodás ellen a saját ágyunkba cipeljük át a gyerekeket, hogy legalább egymást melegítsük, amikor Marci szétszerelte és megbizergálta a termosztát gombjait és varázsütésre beindult a fűtés. Most épp a mikró elektromosságát sikerült megsemmisítenem (egy biztosíték kiment), mivel a gázpalackkal és az idővel spórolva a mikróban „főztem” a sütőtököt. Szegény mikró nem bírta a szekrényben, túlmelegedett és kimúlt. Lekopogom, egyelőre mindent megszerelt azonnal az én ezermester szaki férjem.

Azt nem tudom, milyen lenne, ha a szerelés iránt nem ennyire érdeklődő és érzékkel rendelkező családfővel áldott volna meg a sors. Én ugyanis tényleg egyre ügyesebben főzök és mosogatok egy méteres körzeten belül, de ha bármi elromlik egészen tanácstalanná és elveszetté válok.

Az életünk jelenleg állandó változás és kihívás, amiben van egy nagy adag állandóság a gyerekek ellátása és tanítása miatt. Egyelőre a kocsi is tevékenységet kreál, miközben a legjobb barátunk és ő maga az állandóság a változó helyszínek közepett.

Ha nem csak olvasnál róla, de bele is kukkantanál a truck camperünkbe, akkor az alábbi videoban megteheted:

-